JÓHAJÓ Nagydíj – Kővári Károly emlékverseny Balatonfüred


JÓHAJÓ Nagydíj – Kővári Károly emlékverseny az olimpiai hajóosztályoknak
2010. június 11-13.


A Balatonfüredi Yacht Club 2010. június 11.-13. között rendezi meg Balatonfüreden a JÓHAJÓ Nagydíj – Kővári Károly emlékversenyt. Az 1912-ben alapított, és azóta megszűnt BKV Előre SC hagyományait őrizve, a BYC immáron harmadik alkalommal ad otthont az olimpiai hajóosztályoknak szóló viadalnak.
A BYC évadnyitó versenyén nyolc hajóosztály magyar ifjúsági és felnőtt versenyzői szállnak hajóba. Itt lesznek a Finn, a 470, Laser, Laser Radial valamint a 49er, a Katamarán, a Repülő Hollandi és a Csillaghajó osztályok hazai legjobbjai. Várhatóan közel 120 versenyző méretteti majd meg magát a háromnapos regattán. A pályaversenyt a két leggyorsabb egységnek a 49er és a Katamarán hajóknak 10, a többi osztálynak 8 futamra írták ki a rendezők. Az első futam figyelmeztető jelzése, június 11-én 10.55 óra, további futamokat ráindítással indítják.
A JÓHAJÓ Nagydíj – Kővári Károly emlékverseny több hajóosztályban egyben ranglista és válogató verseny is a nemzetközi versenyekre, ezért komoly küzdelmekre számíthatunk.


JÓHAJÓ Nagydíj versenykiírás


1. BEVEZETÉS
1.1. A verseny célja: Minősítő és ranglista verseny a
résztvevő hajóosztályok részére.
1.2. A verseny helye és ideje: Balatonfüred,
2010. június 11-13.
1.3. Résztvevő hajóosztályok: 49er, Katamarán, Repülő
Hollandi, Star, Finn, 470, Laser, Laser Radial
1.4. Faktorszám: 1.2


2. A VERSENY RENDEZŐJE
2.1. Rendező szervezet: Balatonfüredi Yacht Club
2.2. Versenyvezető: Hegedüs Tibor
2.3. Pályafelelősök: “A” pálya: Hantó István, “B” pálya: Hegedüs Tibor
2.4. Versenybíróság elnöke: Fluck Dóra
2.5. Versenyorvos: Dr. Pintér Csaba


3. VERSENYSZABÁLYOK
A versenyt A vitorlázás versenyszabályaiban meghatározott szabályok szerint rendezik.


4. NEVEZÉS
4.1. Előnevezési kötelezettség:
Kérjük az egyesületeket, hogy 2010. június 4-én 17.00 óráig jelezzék indulási szándékaikat. Azoknak a hajóosztályoknak, ahol 6-nál kevesebb hajó indulását jelzik, nem rendezzük meg a versenyt. Előnevezés e-mailben:
byc@byc.hu.
4.2. A nevezés helye:
A Balatonfüredi Yacht Club Klubházának I. emeletén működő versenyiroda (8230 Balatonfüred, Zákonyi Ferenc sétány 2.).
4.3. A nevezés ideje:
2010. június 10-én 18.00-20.00 óra között és
2010. június 11-én 8.00-9.00 óra között.
4.4. A nevezés díja: 6.000 Ft/fő.
Az 1992. január 1-jén és az azután született versenyzők a nevezési díj felét (3.000 Ft/fő) fizetik.


5. VERSENYZŐK TÁJÉKOZTATÁSA, PARTI JELZÉSEK
5.1. A Versenyrendezőség a versenyzőket a BYC személybejárójánál kifüggesztett hivatalos hirdetőtáblán, írásbeli közlemények útján tájékoztatja.
5.2. A parti jelzéseket a Balatonfüredi Yacht Club kikötőjének főárbocán tűzik ki.


6. VERSENYPROGRAM
6.1. A Versenyrendezőség a 49er és a Katamarán hajóosztályoknak 10, a többi hajóosztálynak 8 futam lebonyolítását tervezi.
6.2. Június 11-én 10.55 óra Első futam figyelmeztető jelzése, további futamok ráindítással
A további rajtidőket a Versenyrendezőség előző nap este 20.00 óráig a hirdetőtáblán teszi közzé.
6.3. Egy versenynapon a 49er és a Katamarán hajóosztályoknak legfeljebb négy, a többi hajóosztálynak legfeljebb három futam rendezhető.
6.4. Az utolsó versenynapon, június 13-án 14.00 óra után
rajteljárás nem kezdhető.


7. RAJTSORREND
Rajtsorrend a napi első futamok rajtjánál:
“A” pálya “B” pálya
49er 470
Katamarán Laser
Repülő Hollandi Laser Radial
Star
Finn


8. OSZTÁLYLOBOGÓK
Az osztálylobogók megfelelnek a vitorlán található osztályjelzéseknek.


9. VERSENYTERÜLET ÉS VERSENYPÁLYÁK
9.1. Balatonfüred – Siófok – Zamárdi – Tihany közötti vízterületen futamonként kihelyezett pályák, amelyeket a mellékelt pályarajzok szerint kell teljesíteni. A pályák elhelyezkedését a Versenyrendezőség a hirdetőtáblán teszi közzé.





9.2. Az egyes pályajeleket bal kéz felől kell elhagyni.
9.3. A versenyen pályamódosítás nem lehetséges; ez módosítja a RRS 33. szabályt.
9.4. Célba érés után a befutott hajók – a következő futam rajtoltatása céljából – a lehető leghamarabb térjenek vissza a rajtterületre.


10. PÁLYAJELEK
10.1. A pályaszakaszokat határoló jelek piros és sárga (“A” pálya), valamint sárga (“B” pálya) színű, henger alakú felfújt műanyag bóják.
10.2. A rajt- és célbóják élénk színű lobogóval ellátott jelek.


11. HIVATALOS HAJÓK
11.1. A versenyrendezésben közreműködő hajók narancsszínű lobogót viselnek.
11.2. A Versenybíróság hajóit JURY feliratú lobogó jelzi.
11.3. A sajtó és a média hajóit PRESS feliratú lobogó jelöli.
11.4. A nem hivatalos hajók a verseny ideje alatt a pályán kizárólag mentés céljából tartózkodhatnak.


12. BÜNTETÉSI RENDSZER
12.1. A Versenyszabályok 44. pontjában leírt büntetési formák érvényesek, hacsak ezeket nem írja felül egy osztályszabály. A végrehajtott büntetésfordulatokról írásos nyilatkozatot kell tenni a versenyirodán, az óvási határidőn belül; elmulasztása esetén a Versenybíróság a büntetés elvégzését semmisnek tekinti.
12.2. A RRS 42. szabály ellenőrzése céljából a Versenybíróság alkalmazza a RRS 67. szabályt és a Versenyszabályok P függelékét.
13. ÉRTÉKELÉS
13.1. A Versenyszabályok A függelékének A4 pontjában meghatározott “Legkisebb pontrendszer” alapján.
13.2. Négynél kevesebb futam megrendezésekor valamennyi futam eredménye számít a végső pontszám kiszámításánál. Négy vagy annál több érvényes futam esetén a legrosszabb kiejthető. A 49er és a Katamarán hajóosztályokban kilenc vagy tíz befejezett futam esetén a 2 legrosszabb kiejthető.


14. DÍJKIOSZTÓ, DÍJAZÁS
14.1. A díjkiosztó az utolsó futam után, a hirdetőtáblán közölt helyen és időpontban kerül megtartásra.
14.2. Osztályonként az 1-3. helyezettek díjazásban részesülnek.


15. TÁRSASÁGI ESEMÉNY
A Balatonfüredi Yacht Club, valamint a verseny szponzorai szeretettel meghívják a verseny résztvevőit június 12-én, szombaton este a BYC telepén tartandó vacsorával egybekötött összejövetelre. A pontos időpontot a hirdetőtáblára helyezi ki a Versenyrendezőség.


16. SZAVATOSSÁG
A versenyen való részvétellel kapcsolatos, illetve annak során előforduló vagy okozott személyi sérülésekért – beleértve az esetleges elhalálozást is – és vagyoni károkért a verseny rendezője és a Versenyrendezőség semmilyen felelősséget nem vállal. Minden versenyző egyéni felelőssége dönteni a versenyen való indulásról vagy annak folytatásáról (lásd RRS 4. szabály – Döntés a versenyen való részvételről).



A rendező Balatonfüredi Yacht Clubról
Magyar főurak egy csoportja 1867. március 16-án megalapította Balaton-Füredi Yacht Egylet néven hazánk első vitorlás klubját. A klub elnöke gróf Batthány Ödön lett, aki Angliában vi-torlázott és versenyeket is nyert. Az egyesület ma fiatal edzőket foglalkoztat, akiket folyama-tosan segít a szakmai továbbképzésben. A  BYC utánpótlás nevelése országosan a legjobban között van, versenyzői kimagasló eredményeket érnek el külföldön is. Az egyesület komoly sportdiplomáciai tevékenységet fejt ki hazai és nemzetközi szinten. A BYC az egyik legered-ményesebb vitorlás klub Magyarországon, tizenöt éve folyamatosan vezeti az egyesületi rang-listát. A Balatonfüredi Yacht Club 2009-ben, a Magyar Sport napja alkalmából a sport terüle-tén végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként a Magyar Sportért emlékérem EZÜST FOKOZATÁT kapta. (Forrás: BYC)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár