Balatonfűzfő – Ötcsillagos luxushotel a csillagvizsgáló mellé, bicikliút- és strandfejlesztés

Cipőkanálra biztosan szükség lesz az új szálloda beigazításához, de ha elkészül, átformálhatja a település turizmusát

Balatonfűzfőn hatalmas ugrásra készülnek a turizmus fejlesztésében, négy-, illetve ötcsillagos szállodát szeretnének építtetni az uszoda mellé. De addig sem áll meg az élet, amíg ehhez befektetőt találnak, hisz közben korszerűsítik a strandokat, és a kerékpárút építő programot is folytatni szeretnék.

 

A fejlesztési munkából már most kézzelfogható valóság, az két önkormányzati strand fejlesztése a Magyar Turisztikai Ügynökség pályázatán elnyert 62 millió forintos keretből. Mint Marton Béla polgármester elmondta, a pénzből 32 millió forint jut a Fűzfőfürdőn lévő Fövenystrandra. Ebből többek között fövenyes gyermeköblöt alakítanak ki a strand keleti részén a partfal megnyitásával. A gyermekpancsolón kívül új térburkolatot fektetnek, felújítják a kerítést, beléptető rendszert, párakaput telepítenek, bővítik a térvilágítást, lecserélik a vízbe vezető lépcsőket.

 

Már megkezdték a partfal egy részének elbontását a gyereköböl kialakításához

A képviselő-testület hozzájárult ahhoz is, hogy a strand központi épületének tetejét egy vállalkozás beépítse. Ahogy az épület kialakításánál eredetileg is tervezték szálláshelyeket alakítanának ki a jelenleg teraszként funkcionáló területen. A tervezett tíz apartman közül öt az önkormányzat üzemeltetésébe kerül, amit szolgálati férőhelyként fognak használni.

 

A főépület tetején szálláshelyeket alakítanak ki egy vállalkozással közös működtetésben

A tobruki városrészben lévő strandon 29,8 millió forint támogatás áll rendelkezésre a tervezett fejlesztésekhez. Ebből felújítják a gyermekpancsolót, itt is lecserélik a lépcsőket, új térburkolatot alakítanak ki. Megnövelik a napozó pázsit felületét is egy, a büfék és a part között található funkciótlan betonfelület elbontásával. A strand előtt növelik a parkolóhelyek számát a parkolóban lévő homokos pálya elbontásával. Ezt a strandon belül pótolják egy új több funkciós sportpálya kialakításával.

 

Vági Gyula strandgondnok (balról), Marton Béla és a kivitelezést végző Soós Gábor a Tobruki strandon egyeztet

A fövenystrandihoz hasonló fejlesztés zajlik a Tobruki strand bejárati épületében is. Egy vállalkozás itt is szálláshelyeket alakít ki a következő szezonra az épület tetején. A központi támogatásból zajló munkákat mindkét strandon október 31-ig kell befejezni.

A balatoni kerékpáros turizmus részére is fontos fejlesztés lehet, de különösen a városban élőknek lesz majd nagyon hasznos az a tervezett bicikliút, amelyik a fűzfőfürdői településrészt kötné össze a fűzfőgyártelepi városrésszel. Az út fűzfőfürdői részének első szakasza a postától a megszűnt vasút nyomvonalán haladna, majd a temető után egy alagúton vinnék át a 710-es számú elkerülőút alatt. Fűzfőgyártelepre az Öveges iskola mellett menne fel a 72-es főút szintbeli keresztezése után.

 

Balatonfűzfőt három, jól elkülönülő városrész alkotja. A településen áthaladó 71-es, 72-es és 710-es főút nem csak összeköti a városrészeket, hanem el is választja egymástól

A polgármester szerint ezzel megoldódna az a probléma, amit a gyártelepieknek az elkerülő út megépítése okozott. A nagy forgalmú elkerülőút átkelőhely hiányában ellehetetlenítette a gyalogos forgalmat a temető felé. Az új bicikliút szakasz hasznos lehet a balatoni térségben biciklivel túrázóknak is, mert jó összeköttetést biztosítana a Fűzfő-Litér-Szentkirályszabadja-Veszprém kerékpárút felé. Az út megépítéséhez tavaly márciusban nyújtották be a 455 millió forintos támogatási igényüket, jelenleg döntésre várnak az ügyben.

Tovább folytatnák a Balaton-parti kerékpárút fejlesztését is. A Fövenystrandtól északnyugati irányba már kialakított gyalogos sétány mellé bicikliutat is építenének a Kalóz közig.

 

A Fövenystrandtól induló sétány mellé is bicikliutat terveznek

Marton Béla szerint az idegenforgalmat gazdasági szempontból vizsgálva jelenleg a város két strandja tekinthető komoly tényezőnek. Az idei nyáron rekordszintű forgalom volt a Fövenystrandon és a Tobruki strandon egyaránt, együttesen 132 ezer vendéget regisztráltak a pénztáraknál. Az 58 millió forintos együttes bevétel 28 százalékkal haladta meg a tavalyit, ami egyben ugyanekkora látogatói forgalomnövekedést is jelez, mert közben a belépődíjak nem változtak. A polgármester szerint az örömük nem teljesen felhőtlen, mert a plusz bevétel többségét elvitte a költségek növekedése, amit főként a minimálbér emelés okozott.

 

A Fövenystrand egy “csendesebb” napon

A szálláshelyeken az idén augusztus végéig 6200 vendégéjszakát regisztráltak, a befolyt idegenforgalmi adó 2,8 millió forint volt. A múlt évben ugyanebben az időszakban mintegy 7600 vendégéjszaka és 3,4 millió forint idegenforgalmi adó szerepelt forgalmi adatként.
– A húsz százalék körüli visszaesés lehet valós forgalomcsökkenés is, de a strandok ilyen forgalomnövekedése mellett nem hiszem, hogy a szállásforgalom ennyire csökkent. Inkább azt gondolom, hogy a szállásadók kevesebbet vallottak be a forgalomból – mondta a polgármester, aki úgy látja, hogy az önkormányzatnak nincsenek igazán hatékony eszközei a bevallási kedv növelésére, nincs megfelelő jogosultsága az ellenőrzésre, illetve az adózás kikényszerítésére. Ez azért is különösen nagy probléma Fűzfőn és a hasonló településeken az önkormányzatoknak, mert a strandi bevételek mellett  elsősorban a magánszálláshelyeken befolyó idegenforgalmi adóból számíthatnának bevételre.

– Egyre sürgetőbb, hogy az önkormányzatok megfelelő jogszabályi lehetőséget kapjanak a szállásadók ellenőrzésére és az adó kikényszerítésére. Ezzel párhuzamosan szükség lenne arra is, hogy az érintett szálláshelyeket a kornak megfelelő színvonalra fejlesszék. A kereskedelmi szálláshelyek fejlesztése mellett a magánszálláshelyek fejlesztésére is megfelelő központi támogatást kellene biztosítani. Erre különösen azokon a településeken lenne szükség, ahol az egyéb turisztikai szolgáltatások megvannak, de kevés a kereskedelmi szálláshely. Ezzel biztosítani lehetne, hogy az ilyen települések ne maradjanak le még jobban a népszerűbb helyektől, mert az ártana az egész balatoni turizmusnak. A támogatást természetesen össze lehetne kapcsolni az adózásra ösztönzéssel is.

 

A Tobruki strand fejlesztés előtt álló gyermeköble – megfelelő szolgáltatásokkal várnák a szállóvendégeket

Ahogy a fentiekből is kiderül, Balatonfűzfőn kevés a kereskedelmi szálláshely, de abban bíznak, hogy hosszabb távon ez változni fog. Az önkormányzat készíttetett egy tanulmánytervet arról, hogyan lehetne megépíteni egy négy-, illetve öt csillagos szállodát a gyártelepi sportpályák és a Balaton Uszoda közötti területre. A tervek szerint az ötcsillagos részben 40, a négycsillagosban 50 szoba lenne. A szálloda lépcsőzetes, több szint eltolásával kialakított épülete az uszodához hasonlóan belesimulna a tájba. A szintek kinyúló részeinek tetején zöld területeket alakítanának ki.

 

A tervezett szálloda látványterve

 

A Google műholdas térképe a fűzfői sportcentrumról – lent a bal oldalon az uszoda szürke teteje

– A képviselő-testület elfogadta a tervet, és megkezdtük a tárgyalásokat a terv készítőjével a lehetséges befektetők felkutatására. Ezzel egy olyan helyen bővítenénk a minőségi szálláshelyeket, ahol a közvetlen környezetben lehetőség van a sportra, játékra. Közelben vannak a strandjaink, a vitorláskikötők és a régiós szinten is kiemelkedő partisétány és kerékpárút hálózatunk. Nem szólva arról, hogy a szálloda a Balaton egyik legkönnyebben megközelíthető pontján lenne. Abban bízunk, hogy ezek az adottságok megfelelő befektetőket csábítanak majd a városba, és a település a régióval együtt gazdagodni fog az új létesítménnyel – mondta Marton Béla.

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Iratkozzon fel a heti hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár