Révfülöp – Állami segítségben bíznak a Fülöp-hegyi kilátó újjáépítéséhez

A kilátó faszerkezete teljesen elégett, és a lépcsőt tartó oszlopot is újra kell építeni - Fotó: Győrffy Árpád

Két hónappal ezelőtt számoltunk be a révfülöpi Fülöp-hegyen álló kilátó leégéséről. Most arról adhatunk hírt, hogy megfelelő ütemben zajlik a felújítás előkészítése.

 

Mint Kondor Géza polgármestertől megtudtuk, Ther Antal statikus-igazságügyi szakértő vizsgálata szerint a tűz nem károsította a kilátó kőszerkezetét, de a belső lépcsőtartó oszlopot cserélni kell.

Korábbi híradásunk: Révfülöpi kilátó katasztrófa – Badacsonyból és Földvárról is égő fáklyaként látszott

A kilátót egykor tervező Pelényi Gyula 2014-ben elhunyt. Testvére, Pelényi Margit építész, és a statikusi munkát az építéskor végző Izer Nándor is felajánlotta a segítségét a kilátó eredeti formában való újraépítéshez.

 

A kilátó megmaradt része az északi oldalról – Fotó: Győrffy Árpád

 

A kilátó belseje teljesen kiégett, és elpusztultak az erkélyei is – Fotó: Győrffy Árpád

 

Ilyen lehetne a kilátás a község és a túlsó parton lévő Balatonboglár felé – Fotó: Győrffy Árpád

Kondor Géza elmondta, hogy a biztosító a szakértői vélemény alapján 20,5 millió Ft kárértéket állapított meg. A helyreállítás várható költsége ennek a kétszerese. A hiányzó összeg előteremtéséhez állami vis-major támogatását szeretnének igénybe venni, amihez benyújtották kérelmüket. A kérelem pozitív elbírálása után akár kezdődhet is az újjáépítés – mondta a polgármester.

Győrffy Árpád

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Légy te az első hozzászóló a(z) "Révfülöp – Állami segítségben bíznak a Fülöp-hegyi kilátó újjáépítéséhez" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár