Balatonlelle – Ingyenes tárlatvezetés, néptáncműsor, játszóház az uniós támogatás jegyében – 2015.04.19.
Nagy érdeklődés mellett tartottak nyílt napot vasárnap a balatonlellei Szalay-kúriában, ahol a város művelődési háza és egy Afrika Múzeum is működik. Az ingyenességet a tavaly decemberben uniós támogatással lezárult felújításnak köszönhették a látogatók.
Életének utolsó szakaszát Balatonlellén leélő Schulek Frigyes műépítész szobra a Szalay-kúria előtt
A délután folyamán több alkalommal is ingyenes tárlatvezetést tartottak a közelmúltban újrarendezett Afrika Múzeumban. A három teremben gróf Somssich Pongrácz és Soltész István trófeáiból, afrikai dísztárgyaikból, hangszerekből, fegyverekből rendezett kiállítás látható. A múzeumot 15 éve hozták létre, a tavalyi felújítás során a radiátoros fűtést padlófűtéssel egészítettek ki. Felújították a trófeáknak és más anyagoknak helyet adó kiállítási tereket és a termekbe egy számítógépes vezérlésű digitális képernyőrendszert telepítettek, amivel szabadon alakíthatják a bemutatásra kerülő filmeket, képeket. Sőt több érintőképernyős monitor is van, amin a látogatók maguk is böngészhetnek.
Gróf Somssich Pongrácz trófeái
A három nyelű szöveges leírás mellett minden trófeánál képes, rajzos eligazítást kapunk az érintett állat méreteiről, jellemző előfordulási helyéről
Balról érintőképernyős monitor, középen tradicionális afrikai hangszer
Elefántcsontból készített tárgyak
Érdeklődő gyerekek a trófeák előtt
Tárlatvezetés a Soltész István trófeáit bemutató teremben
A tavalyi felújítással jelentősen megnövelték a nagytermet és a színpadot. Az új öltözőket és más kiszolgáló helyiségeket alakítottak ki. A megnövelt nézőtéren háromszáz embert tudnak egyszerre leültetni. de akár több kisebb teremmé is alakíthatják, hogy egymás mellett párhuzamos zajló programokat tudjanak benne rendezni.
A színpadot megfelelő hang- és fénytechnikával szerelték fel, és a nagyterem világítását is a sok féle funkcióhoz szabva alakították ki. A terem a szabályozható fényerejű, állítható pozíciójú lámpáknak köszönhetően egyaránt megfelel kiállítások rendezéséhez, csoportfoglalkozások tartásához és színpadi előadásokhoz.
A felújításnak ezekhez az elemeihez kapcsolódva játszóházat tartottak a gyerekeknek, többször is színpadra lépett a Lelle Néptánc Egyesület tánccsoportja, a bejáratnál kialakított új büfé előtt pedig az Afro Duó játszott a kiállításhoz illő muzsikát.
A néptáncosok többször is rövid műsor adtak a délután folyamán
Az egyik tagja révén lellei kötődésű Afro Duó is nagy sikert aratott zenéjével
A felújítás fontos része volt a szabadtéri színpad újjáépítése. A szeles idő miatt ezt majd a későbbiekben veszik igazán birtokba.
Kép és szöveg Győrffy Árpád