Örvényes – Közös bulizás, főzés templomi ünnepléssel

Az Örvényes All Stars első alkalommal mutatkozott be az otthoni közönségnek

Az örvényesiek és barátaik két napon át buliztak, majd a harmadikon csendesebb ünneplésre váltottak, ahogy ezt máskor is tenni szokták az augusztus végi falunapok idején.

 

A rendezvényt pénteken este Huszár Zoltán polgármester nyitotta meg az IKSZT-nél, ahol az egyik oldalon már előkészültek az éjszakába nyúló közös piknikre az otthonról hozott borokkal, kolbászokkal, sonkákkal és más finomságokkal. A másik oldalon pedig közben beszerelt az itt első alkalommal fellépő Örvényes All Stars zenekar.
A címképen látható zenekart három örvényesi, Németh Gábor (basszusgitár), Steixner Máté (dob) és Greskó Károly (gitár, ének) alapította egyetlen “idegennel”, a füredi  Kovács Mátéval, aki gitáron játszik. A repertoárjukban a 90-es évek elején, közepén Phill Collins, Michel Jackson és hasonló szerzők által írt dalokat dolgoznak át kicsit keményebb hangzásrúra. De vannak eleve keményebb dalok is a műsorukban például az Offspring amerikai punk rock együttestől.
Nagy sikert arattak bemutatkozó koncertjükkel, bár volt olyan hallgató, aki később sokáig kúrálta magát az épület másik oldalán fellépő 5órai tea duó hagyományosabb slágerzenéjére. Itt már sokan táncoltak is, no meg a már említett sonkák, kolbászok, borok mellett beszélgettek.

Piknikezok-orvenyesi-falunapok-balatontipp-gyorffya

Hajnalban csak azért fújtak takarodót, mert délelőtt kezdődött a közös bográcsozás a szabadstrand mellett és az ilyenkor ugyancsak hagyományos röplabda kupa. Az utóbbira közel tíz csapat nevezett az idén. Az első helyet a Csillám Póni szerezte meg.

roplabda-orvenyesi-falunapok-balatontipp-gyorffya

A főzésre az idén is tizenhat csapat nevezett. Mindenkinek annyit kellett vállalni, hogy 10-10 adagot a közönségnek is kiosztanak az 500 forintos kóstolójegyekért cserébe. A szakácsok között az idén sem volt verseny, de ettől persze még nagyon kellett igyekezni, hisz a kóstolók nyomban visszajelezték a minőséget.

Ha többen összedobták a jegyeiket, illetve az értük kapott ételeket, nagyon változatos sort ehettek végig, mert alig volt két egyforma fogás.

Cserepes csapat- Cserepes András és Koós Éva - Pincepörkölt kapitány módra (marhalábszár, disznóláb és csülök nagyon sok vörösborral)

Cserepes csapat- Cserepes András és Koós Éva – Pincepörkölt kapitány módra (marhalábszár, disznóláb és csülök nagyon sok vörösborral)

 

Papp László, a főzőverseny főszervezője az idén Angol sertésragút készített - angolszalonnával, barnasörrel, fokhagymával, babérlevéllel

Papp László, a főzőverseny főszervezője az idén Angol sertésragút készített – angolszalonnával, barna sörrel, fokhagymával, babérlevéllel

 

Papp Lajos - Bográcsos paprikás csirke (comb) - lesütött szalonnával alapozva, különböző zöldségekkel és füstölt kolbásszal, tejfölösen

Papp Lajos – Bográcsos paprikás csirke (comb) – lesütött szalonnával alapozva, különböző zöldségekkel és füstölt kolbásszal, tejfölösen

 

Horváth András - Bencével. Tavaly zöldséges csirkés pennét főzött bográcsban, hogy a pörköltektől esetleg idegenkedő gyerekek is találjanak valami nekik tetszőt. Az idén már úgy látta, hogy lehet keményebb étel is, így most Hentestokányt készített, amihez rizsköretet adott

Horváth András – Bencével. Tavaly zöldséges csirkés pennét főzött bográcsban, hogy a pörköltektől esetleg idegenkedő gyerekek is találjanak valami nekik tetszőt. Az idén már úgy látta, hogy lehet keményebb étel is, így most Hentestokányt készített, amihez rizsköretet adott

 

Trifusz-Völgyi Laura, Simkó Veronika és Szalay-Berzeviczy Merse Ágoston - slambucot készítettek

Trifusz-Völgyi Laura, Simkó Veronika és Szalay-Berzeviczy Merse Ágoston – slambucot készítettek

Papp Gyula - Japán zuzapörkölt - gombával, babbal, ázsiai fűszerekkel, csigatésztával tálalva. Tavaly a világ másik oldaláról keresett receptet, akkor uruguayi disznópörköltet főzött. Persze a gomba és a bab abból sem maradhatott ki

Papp Gyula – aki szereti kényelmes magasságban a kondért – az idén japán zúzapörköltet főzött gombával, babbal, ázsiai fűszerekkel, csigatésztával tálalva. Tavaly a világ másik oldaláról keresett receptet, akkor uruguayi disznópörköltet főzött. Persze a gomba és a bab abból sem maradhatott ki

 

Keller Dorka és Kádár Dénes egy hatalmas adag káposztás bableves alapját csinálta éppen. Azért csinálnak sokat, mert a tavalyi vaddisznó oldalassal készített szarvaspörköltből nem jutott mindekinek

Keller Dorka és Kádár Dénes egy hatalmas adag káposztás bableves alapját csinálta éppen. Azért csinálnak sokat, mert a tavalyi vaddisznó oldalassal készített szarvaspörköltből nem jutott mindenkinek

 

Tejfölös gombás tokány lesz, ha minden igaz, ha nem, akkor meg haleledel mondta Márkus Tibor - segítőivel, Márkus Benjáminnal és Salánki Ádámmal

Tejfölös gombás tokány lesz, ha minden igaz, ha nem, akkor meg haleledel mondta Márkus Tibor – segítőivel, Márkus Benjáminnal és Salánki Ádámmal

 

Hajdú Zoltán és Somogyi Kálmánné kétféle ételt is fözött, hogy rokonok, barátok mindannyian találjank maguknak megfelelőt - Ez éppen a birkapörköltes bogrács, egy másikban pedig babgulyást készítettek

Hajdú Zoltán és anyósa, Somogyi Kálmánné kétféle ételt is főzött, hogy rokonok, barátok mindannyian találjanak maguknak megfelelőt – Ez éppen a birkapörköltes bogrács, egy másikban pedig babgulyást készítettek

 

Nagy Gyuláné - pincepörkölt félét csinálok több féle disznóhúból gombával. Igazából bele kellene tenni a krumplit de én jobban szeretem külön főzni - mindig pörköltet szoktam készíteni, csak más ízzel

Nagy Gyuláné – pincepörkölt félét csinálok többféle disznóhúsból gombával. Igazából bele kellene tenni a krumplit de én jobban szeretem külön főzni

 

Csiszár Attila tavaly csülökpörköltet készített, az idén pásztortarhonyát. Most is meg akarja vendégelni belőle az egyik fellépő csapat, a Koloska Szenior táncegyüttes tagjait

Csiszár Attila tavaly csülökpörköltet készített, az idén pásztortarhonyát. Most is meg akarja vendégelni belőle az egyik fellépő csapat, a Koloska Szenior táncegyüttes tagjait

 

A Zebra csapat csülökpörköltet főzött. A főnök, a Zebra - Csikós Zoltán nincs a képen, mert a röplabda kupát szervezete éppen

A Zebra csapat csülökpörköltet főzött. A főnök, a Zebra – Csikós Zoltán nincs a képen, mert a röplabda kupát szervezte éppen

 

Fock János, a horgászegyesület titkára (balról) és segítője, Keller János főzte a halászlét az egyesületi tagoknak. Itt éppen krumplifőzéshez szerelik össze az üsttartót

Fock János, a horgászegyesület titkára (balról) és segítője, Keller János főzte a halászlét az egyesületi tagoknak. Itt éppen krumplifőzéshez szerelik össze az üsttartót

 

A horgászegyesületi pörköltet az idén is Reiner János készítette (balról), mellette segítője, A tavaly szarvasból, az idén marhából készült a 80 főre számolt étel

A horgászegyesületi pörköltet az idén is Reiner János készítette (balról), mellette segítője. Tavaly szarvasból, az idén marhából készült a 80 főre számolt étel

 

Juhász István és felesége alföldi bográcsgulyást készített - az idén először neveztek be, illetve nem is ők, hanem a szállásadójuk emlékezett úgy, hogy az idén indulni akarnak, és benevezte őket. Ha már így esett, meg kell mutatni, hogyan is főznek a hódmezővásárhelyiek...

Juhász István és felesége alföldi bográcsgulyást készített – az idén először neveztek be, illetve nem is ők, hanem a szállásadójuk emlékezett úgy, hogy az idén indulni akarnak, és benevezte őket. Ha már így esett, meg kell mutatni, hogyan is főznek a hódmezővásárhelyiek…

 

Nagy András és csapata benevezett ételként csípős lecsót főzött, de mellette még grillezett csirkefalatokat is készítettek zöldségágyon

Nagy András (kékben) és csapata benevezett ételként csípős lecsót főzött, de mellette még grillezett csirkefalatokat is készítettek zöldségágyon

 

Sári Imre lecsót főz hagyományos recept alapján

Sári Imre (jobbról)  lecsót főzött hagyományos recept alapján

 

Amit nagyon megkóstoltam volna, Musti Pál és csapata - Musti tokány nokedlivel, valamint baconba tekert, paradicsommal, petrezselyemmel, sajttal töltött sült őszibarackkal

Amit nagyon megkóstoltam volna, ha nem kell továbbmenni, az a Musti tokány nokedlivel, valamint baconba tekert, paradicsommal, petrezselyemmel, sajttal töltött sült őszibarackkal nevű költemény volt, amit Musti Pál és csapata készített

 

Közben a strandon a gyereknek (felnőtteknek) elkezdődött az arcfestés, csillámtetoválás a strandi színpadon pedig a műsorok is Nagy Grácia moderálásával. A fellépők között volt a Hemo Winner tánccsoport, a Fortuna Színjátszó Egyesület a Szenes Iván emlékkoncertjével, a Koloska Senior néptáncegyüttes, akik táncházat is vezettek, Nagy Eszter és Bíró Kristóf musicalekből és operettekből énekelt, és természetesen az idén is életkortól függetlenül szórakoztatott mindenkit Rudi Bohóc. A szombati program DJ Pinyó vasárnap hajnalig tartó bulijával zárult.

A falunapokat az idén is a vasárnapi templomi koncert zárta, amin a községhez kötődő profi és műkedvelő zenészek külön is, közösen is szórakoztatták a népes hallhatóságot.
A műsort Szikora József vezette, pánsípon Tímár András, csellón Balázs Emma, billentyűs hangszereken Fehér Nikolett, fuvolán Szikora Borbála, orgonán Mocsári Emma és Sarlós Tibor játszott, Sarlós Tiborné énekelt.

Templomi-total-orvenyesi-falunapok-balatontipp-gyorffya

A templomi koncert és ünnepség közönsége – Fotó: Simkó Veronika

Rövid koncertet adott az Örvényesi rézfúvósok formáció is, melynek tagjai szintén a faluhoz kötődnek.

Orvenyesi_rezfuvosok-orvenyesi-falunapok-balatontipp-gyorffya

Az Örvényesi rézfúvósok – Fotó: Simkó Veronika

Huszár Zoltán polgármester és a falut korábban egy cikluson át vezető Ther Antal a koncert közben adta át a díszpolgári címet az Örvényesen 22 éve plébánosként dolgozó Félix atyának.

Felix_Atya-Huszar_Zoltan-Ther_Antal-orvenyesi-falunapok-balatontipp-gyorffya

Félix atya (balról), Huszár Zoltán és Ther Antal – Fotó: Simkó Veronika

A közelmúltban gyémántmisét is tartó Félix atyát az ünnepségre elkísérték bencés társai, köztük Korzenszky Richárd perjel is a tihanyi apátságból.
Győrffy Árpád

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Légy te az első hozzászóló a(z) "Örvényes – Közös bulizás, főzés templomi ünnepléssel" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár