Gyenesdiás – Két balatoni lovas, illetve település is továbbjutott a Festetics Vágtáról

Petrik Tamás és Mátyás Edina, a Festetics Vágta két éllovasa az egyik izgalmas kanyarvételnél

Az elmúlt hétvégén nagyon kellemes hangulatú két napos családi program kerekedett a Nemzeti Vágta gyenesdiási előfutamából, a Festetics Vágtából. A jó szórakozás mellett a verseny eredménye is megfelelő lett.

 

A rendezvény a múlt évhez hasonlóan a Festetics-kastély parkjában tartott szombati kísérőprogrammal indult, amin több százan ismerkedhettek a magyar lovas hagyományokkal, a lovas sporttal, de akár maguk is lóra ülhettek, hintózhattak, vagy bekapcsolódhattak más programokba.

A Festetics Vágta futamait vasárnap rendezték a Festetics grófok egykori gyakorlópályáján, a gyenesdiási Faludi síkon. A rendezvény nem szakmai részének szervezője a lovaspályát is birtokló gyenesdiási önkormányzat volt. Mint Gál Lajos polgármestertől megtudtuk, az idén támogatás híján a község finanszírozta a programot. Szívesen tették, mert egy hasznos rendezvényről van szó.

A versenyre 12 település, illetve lovas nevezett. Mint Varga Zoltán, a rendezvény szakmai szervezője, a Helikon Kastélymúzeum Hintómúzeumának vezetője elmondta, egy versenyző a Vajdaságból, egy a Felvidékről, hat a Balaton-parti településekről, illetve a közeli városokból, a többiek pedig az ország különböző részeiből érkeztek.
A délelőtt megtartott három előfutamból négy versenyző került az alkonyat idején megtartott döntőbe. A lovaknak, lovasoknak a 440 méteres pályán közel három kört fut, egy 1200 méteres szakaszon kellett megmutatni gyorsaságukat.

A döntő előtt az Asbóth huszárok díszmenetben járták körbe a pályát

A versenyben végig a Pest megyei Csemőről érkezett Petrik Tamás vezetett, aki egy évvel ezelőtt a második helyen végzett a Nemzeti Vágtán. A felső kanyarból nézve úgy tűnt, hogy Petriket többször is komolyan megszorította a Tata színeiben lovagló Mátyás Edina. A versenyt végül Petrik Tamás nyerte, a második Mátyás Edina lett.

 

Petrik Tamás a harmadik kör elején megnyugodva konstatálja, hogy eddig még minden rendben van

A két elsőtől kicsit lemaradva lovagolt a két hazai versenyző, a Gyenesdiást képviselő Németh Viktória és a Keszthely nevében versenyző Kiss Nikolett. A harmadik helyet végül Németh Viktória szerezte meg és Kiss Nikolett lett a negyedik.

 

A két helyi versenyző, Németh Viktória és Kiss Nikolett párharca

A verseny szabályai szerint az elővágtáról a döntő első három lovasa jut a Nemzeti Vágtába, de ott lesz Kiss Nikolett is, mert az elővágta szervezői plusz lehetőségükkel élve őt indítják a versenyen.
Varga Zoltán szerint a Nemzeti Vágta tíz éves és a Festetics vágta nyolc éves eddigi története jól láthatóan nagy fejlődést hozott a környék lovaséletében. A lovasok maguk is egyre felkészültebbek és a lovakat is úgy válogatják ki, úgy készítik fel, hogy minél jobban szerepeljenek. A minőségi javulás jól érzékelhető a versenyek időeredményeiben is.

A felnőtt döntő előtt rendezték meg az ifjabbaknak hirdetett Kishuszár futamot, amin 16 év alatti versenyzők és 138 centiméteres marmagasságúnál alacsonyabb lovak indulhatnak. (A marnak a ló hátának és nyakának találkozásánál lévő kidudorodó részt nevezik, gyakorlatilag a ló hátmagasságáról van szó, amit a bírák persze centire pontosan mérnek – a patkót is beszámítva.) A versenyre egy versenyző jött Bács-Kikun, Győr-Moson-Sopron és egy Pest megyéből.
Előfutamot nem tartottak, a “döntőben” a lovasoknak két kört kellett vágtatni a pályán. A versenyt a Kalocsát képviselő Rigó Loretta nyerte, így ő jutott tovább a Nemzeti Vágtára. A második helyen Halásztelek képviseletében Baján Benita, a harmadik a Nyúl színeiben lovagló Marczam Laura lett.

 

A Kishuszár futam versenyzői az egyik kanyarvételnél

A Festetics Vágtához kapcsolódva az idén is megrendezték a kocsitoló versenyt, amin négy csapat indult.   A gyorsasági versenyt az idén is igazi kocsi kocsikkal tartották a lovaspálya száz méteres egyenes szakaszán. Az előfutamból a Gyenesi Favágók és a Huszárok nevű csapat jutott tovább. A döntőben a Huszárok jobban rajtoltak, de a Gyenesi Favágók a pálya közepén már átvették a vezetést és magabiztos győzelmet arattak. Így ők jutottak tovább a pesti Hősök terén megrendezésre kerülő. A két első futamos kieső a Böllérek és a Gyenesi Díszszázad elnevezésű csapat volt.

 

A kocsitoló verseny nem helyi szervezői a jelek szerint véletlenül sem szeretnék a kocsitolást igazi látványsporttá tenni. Hiába kértük, nem voltak hajlandók a menetirány megfordítására, hogy a nap állásának megfelelően mindenki szép képeket készíthessen

A lovas vágtákat és a kocsitoló versenyt az idén is egész nap érdekes programok kísérték. A nézők többek között láthattak agarász és western lovas bemutatót. Az eredeti funkciójával megnézhettek egy 3 ezer éve használt harci kocsit is. A kétlovas, egytengelyes szekeret a Helikon Kastélymúzeum Hintómúzeumának munkatársai készítettek két hagyományőrző, Marx Tibor és Páli Barna kutatásaira építve. A kocsit már egy évvel ezelőtt láthatták az érdeklődők, de most volt az igazi próbaüzeme, mert előbb a lovakat is hozzá kellett szoktatni, ugyanis más a mozgása, mint a ma is használt könnyű egytengelyes kocsiknak.

 

 

Ahogy a képen is látható, a kocsiban középen állt a hajtó, a két oldalán pedig egy-egy harcos – Fotó: Hársfalvi György

A bronzkorban ilyen kocsikkal kezdték először a harcászatban használni a lovakat, ezzel megelőzve a lovaglást is. A kocsi az eredetitől csak annyiban tér el, hogy bronz helyett vasból készültek a vasalatai.

Nagy sikere volt a Fordulj Kispej Lovam Táncegyüttesnek és a táncokat kísérő Kánai Bence és barátai zenekarnak. Az idősebb táncosokból álló “szupercsapat” Kárpát-medencei verbunkokkal és pásztortáncokkal teremtett valódi toborzó hangulatot a versenypálya mellett felállított színpadon.

Az obsitos táncosok ráadásnak egy kalotaszegi táncot jártak

 

Arisztokraták a nyeregben címmel Fellner Kata és Kiss Nikolett az arisztokrata nők lovaglási stílusát mutatta be

 

Egész nap ingyenes használhatták a gyerekek – és a felnőttek is – a Varázshangok Családi Játszóház játékait

 

A Csókakői Hunok csapata többek között a 4. századi íjászati hagyományokat elevenítette fel

Lecsap a sólyom a csalira – részlet az Arany Sólyom Solymász Egyesület bemutatójából

Krampusz, a bagoly is Arany Sólyom Solymász Egyesület bemutatójára érkezett

 

Gyenesdiási Lovas Sport Egyesület tagjai  látványos karusszel mutattak be

Az idén is a nézők egyik kedvenc programja volt Hamza Viktória szabad idomítási bemutatója. A reggeli csúszás miatt a rendezvény végére került műsorszám igazi megkoronázása volt a napnak.

 

Az egész bemutató ilyen békés hangulatban zajlott

 

Ahogy a produkció minden részében, itt is alapvető lehet az egymás iránti feltétlen bizalom

Képek és szöveg Győrffy Árpád (a külön jelzett fotó kivételével)

 

Iratkozzon fel a heti hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár