Örvényes – Falunap jó hangulatú programokkal és finom ételekkel

A szombati közös főzés okleveles séfjei néhány hiányzóval - középen féltérden a főzést szervező Papp László - Fotó: Győrffy Árpád

Az idén is minden igényt kielégítő rendezvénysorozattal köszöntek el a nyártól Örvényesen. A háromnapos programban egyaránt kínáltak lehetőséget a laza szórakozásra, bulizásra, az aktív mozgásra, evésre, ivásra és a klasszikus kultúra értékes alkotásaiban való elmélyülésre.

 

A falunapokat az önkormányzat, illetve az IKSZT munkatársai mellett aktív helyi lakosok, nyaralót tulajdonosok és más, Örvényeshez szorosan kötődő személyek szervezték, támogatták az idén is. A rendezvény hagyományosan kiállításnyitóval kezdődött pénteken. A közösségi házban Lendvai Balázs és Kalmár Lajos Gábor természetfotósok képeiből rendeztek közös kiállítást. Ugyancsak megszokott program volt az első estét záró utcabál, ami csak annyiban módosult a korábbiakhoz képest, hogy a későestére várható rossz idő miatt eleve az épületen belül tartották.

Az első napon zajlott a falunapok egy nem tervezett, de a beszámolók szerint talán még a leglátványosabb része, a Sándor Árpád vezetésével működő Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar vízizenéje. A programban eredetileg csak szombaton szereplő erdélyi amatőr művészeti csoport pénteki próbáját tartotta meg a szabadstrand vízibiciklikre ülve, vagy éppen vízben állva.
A vidám hangulatból talán átad valamennyit Sándor Attila Facebookon közzétett videója. (Beállítástól függően lehet, hogy a hangot be kell kapcsolni a videón)

Szombaton a program a szabadstrandon folytatódott. A Csizmadia Antal szervezésében zajló röplabda versenyre az idén öt csapat nevezett. A győzelmet egy nemzetközi összeállítású, spanyol, budapesti és csopaki tagokból álló Csillám Láma csapat nyerte meg. A második a Vasmacskák, a harmadik az Örvényesi ördögök, a negyedik az Aszófői darazsak, az ötödik pedig a Szikora család csapata lett.

 

A képen az Csillám Lámák (szemből) és az Aszófői Darazsak mérkőzése – Fotó: Győrffy Árpád

A strandon kora délutántól különböző programok zajlottak. Fellépett a Koloska Senior Néptáncegyüttes, Tibi bohóc, a Mézengúzok gyermekzenekar, a Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió és a pénteken már megismert Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar.

 

Kézműves foglalkozás a strand bejáratánál – Fotó: Győrffy Árpád

 

A színpadon a Koloska Senior Táncegyüttes – Fotó: Győrffy Árpád

A szombati nap legnépszerűbb programja az idén is a bográcsos ételek készítése és persze kóstolása volt. Papp László és az IKSZT szervezésében zajló közös főzésben a tavalyinál eggyel több, tizenkettő társaság kapcsolódott be. Az idén is nyitott volt a pálya bárki előtt, az ételnél is csak annyi volt a kikötés, hogy szabad tűzön kell sütni, főzni, készíteni. A csapatok támogatást is kaptak a nyersanyagok beszerzéséhez, amiért cserébe tíz adagot ki kellett osztani ötszáz forintos kóstolójeggyel jelentkezőknek. A formális verseny nélküli, pusztán a fogyasztók elismeréséért zajló főzés az idén is nagyon változatos ételeket, fantasztikus ízeket eredményezett.

 

Nagy András családi csapatával harcsából készített halászlét egy kis keszeggel, ponttyal bajai módra gyufatésztával  – Fotó: Győrffy Árpád

 

A “Nagy csapat” többi része – középen Garancsi Mária, Nagy Judit és Nagy Anna Morag – a harcsás halászlén kívül különböző házi készítésű kolbászokat sütöttek, Anna Morag a mindig sikert arató padlizsánkrémet is elkészítette – Fotó: Győrffy Árpád

 

Papp Gyula maradt a hungarikumoknál, a tavalyi mangalica pacal után az idén szürke marha pörköltet készített – persze a kényelmes magasságra emelt bográcshoz az idén is ragaszkodott – Fotó: Győrffy Árpád

 

Az ajkai Reiner János az idén csülkös marhapörköltet főzött a horgászoknak – Fotó: Győrffy Árpád

 

A horgászegyesületi halászlét Horváth András főzte pontyból és keszegből balatoni stílusban alaplével. A halakat az egyesület tagjai adták össze – Fotó: Győrffy Árpád

 

Horváth András gyermekei, Bence és Hanna bolognai szószban összefőzött penne tésztát készítettek – Fotó: Győrffy Árpád

 

A svédországi tudósítóként sokak által ismert Garam Katalin burgundi marhapörköltet főzött párjával – nincs benne piros paprika, ellenben gomba, karamellizált hagyma, paradicsom és jó sok bor – mutatták be – Fotó: Győrffy Árpád

 

A Csiszár család csapata gombás vörösboros marhatokányt főzött a balról álló Natasa irányításával. Vegyesen raktak bele erdei gombákat, petrezselyemmel, szerecsendióval bolondították, tarhonyát adtak hozzá köretként. Az idén is ők vendégelték meg a Koloska Senior Táncegyüttes tagjait – Fotó: Győrffy Árpád

 

Papp Lajos töltött káposztát főzött debreceni módra debrecenivel – apróra vágott, kisütött füstölt szalonna került a töltelékbe és a lébe is. A káposzta nem hagyományos savanyítással, hanem a kovászos uborkához hasonló gyors érleléssel lett előkészítve – Fotó: Győrffy Árpád

 

Cserepes András csapata (jobbról a második) csülkös babos káposztát készített, amit kenyérrel, túrós pogácsával kínáltak – Fotó: Győrffy Árpád

 

Musti Pál és felesége magyaros csülökpörköltet főzött picit csípősre paprikázva. Hozzá dödöllét adtak – a dödöllének a saját főzőlevében összepasszírozott krumplit petrezselyemmel, liszttel, sóval összedolgozzák, majd egy fagyiskanállal forró olajba szaggatták a kisütéshez – Fotó: Győrffy Árpád

 

A főzést szervező Papp László és fia Áron (balról) magyaros sertésragut készített – a képen két elégedett vendéggel, Hámori Lászlóval (jobbról) és Leidl Jánossal, a strand üzemeltetőjével – Fotó: Győrffy Árpád

A strandon a szombati nap a “Szezonzáró bulival” – DJ Pinyó retro diszkójával fejeződött be. A rendezvénysorozat az idén is templomi programmal ért véget vasárnap délután. Az érdeklődők két, egymástól rendesen eltérő produkciót láthattak egy közös műsorként. A Szikora József vezetésével zajló műsorban Oberfrank Pál színművész prózai góbéságok címmel előadott tréfás szövegeit, verseit, jól ellenpontozta Palerdi András operaénekes “imádságos énekek” című összeállítása.

Győrffy Árpád



Ha érdekesnek találta, egy lájkkal, vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár