Balatongyörök – Rómaiak nyomában és nyitott pincék napja – 2015.06.26-28.

Balatongyörök – Rómaiak nyomában és nyitott pincék napja – 2015.06.26-28. 




Balatongyörök már az ókorban is lakott település volt, a rómaiak is szívesen telepedtek meg itt. Ennek nyomait őrzik a Szépkilátó alatti római villa romjai is. Ez a történelmi múlt ihlette a június utolsó hétvégéjén megrendezésre kerülő programunkat is.


Június 26. péntek – Bélapi pihenő (A körforgalmú csomópontból északra induló Mogyorós utca végén)


16.00 Plebejusok lakomája: Főzőverseny civil szervezeteknek, baráti társaságoknak
18.00 Solymászbemutató
19.00 Borkirály-választás: nevezni a helyszínen lehet
19.30 Lukas komák – vidám jelenet a Rezi Hagyományőrzők előadásában 


 



Egy korábbi program a Bélapi pihenőben



június 27. szombat – Szépkilátó, Becehegy


15-20 óra között könnyed bortúrára invitálunk mindenkit a festői panorámájú becehegyi borospincékbe. A pincék gyalogosan vagy DOTTÓ elektromos kisvonattal is könnyen megközelíthetőek. Az 1500 Ft-os kóstolópohár megvásárlásával a közel 10 állomáshelyen egy-egy pohár bort fogyaszthatnak ingyen és utazhatnak a DOTTÓVAl.


 



Fotó: Villányi Éva


 



Fotó: Villányi Éva


 


A becehegyi kápolna idén is nyitva tart a rendezvény alatt, Töreky András helytörténész szívesen beszél a kápolna történetéről.


 



 


június 28. vasárnap


9-13 Keresd a Seuso-kincset! Geocaching túra a Keszthelyi-hegységben. A túrára jelentkezni június 27-én 15 óráig lehet a Tourinform Balatongyörök irodában, ahol eszközöket is lehet bérelni.


9-12 Erdei túra a Pele Apó Tanösvényen (kb. 6-7 km)
Találkozási pont a Szépkilátói büfésor előtt, a végpont ugyanitt lesz.


19.00 A Musica Antiqua hévízi régizenei együttes koncertje (strandbejárat előtti tér)



információ:
Tourinform Iroda – 8313 Balatongyörök, Kossuth u. 64.
83/346-368,
info@balatongyorok.hu  www.balatongyorok.hu


Ide kattintva feliratkozhat heti hírlevelünkre, ha értesülni akar új cikkeinkről





Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár