Balatonfüred – Úgy eltüntették a Brázay-villát, hogy nyoma se marad

Az akciófilmekben tüntetik el úgy a hullák maradványait, ahogy a füredi Brázay-villa falait porrá őrlik - Fotó: Győrffy Árpád

Földig rombolták Balatonfüred egyik ikonikus épületét, az arácsi városrészen, a Kisfaludy strand közelében található Brázay-villát. A február második felében kezdett pusztításnak napjainkban a befejező fázisa zajlik, porrá darálják az egyemeletes épület utolsó köveit is, hogy nyoma se maradjon.

A villát a sósborszeszgyártás kapcsán híressé és gazdaggá vált Brázay Kálmán fia, a szintén gyáros Brázay Zoltán építette 1938-ban a Balaton felé lejtő közel 4 hektáros telkére. A család történetét kutató Z. Karkovány Judit leírása szerint a villa “fő- és mellékbejárata észak-északkeletre nyílik, a Balatonra néző déli oldalánál széles teraszon át lehet kijutni a kertbe. A dolgozószobát és az ebédlőt a hallon és a télikerten át lehetett megközelíteni. Előbbiben egy Bösendorfer zongora is állt, az íróasztal mögött pedig beépített könyvszekrény, benne 681 könyv. Az ebédlő könyvszekrényében félezer kötet kapott helyet. A földszinti lakószoba Brázay Zoltán és felesége számára volt berendezve. A felső szinten lévő öt szoba közül a három déli fekvésű előtt keskeny erkély húzódik végig. Az emeleti szobák berendezése egyszerű-célszerű, a legnagyobban itt is volt könyvszekrény és íróasztal. Fürdőszobából három állt rendelkezésre, a négy személyzeti szobához mosdóhelyiség tartozott.”

A zöldben megbújó Brázay-villa a Google Earth 2018-as műholdfotóján

A villa történetének fontos eseménye volt, hogy Tüdős Klára rendező, Eiben István és Makay Ádám operatőr itt forgatta a Fény és árnyék című filmet 1943-ban. A szerepeket többek között Bulla Elma, Ajtay Andor játszotta, de szerepelt Brázay Zoltán egyik lánya, Doris is.

A villa északkeleti oldala a film egyik jelentében. A teljes filmet ide kattintva lehet megnézni

Állítólag a forgatás kapcsán állították a villa alatt a part közelében ma is látható oszlopot, amiből később Kurutz Károly 2006-ban az “Oroszlán a tengeren” című szobrot formázta.

Az Oroszlán a tengeren – mostanra a Brázay-villáról egyedüli emlékként maradt – Fotó: Győrffy Árpád

A villát a második világháború után államosították, majd pártüdülő lett belőle. Egyes térképeken ma is Kádár-villa néven jelzik. Hogy Kádár János valójában járt-e itt, többen vitatják, de arra néhányan ma is emlékeznek, hogy Aczél György, Maróthy László, Grósz Károly élvezte a villa és a kert szépségét, csendjét – ami akkor még megvolt.

A közel négy hektáros terület a Brázay-villával és más épületekkel az ezredforduló után került a füredi önkormányzathoz. 2007-től próbáltak hasznosítási lehetőséget keresni a lepusztult épületnek és a különleges értékű területnek. Az akkori képviselők emlékei szerint ötcsillagos hotelt szerettek volna építtetni valamilyen befektetővel.

Gazsi József 2007-es fotója a villáról és a kertről a Mészöly Géza utcáról

Zoltai Péter fotója a villa délkeleti homlokzatáról 2008-ban – Zoltai  és Z. Karkovány Judit villáról szóló akkori írása Fény és árnyék a füredi Brázay-villában címmel itt olvasható

Zárt üléseken tárgyalt pályázati kiírás, majd elbírálás után az akkor még Barna Tiborhoz kötődő Brázay Invest Kft. nyerte el a terület hasznosítási lehetőségét. A telek felső harmadának határán elhelyezkedő villa mindig is megőrzendő, felújítandó épületként szerepelt a nyilvános tervekben. Igaz, ennek akár ellent is mondhat, hogy a Képviselő-testület 2009. július 23-án megtartott ülésén “helyt adott a Brázay Invest Kft. 502/2 hrsz-ú telken lévő, a Mikes Kelemen utca 21. számú épület helyi védelmének megszüntetésére vonatkozó kérésének. Az épület nem képvisel olyan építészeti értéket, hogy a telek központi részén való megtartásával indokoltan csökkentse egy jelentős fejlesztés értékét.” Persze ez lehetett egy másik épület is ugyanezen a telken.

Itt van egy nagyon érdekes videó a villáról, illetve a hozzá kapcsolódó borospincéről

 

Ez utóbbi lehetőséget erősíti, hogy a Brázay-villa a későbbiekben többször felújítandó épületként szerepelt a nyilvános dokumentumokban.
Az önkormányzat honlapján a későbbiekben sok dokumentum említi a Brázay-villát és a hozzátartozó telket, de ezek az említések túlnyomó részben arról szólnak, hogy a képviselők egy zárt ülésen döntöttek valamiről. A döntésekről szóló bejelentések csak a döntések tényét tartalmazzák. Legfeljebb néhány információ morzsa került be egyes dokumentumokba. Például a testület 2015. április 30-ai ülésére beterjesztett vagyongazdálkodási irányelvek című anyagába az alábbiak. “Önkormányzatunk a tulajdonszerzés óta stratégiai ingatlanként kezeli a Brázay villa (502/2 hrsz.) ingatlan területét is. 2008-ban hosszú távú megállapodásokat kötöttünk a Brázay Invest Kft.-vel az ingatlan beépítésére, illetve használatára, a tulajdonjog átadása nélkül. A megállapodások alapján a beruházás befejezésének eredeti határideje 2011. február 4. volt, úgy, hogy a felépítmények több mint 50%-ában kereskedelmi szállásférőhely funkciót kell megvalósítani. A hitelezési válság miatt a beruházó a határidők módosítását kérte. (A kivitelezés befejezésének jelenlegi határideje: 2015. augusztus 1., használatba vételi engedély megszerzésének határideje: 2015. december 1.)” – írják.

Tihanyi panoráma Brázay-villa telkéről – Fotó: Győrffy Árpád

Már az első években megjelentek olyan elképzelések is, hogy a kereskedelmi szálláshelyek mellett – helyett – apartmanokat is építhetnének. De ekkor még ezeket is a terület villától délre eső részére tervezték, ahogy az látható és olvasható a Vincze and László Építésziroda által 2014-ben készített  Green Resort Balatonfüred-Brázay Villa című koncepciótervben is.
“Balatonfüred keleti részén található néhai Brázay Zoltán likőrgyáros villája majd 4 ha -os területen… A területet három részre tagoltuk.  Felső részen öregek otthona valósulhatna meg a fejlesztés későbbi ütemében.  A Brázay villa felújításával, rekonstrukciójával egy szolgáltató ház és park kiépítése tervezett a következő építési ütemben. A Green Resort apartman házak a fejlesztés első ütemében jönnek létre, a jelen koncepció tárgya ezen beépítés átgondolása, javaslattétele” – írták.

A Green Resort látványterve 2014-ből – az új lakóépületek nem érintették volna a felső részen a későbbi felújításra tervezett Brázay-villát

Egybevág a fentiekkel a “Balatonfüred város integrált településfejlesztési stratégiája II. Stratégia” című dokumentum is. (2016.06.26.) A városban a közelmúltban épült meg a szociális központ, amelyben minden feltétel adott az időskorúak szociális alapellátásához (házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, étkeztetés, családsegítés, idősek nappali ellátása). A központ révén valamennyi szociális ellátás, egy helyen, az óvárosi Kéki utcában vehető igénybe, ugyanakkor egy bentlakásos önkormányzati fenntartású idősek otthonának létesítése illetve a Brázay villa felújításával párosuló, magas színvonalú időskori szolgáltatásokat nyújtó hálózat kialakítása a további fejlődés irányát jelenti.
Majd külön nevesítve a “Főbb tervezett beruházások” 13 darabos listáján: Brázay-villa felújítása – idősek otthona

 

Február 24-én készült Hajner Gyula fotója a félig még meglévő épületről a Mészöly Géza utca felől

Február végén a pince még épségben volt – Fotó: Hajner Gyula

Egy rekesz üres üdítős palack a szocializmus utolsó korszakának Sztár üdítőjével – Fotó: Hajner Gyula

A Brázay-villa körülbelül egy héttel a rombolás megkezdése után, február 25-én a Mikes Kelemen utca felől – olvasói fotó

Az “ITS megalapozó vizsgálat” anyaga a helyi védelem alatt álló épületek között szerepelteti a Brázay-villát az alábbiak szerint: “Mikes és Mészöly utcák között. 502/2 hrsz. Brázay villa”

A 2017. decemberi Település arculati kézikönyvben a Brázay villa már nem szerepel a helyi védettséget élvező épületek listáján, csak a villát körülvevő terület őrzi védettségét a Helyi jelentőségű védett természeti területek listáján: “Balatonfüred, Brázay villa parkja természetvédelmi terület”
A “Jelentős zöldfelülettel rendelkező területek” között ugyancsak helyet kapott a “Brázay villa parkja” az alábbi bemutató szöveggel:
“A korábban ápolt szőlőterülettől északra áll az egykori gazdag sósborszesz gyáros Brázay Zoltán családja által építtetett egyemeletes nyaraló. A helyiek emlékezete szerint a ház körül kialakított parkhoz még Franciaországból is hoztak anyagot. 1945 után állami vezetők nyaralójaként működött nagy szőlőterülettel, idős fái szerencsére megmaradtak. A most fellelhető fásszárú növényzet jelentősebb egyedei főleg a ház körül találhatók. A ház ÉK-i sarkánál található a ritkaságnak számító, méretes Fraxinus monophílla f. diversifolia. Az épülettől keletre egy vadgesztenye allé húzódik, végében egy kőből faragott, szőlőművelést szimbolizáló kapuval. és idős feketefenyővel. Az épülettől délre főleg cserjék és több örökzöld nő. A Mikes K. útnál lévő gondnoki lakás udvarán egy hatalmas, 248 cm-es kerületű japán akác található.” – írták másfél évvel ezelőtt.

A Brázay-villa február 26-án a Mészöly Géza utca felől – olvasói fotó

A Brázay-villa, illetve a telek beépítése az elmúlt másfél évben többször szerepelt a füredi képviselő-testület előtt. Amiről nyilvánosan is tudhattunk, az a Brázay Invest Kft. kérése volt, “hogy a beépíthetőség 50%-ában legyen lehetőség lakáscélú építésre”. Az önkormányzat ezt úgy tartotta elfogadhatónak, hogy előírta: “a területen létesítésre kerülő szintterület legalább 50%-án szállás funkciót kelljen elhelyezni”.

Közben módosult a Brázay Invest Kft. tulajdonosi köre. Ahogy a jól informált helyiek fogalmaztak: “a Barnát kinyomta a Lőrinc”. A hivatalos iratok ezt nem támasztják alá. A cégjegyzék szerint 2019 januárja óta a Kft. több mint 50 százaléka a jászberényi Birgés Tiboré, mellette még tulajdonos az ugyancsak jászberényi Pintér Judit és a füredi Czigle János.

A Brázay-villa maradványai a Mészöly Géza utcából március 11-én – Fotó: Győrffy Árpád

A telek keleti-délkeleti oldalán lévő egykori borozó, borospince március 11-én még állt – Fotó: Győrffy Árpád

A cikk felkerülésével egy időben (2019.03.11. 23:00) közérdekű adatigénylésként az alábbi kérdésekkel, kéréssel fordultam Balatonfüred Város Önkormányzatához.

– Információim szerint a Brázay-villát is magába foglaló mintegy 4 hektáros ingatlan önkormányzati tulajdonban van, azt hosszú távú használatra átadták a Brázay Invest Kft-nek. Kérem, erősítsék meg, vagy cáfolják a fentieket.

– A szerződés mai állapota szerint a Brázay-villára, tehát magára az épületre vonatkozik-e az átadás, ha igen, milyen feltételekkel, hasznosítási előírásokkal?

– Amennyiben a Brázay-villa továbbra is az Önkormányzat kezelésében maradt, mit terveztek vele?

– Korábbi dokumentumok szerint a Brázay-villa épülete helyi védettség alatt állt. Amennyiben már nem áll védettség alatt az épület, mikor és milyen indokkal szüntették meg a védettségét?

– Tudtak-e a bontási szándékról, a terület tulajdonosaként engedélyezték-e azt, illetve tudomásuk szerint a bontást végrehajtók rendelkeztek-e ehhez hatósági engedéllyel?

– Amennyiben nem az Önök egyetértésével, engedélyével történt a bontás
– Mikor jutott tudomásukra, hogy elkezdődött a bontás?
– Tettek-e valamint, illetve mit tettek a bontás leállításáért?
– Mit kívánnak tenni a bontást végzők, illetve a nekik erre utasítást adók ellen, amennyiben jogsértő tevékenységet végeztek?
– Amennyiben jogtalan volt a bontás, azt a terület használatáról kötött szerződés megsértéseként értelmezik-e?
– Ha igen, felbontják-e a szerződést, vagy más ellentételezést várnak-e a terület használóitól? Ha igen, milyent?
– Elvárják-e a Brázay-villa újraépítését eredeti formában?

A fentieken túl kértem, küldjék el az érintett ingatlanról a Brázay Invest Kft-vel kötött szerződés első és jelenleg érvényes változatát.

Amennyiben megkapom az önkormányzat válaszait, bővítem az írást.

Győrffy Árpád

 

Bár nekem mindeddig nem válaszoltak, talán egyfajta válaszként fogható fel az önkormányzati újság március 13-i cikke alapján a turizmus.comra készült alábbi tudósítás, ami a fenti, a fured.hu-ról közben levett illusztrációval jelent meg

Ha érdekesnek találta, egy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

6 Comments on "Balatonfüred – Úgy eltüntették a Brázay-villát, hogy nyoma se marad"

  1. Máthé János | 2019.03.31. at 14:32 |

    Szomorúan olvastam a rombolást. Személyes élményem is fűződik a villához. Brázayék édesapámra bizták, hogy szervezzen egy gazdaságot és vezesse azt. Ez lett a Brázay gazdaság.Szervezését Apám emlékiratában részletesen leírta. Én gyermekként szabadon játszottam a hatalmas területen. Előfordult, hogy a fiatal Brázayné felvitt a villába. Az emeletre nem mertem felmenni, mert a lépcső elött a falon egy hatalmas jegesmedve bőr volt vicsorgó fejjel amitől nagyon féltem. János

  2. Mészáros József | 2019.03.15. at 14:15 |

    Aki azt kérdezi, hogy melyik épületre gondolok, az még sosem járt Füreden, de a cím: Zrinyi u.11. Volt ott már a vadkapitalizmus bevezetése után közvetlenül olajszőkítés:több száz vagon fűtőolajat vittek oda az iparvágányon és a savazás után óriási kamionokkal szállították tovább a “gázolajat”, míg lakossági felháborodásra le nem állították. https://vinoport.hu/pinceszet/badacsonyi-pincegazdasag-zrt-/5

  3. Mészáros József!
    pontosan melyik épületre gondol? Meg tudná mutatni? Hányas szám?

  4. Mészáros József | 2019.03.14. at 16:49 |

    Az államosított, majd önkormányzativá tett Brázay villa sorsa kismiska a szovjet megszállás alatt központosított borgazdálkodás itt hagyott monstruma, a Zrínyi utcában található hatalmas, faragott mészkőből épült pinceépület sorsához képest. A szovjetek kivonulása után, a 90-es évek szabad rablása idején Demján Sándor tulajdonába került, azóta hánykódik és félek ez sem kerülheti el, hogy bedózerolják és a helyére lakópark kerüljön.

  5. Ez csak egy story a “Bókaidőszak” mocskából, lehetne folytatni …
    pl. a leendő Kossuth utcai felújítással kapcsolatos adok-kapokkal, amely projektnek már most vannak kárvallottjai, na meg persze kedvezményezettjei…
    Mocsok társaság!

  6. Elképesztő, mi folyik Balatonfüreden. Nemrég a vssútállomás közelében fekvő Marianne-villát sikerült jellegtelen társasházzá átépíteni…

Comments are closed.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár