Balatonfüred Arácsi Karneváli programok Keszthelyen és Balatonfüred-Arácson – 2014


Karneváli programok Keszthelyen és Balatonfüred arácsi városrészén – 2014. március 1.


A hétvégén több télűző karnevált rendeznek a Balaton-parti településeken. Közülük kettő két látványos és népszerű programot ajánlunk azoknak, akik még nem találtak jó elfoglaltásot.


A Balatoni Borbarát Hölgyek Egyesülete az idén már 14. alkalommal rendezi meg a


keszthelyi Városi Farsangi Karnevált március 1-én


l3 órától
Gyülekező a Festetics Kastély parkjában. Előzetesen nevezni kell a jelmezes felvonulásra a Tourinform irodánál, ahol sorszámot kapnak.
14 óra
A borbarát hölgyek a maskarás jelmezes felvonulói elindítják a menetet, élükön a Karnevál Hercegi Párral, a Sétáló utcán végig, a végcél a Fő téri színpad.
Egyéni és csoportos jelmezes felvonulás és verseny is ez egyben, melynél az öt tagú Zsűri értékelése alapján – élükön Keszthely Város Polgármesterével – a legötletesebb egyéni és csoportos jelmezes felvonulók részére nagyon komoly összegű fődíjat ad a Keszthely Térségi Vállalkozói Klub felajánlása alapján. Pénzjutalmak és értékes Különdíjak kerülnek kiosztásra.

Érdeklődő tömeg a Sétáló utcán és a Fő téren gyönyörködhet a Karneváli menetben. Óriás-
sárkány, 100 lábú Óriás Hernyó, lovas huszárok, Karneváli Hercegi pár, dunántúli Borbarát Hölgyek Csoportjai, Országos Borlovagrendek, néptáncosok, népdalénekesek, gólyalábasok, bohócok, Gladiátorok és a Maskarások színes forgataga ad színes és vidám hangulatot
A jelmezes felvonulók egyéni betanult produkciókkal, táncokkal lés egyéb vidám hangulatú műsorokkal kedveskednek az Fő téri színpadon az érdeklődő közönségnek, melynek száma korábban elérte már a kétezer főt is.
A jelmezes Felvonulókat, a meghívott Vendégeket és Szereplőket teával, forralt borral, friss farsangi fánkkal és zsíros kenyérrel vendégelik meg.


 




Arácsi Karnevál


Balatonfüred arácsi városrészén is nagy hagyománya van már a karneváli programnak, amire az idén itt is március 1-én kerül sor.


14.30 órakor
Kezdődik a gyülekező a jelmezes felvonuláshoz a Koloska-völgybe vezető út mellett, a Béke utcai szoborparknál. A gyülekezőhöz a Balatonfüred Város Koncertfúvószenekara ad térzenét


15 órakor
Elindul a menet a Hősök terére. A temető mellett kialakított parkban máglyát gyújtanak és elégetik a felvonulással hozott kiszebábot, hogy itt is elűzzék a telet.
A szertartás után több kategóriában megmutatják magukat a jelmezesek.
A legjobbakat az idén is értékes díjakkal jutalmazzák.


Jelmezbemutató után teával, forralt borral, zsíros kenyérrel vendégelik meg a jelmezeseket és a nézőket is



Képek a 2013-as Arácsi Karneválról



 



 



 



 



 



 



 



 



 



 














Várjuk a friss balatoni tapasztalatokat és jó fotókat a szerkesztobalatontipp.hu címre, az oldalunk saját vagy fészbukos üzenőjébe, 
Ha lájkoljátok Facebook oldalunkat –
http://www.facebook.com/balatontipp -, akkor folyamatosan friss információt kaptok a Balatontipp új híreiről, anyagairól



Balaton balatoni szabadstrandok bicikliutak balatoni bringakör bringakörút bizonyítvány boros kulturális sport szabadidős programok koncertek látnivalók

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár