Balatonszárszó – Hatalmas érdeklődés mellett kezdődött a Sárkányfesztivál

Süsü megérkezik a 7. Sárkányfesztivál megnyitójára

Az idén is több százan várták izgatottan Balatonszárszó központi parkjában a Balaton-parton a legkedveltebb sárkány, Süsü érkezését szombaton. Csukás István teremtménye hagyományosan sárkányhajón érkezett a 7. Sárkányfesztivál megnyitójára.

 

Valami gond lehetett az evezősökkel, mert több mint húsz percet késett a sárkányjárat. De ezt igazán senki sem vette zokon, mert Dorogi Sándor polgármester és a 81 éves író, a “Pista bácsi” szóval tartotta a várakozókat.

 

Több százan kémlelték izgatottan a Balatont, hogy merre járhat Süsü

Persze volt nagy öröm, amikor Süsü végre a partra lépett. Mindenki fényképezkedni szeretett volna vele, vagy legalább meg szerette volna érinteni. Később derült ki, hogy az egyik kisfiú annyira Süsü nyomába eredt, hogy el is vesztette a szüleit, illetve a szülei vesztették el őt.

 

Dorogi Sándor (balról), Süsü és Csukás István gyerekekkel a Süsü érkezése utáni pillanatokban

 

Ilyen komoly kísérete volt Süsünek

Így aztán nem volt semmi meglepő abban, hogy Dorogi Sándor a zenepavilonnál tartott hivatalos megnyitót is azzal kezdte, előkerült-e már a gyermek. Meglett nyugtatták meg. A polgármesterhez hasonlóan Csukás István is rendkívül rövidre fogta köszöntőjét. Sok-sok vidám percet kívánt mindenkinek a fesztiválra. – Szerencsére minden együtt van az örömhöz. Itt vagytok ti, gyerekek, itt van Süsü, itt vannak a bábfigurák a mesékből és megkerült az eltűnt gyerek is – nyitotta meg a fesztivált az író.
A rendezvény programja a Fabula együttes hagyományos interaktív koncertjével kezdődött, amiben megénekeltették, megtáncoltatták a gyerekeket. Díszletként mindehhez a Pista bácsi által említett kiállítás szolgált, ami embernagyságú bábokkal jelenítette meg Csukás István meséinek szereplőit.

 

Részlet a kiállításból – Gombóc Artúr Picur és Pom Pom társaságában

 

Ők pedig Mir Mur, Oriza Triznyák és a Kiscsacsi

A koncert közben sokan megrohanták Süsüt egy-egy közös fotóért. Csukás István pedig a fényképezkedés mellett dedikálta írásait.

A program a Csukás Színházban folytatódott, ahol a Gergely Theáter társulata díszbemutatóként előadta Csukás István és Berkes Gábor Kutyánszky Kázmér avagy a versíró kutya kalandjai című zenés mesejátékát Némedi-Varga Tímea rendezésében. A nézőteret teljesen megtöltő gyerekek és felnőttek nagyon élvezték az előadást. Vastapssal jutalmazták a színészeket és Csukás Istvánt is.

 

A színészeknek és a társulat vezetőjének, egyben a darab dramaturgjának, játékmesterének, Gergely Róbertnek Dorogi Sándor polgármester személyesen is köszönte a kiváló előadást. Egyben gratulált Csukás Istvánnak is a darabhoz.

 

A darab végén Csukás István is felment a színészekhez egy csoportképre

A polgármester bejelentette, hogy a Csukás Színház hét éves működése után most köszönthetik a százezredik látogatót, Szabó Bálintot. Jutalma természetesen Csukás istván egyik mesekönyve lett. Huncut játéka a szerencsének, hogy Bálint volt az a gyerek, aki reggel kis időre elveszett. Az előadás végén hirdették ki a könyvtár által meghirdetett versíró pályázat eredményét is. A jutalomkönyveket Fotul Zoé és Krukk Cintia nyerte el.

 

Dorogi Sándor és Csukás István a százezredik látogatóval. A színpadon a színészek között balra a két versíró lány

Délután újabb előadással, majd vasárnap délelőtt mesefigurák látványos felvonulásával folytatódott a fesztivál. A hét első felében újabb mesejátékokat, folklór és bűvészprogramot láthattak a gyerekek, felnőttek. Szerdán fellépett a Budapest Bár zenekar, csütörtökre pedig sok generáció kedvencét, a 100 Folk Celsius együttest várják koncertre a Csukás Színházba.

A 7. Sárkányfesztivál további programjairól ide kattintva olvashatnak.

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Iratkozzon fel a heti hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Hasznos lehet!

2 Comments on "Balatonszárszó – Hatalmas érdeklődés mellett kezdődött a Sárkányfesztivál"

  1. Kedves Solymos Ildikó!
    Én köszönöm a segítséget! A jelek szerint kicsit elhallottam Zoé nevét. Bocs! Javítottam.
    Győrffy Árpád

  2. Solymos Ildikó | 2017.08.04. at 08:08 |

    A versírás egyik nyertese helyesen: Fotul Zoé.
    Köszönöm szépen.

Comments are closed.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár