Környezet – Virágos Magyarországért 2014 – Két balatoni település nyerte el a legfőbb díjakat – 2014.12.01.


Virágos Magyarországért 2014 – Két balatoni település nyerte el a legfőbb díjakat – 2014.12.01. 


Siófok és Balatongyörök képviseli hazánkat jövőre az  Európai Virágos Városok és Falvak (Entente Florale Europe) versenyben, de jelentős díjat kapott Balatonfüred és Keszthely is. A döntést a napokban jelentették be a Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny 2014 évi eredményének ismertetésekor.






Az idén közel 300 település nevezett a húsz éve indított versenyre. A budapesti díjkiosztó ünnepségen a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Turizmus Zrt. közös fődíját az alábbi települések kapták:



2000 fő alatti falu kategóriában: Balatongyörök
2000 fő fölötti falu kategóriában: Rajka
50000 fő alatti város kategóriában: Siófok
50000 fő feletti város kategóriában: Veszprém
Budapesti kerületek kategóriában: VIII. kerület Józsefváros


A zsűri döntése szerint a legfőbb díjat, a 2015. évi Európai Virágos Városok és Falvak versenyen való indulás jogát a legvirágosabb hazai városnak, Siófoknak és a legvirágosabb hazai falunak, Balatongyöröknek ítélték.


A zsűri döntését a két fődíjas esetében az alábbiak szerint indokolták.


Siófok
A kezdetektől napjainkig Siófok az átgondolt, hosszú távú, gondos tervezés és kiváló minőségű kivitelezés mintapéldája. Tudatos tervezés valósult meg a parkok és fasorok kialakításában, amelyek ma is meghatározó elemei a város közismert zöldfelületeinek. Teljesen megújult a kikötő, amelynek a végén felállított aranyozott béke angyala óvja a várost, méltán lett a város egyik új gyöngyszeme. A gyalogos forgalmú Fő tér alatt, mélygarázs biztosítja a város központjában történő parkolást. A virágosított területek közül kiemelkedő a Millennium park, a Főtér, 8 hektáros Nagystrand, és a maga nemében egyedülálló, 4 hektár területű Jókai park. . A zöldfelületek növényállománya tájba illő, változatos, a magas díszítőértékű egy-nyáriakból magyar fajtákat használnak, sok a rózsa és a minőségi évelők száma is egyre nő. Fasoraik kezelésére nagy gondot fordítanak, rendszeres az egyes utcák teljes fasorainak rekonstrukciója.
A város rendszeres résztvevője a Virágos Magyarország versenynek, 1997-ben a nemzetközi versenyben aranyérmes volt. Az országos zsűri Siófok települést az országos első helyre javasolja és méltónak tartja arra, hogy képviselje Magyarországot város kategóriában a 2015. évi Európai Virágos Városok és Falvak Versenyében.
A díj: Magyarország képviselete a 2015 évi Európai Virágos Városok és Falvak versenyében, ismertebb nevén az Entente Florale Europe-ban. Az elismerő oklevél mellett egy gravírozott rézhatású tábla és egy köztéri tábla szintén a díjak között szerepel, hirdetve, hogy 2014-ben Siófok lett az első a Virágos Magyarországért versenyben 50 000 fő alatti város kategóriában. Továbbá a Nemzetgazdasági Minisztérium 500 ezer forintos támogatást nyújt az európai versenybe történő felkészüléshez.


 



Siófok – a megújult főtér


 


Balatongyörök
Balatongyörökön az idén megvalósult Zsiba-gyöpi élménysétány kialakításával magas színvonalú közösségi tér jött létre a településen. A strandon megvalósított zöldterület bővítés elbontott és ésszerűen más területeken újjáépített kiszolgáló egységek létrehozása, új gyep- és cserjefelületek létrehozása példaértékű. A vendéglátóegységek bevonása a zöldterület-szépítésbe jó kezdeményezés. Zöldterület-fejlesztési elképzeléseik dinamikus fejlődést vetítenek előre. Ennek alapján az országos zsűri Balatongyörök települést az országos első helyre javasolja és méltónak tartja arra, hogy képviselje Magyarországot falu kategóriában a 2015. évi Európai Virágos Városok és Falvak Versenyében.
A díj: Magyarország képviselete a 2015 évi Európai Virágos Városok és Falvak versenyében, ismertebb nevén az Entente Florale Europe-ban. Az elismerő oklevél mellett egy gravírozott rézhatású tábla és egy köztéri tábla szintén a díjak között szerepel, hirdetve, hogy 2014-ben Balatongyörök lett az első a Virágos Magyarországért versenyben 2 000 fő alatti falu kategóriában. Továbbá a Nemzetgazdasági Minisztérium 500 ezer forintos támogatást nyújt az európai versenybe történő felkészüléshez.


 



Balatongyörök – üzlet virágokkal a strandon


 


A szervezők és más felajánlók döntése szerint további mintegy 120 díjat osztottak ki. A verseny szervező bizottságának legmagasabb díját, a statisztikai régiónként egy-egy településnek kiadott Arany Rózsa-díjat több más mellett két balatoni település, Balatonfüred és Keszthely is elnyerte. Ezt olyan település kaphatja meg, amely évek óta kiemelkedő eredményt mutat fel a környezetszépítésben.


 



Balatonfüred  – Rózsakert


 



Keszthely – a kikötő előtti park egyik részlete – fotó: H. Szabó Sándor



A szervező bizottság elnökének díját nyerte el többek mellett Balatonszárszó, a Magyar Közlekedési Klub a “legszebb vasútállomás” díj egyikét Csopaknak ítélte.
Az “Év főkertésze” díjjal a 2010-es versenyen győztes, 2011-ben európai aranyat szerző Balatonfüred főkertészét, Pádár Tibort jutalmazták.


 



Körforgalom Balatonfüred nyugati kapujában – fotó: H. Szabó Sándor



A Virágos Magyarországért versenyt 1994-ben hirdette meg először az Országos Idegenforgalmi Hivatal az Országos Kertészeti Egyesülés, az Országos Kertész Tanács és a Balaton Alapítvány közreműködésével. Az elindításában és hosszú időn át a szervezésben jelentős szerepe volt Bálint Gazdának, azaz dr. Bálint Györgynek, a fővédnöki szerepet aktív munkával vállaló Kunczené Fellegi Katalinnak, Rosta Sándornak, a Balaton Alapítvány elnökének és Pollák Erikának, az Országos Idegenforgalmi Hivatal munkatársának.


Az eredeti kiírás szerint a versenyen külön vetélkedtek az ezernél kisebb lélekszámú, az ezer és ötezer lélekszám közötti, az öt és tízezer lélekszám közötti, a tíz és ötvenezer lélekszám közötti és az ötvenezernél nagyobb lélekszámú települések. Az első évben 69 település jelentkezett a versenyre, ami azóta igazi mozgalommá vált.


Egyes hazai települések központi nevezéssel már a hazai verseny elindulása előtt bekapcsolódhattak az Európai Virágos Falvak és Városok versenyébe. 1990-ben Balatongyörök és a Margitsziget, 1991-ben Kecskemét és Császártöltés, 1992-ben Eger és Noszvaj, 1993-ban Veszprém és Szigliget, 1994-ben Balatonföldvár és Kecskéd vett részt az európai megmérettetésen. Ettől kezdve a hazai verseny kategóriagyőztesei közül kiválasztották a legvirágosabb hazai falut és várost, akik ezzel jogot kaptak az európai indulásra. Mint írtuk, az idén Balatongyörök és Siófok lett a kiválasztott.
Győrffy Árpád


Az év főkertészének a rózsa a kedvenc virága – 2015.03.13.


A Balatoni Bringakör bemutatása >>    A Balatoni Bringakör Bizonyítványról bővebben >>    


 
















Várjuk a friss balatoni tapasztalatokat és jó fotókat a szerkesztobalatontipp.hu címre, az oldalunk fészbukos üzenőjébe. 
Ha lájkoljátok Facebook oldalunkat –
http://www.facebook.com/balatontipp -, akkor folyamatosan friss információt kaptok a Balatontipp új híreiről, anyagairól




Balaton balatoni szabadstrandok bicikliutak balatoni bringakör bringakörút bizonyítvány borok borászatok boros kulturális sport szabadidős programok koncertek látnivalók

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár