Keszthely-Budapest – Bemutatta új postakocsiját a Festetics-kastély

Az uniós támogatásból elkészített korhű, de a mai kor kényelmi igényinek megfelelő postakocsi - Fotó: Helikon Kastélymúzeum

A budapesti Utazás Kiállításon mutatta be a nagyközönségnek a Helikon Kastélymúzeum azt a modern postakocsit, melyben a nyáron induló lovas kocsis túrák során utazhatnak majd az érdeklődők – tájékoztattak a projekt szervezői.

 

A február utolsó hétvégéjén megrendezett budapesti turisztikai szakkiállításon a Helikon Kastélymúzeum kiállítóhelyén huszárok, betyárok és bajvívók is népszerűsítették az új lovas kocsis attrakciókat. A stand emellett a Festetics-kastély enteriőrkiállításából is ízelítőt adott.

A jármű impozáns, korhű megjelenéssel, ám a régi idők utazásaihoz képest jóval kényelmesebb kialakítással várja utasait. Belső tere négy felnőtt és két gyerek szállítására alkalmas, további két-két személy külső üléseken foglalhat helyet. A benne található videó- és audioguide segítségével menet közben is érdekes információkkal gazdagodhatnak az utasok.  A sárga-sötétzöld színű, 3,5 méter hosszú, fémküllős kerekű kocsit – mely Tóth Alajos kocsigyártó jászárokszállási műhelyében készült – két ló húzza majd.

 

A járművet a „Lovak világa” elnevezésű szlovén–magyar projekt keretében tervezte és készíttette a Helikon Kastélymúzeum. Szintén e projekt keretében Keszthelyen és térségében négy túraútvonal várja majd azokat, akik lovas kocsival szeretnék felfedezni a környék látnivalóit. A „Festetics-kör” elnevezésű útvonal Keszthely város határain belül kínál látványos túrát a főúri családhoz kapcsolódó látnivalók érintésével, „A Keszthelyi-hegység természeti értékeinek nyomában” nevű út a Természet Házához, a Nagymezőre és a Festetics Imre állatparkba kalauzolja el az érdeklődőket. A projektben részt vevő Pannon Egyetem Georgikon Kar túrái a Gyöngyösi csárda és a betyársírok érintésével a Béke sztúpához és Zalaszántó több érdekes látnivalójához, illetve a Fenyves allén indulva a Szendrey Júlia-emlékház, a Georgikon lovarda és Fenékpuszta meglátogatásával a Kis-Balatonhoz vezetnek.

A programról szóló korábbi részletes cikkünket az útvonalakról szóló térképekkel itt olvashatják: Kényelmes postakocsival járhatjuk majd be a várost és környékét

 

Az egymástól mintegy száz kilométerre lévő Rakičan és Keszthely a Google térképén

A SIHU145 azonosítószámú, „Lovak világa – a fenntartható fejlődés új dimenziója a természeti és kulturális gyöngyszemek határokon átívelő minőségi élményért” (Horse Based Tourism – HBT) megnevezésű projekt a Szlovénia-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program (SI-HU) támogatásával valósul meg. A projektben a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum és a Pannon Egyetem Georgikon Kara dolgozik együtt a szlovéniai Zavod Nazaj na konja („Vissza a lovakhoz” Intézet) és a RIS Dvorec Rakičan (Rakičan kastély Kutató- és Képzőközpont) szervezetekkel.

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal, vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár