Örvényes – Kincsestár a helyi értékekről

Az Örvényesi kincsestár borítójának részlete - Pető Piroska és Bucsy Balázs munkája

A közelmúltban mutatták be a település értékeit összegyűjtő, megörökítő könyvet, avagy kincsestárat a Balaton-part egyik legkisebb településén, a 170 lakosú Örvényesen.

 

Mint Huszár Zoltán polgármester elmondta, a falu értékekben rendkívül gazdag, számos műemlékkel és jelentős természeti, tájképi értékekkel rendelkezik. Az örvényesiek büszkék ezekre az értékekre, és kiemelt céljuk, hogy a környékre látogatók, turisták megismerhessék egyedi kincseinket, és a különleges hangulatnak és vendégszeretetnek köszönhetően visszatérjenek hozzájuk. A most megjelent könyv, az Örvényesi kincsestár elkészítéséhez a 2016-ban életre hívott települési értéktár adta meg az alapot. Az ősi örvényesi családok és a fiatalok, nyaralóval rendelkezők bevonásával igyekeztek tág látókörben szemlélődni, gondolkodni. A honlapjukon is elérhető értéktári dokumentáció aktualizálásával, értékeik ismételt lefényképezésével és a leírások frissítésével készítették el a most megjelent könyvet.

Az OOK-Press nyomdában 300 példányban készült könyvet Pető Piroska írta, szerkesztette és egy kép kivételével a fotókat is ő készítette. A borítóterv, tipográfia Bucsy Balázs munkája, a lektor Törő Balázs, a kiadó az örvényesi önkormányzat volt.

 

Zsabkáné Venczkó Mária képe  könyv bemutatójáról – az asztalnál Huszár Zoltán (balról), Pető Piroska, Keller János alpolgármester és Leidl János képviselő

A kiadvány a készítők szándéka szerint szöveges ismertetők, fotók, összesítő térképek segítségével megkísérli az értékek teljes körű bemutatását. A vallással kapcsolatos értékek, lakóépületek, pincék, présházak, egyéb épített értékek mellett kitérnek a természeti, tájképi értékekre, a komplex természetű értékekre és a személyekhez köthető értékekre. Ez utóbbi rész talán jól jelzi, mennyire széles körű volt a merítés, hisz éppúgy belefért a körbe az 1965-ben elhunyt Gácser Kalazant Ambrus bencés tanár és lelkipásztor életműve, mint a 2016-ban alakult Örvényes Allstars, a település hivatalos bulizenekarának munkássága.

Örvényes távoli kedvelőjeként két dolgot hiányoltam nagyon az értéktárból és a kincsestárból: a község nagyszerű hangulatú közösségi rendezvényeit és varázslatos szabadstrandját. Talán egy következő kiadásban helyet kapnak ezek is, hogy az utókornak megmutassák a ma fontos értékei között.

Győrffy Árpád

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Légy te az első hozzászóló a(z) "Örvényes – Kincsestár a helyi értékekről" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár