Révfülöp – Bőséges táplálékkal várják a vendégeket – 2015.07.20.
A test mellett a lelket is megfelelően kell táplálni ahhoz, hogy jól érezzük magunkat! A felszólítást nem valamilyen egyházi ember, hanem a révfülöpi polgármester fogalmazta meg a Villa Filip napok megnyitóján a Fülöp-kertben.
Így talán érthető, hogy Kondor Géza a lélek táplálásánál nem valami hitbéli dolgokra gondolt, hanem azokra a kulturális élményekre, amiket a község az idén nyáron is kínál a táj szépsége, a Balaton vízének selymessége, a finom ételek és borok mellé. A programok persze a helyieknek is szólnak, de elsősorban a vendégeket célozzák meg, köztük a romániai partnertelepülésének, a partiumi Rév községnek éppen itt tartózkodó küldöttségét.
A képen Papp Csaba révi református lelkész (balról), Kondor Géza és Hasas János révi alpolgármester a Fülöp-kertben
A 23. alkalommal megrendezett hagyományos rendezvénysorozat már az első napon is színes programokkal várta a kánikulai melegben a strandolásról érkezőket. Bevezetőként Búzás Csaba varázsolta el közös énekkel, játékkal és sok humorral a gyerekeket.
Búzás Csabával a gyerekek nem csak énekeltek, madarat is játszottak
Utána a szó szoros értelmében vendég fellépők következtek, a Révfülöpön nyaraló Sándorfalvi Kamarakórus énekelt. A Szegedtől tíz kilométerre lévő Csongrád megyei városka énekkara madrigálokkal és tiszai népdalokkal lepte meg a hallgatóságot.
A kamarakórus klasszikus- és folkmuzsikája után teljes fordulat történt a műsor stílusában. A helyi Őszirózsa Nyugdíjas Klub Kórusa adott egy kis mixet szép emlékű tinédzserkoruk nagy hazai slágereiből. Harangozó Teri, Szécsi Pál, Hofi Géza, Koncz Zsuzsa, Karda Beáta, Kovács Kati és mások dalaiból énekeltek Benéné Müller Mária dirigálásával és szólótáncával.
Az Őszirózsa Nyugdíjas Klub Kórusa a múlt század hatvanas éveinek dalaiból énekelt
Benéné Müller Mária karnagy és szólótáncos
Az első napot a Gyöngyhalász latin zenekar karibi műsorral zárta. Szombaton Lukács Péter építész, festő, grafikus anyagaiból nyitottak kiállítást Napos oldal címmel a Tóparti Galériában, majd újabb gyerekkoncert volt a Mézengúzokkal és slágerparti a TomCat Banddel a Fülöp-kertben. A rendezvénysorozat Krizsán Kinga Kis esti zene című zongorahangversenyével zárult vasárnap este az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban.
A hétvégi műsor igazán csak a kezdete volt a főszezoni programoknak. Ahogy megnyitójában Kondor Géza is elmondta, egy héttel később country zenekarok lepik el a korzó környékét, majd augusztusban ismét megrendezik a Révfülöpi Blues napokat.
A július 24-én kezdődő Country Music Fest programját ide kattintva olvashatják – miután nyomtak egy lájkot ezen az oldalon.
Kép és szöveg Győrffy Árpád
Ide kattintva feliratkozhat heti hírlevelünkre, ha értesülni akar új cikkeinkről