Balatonfüred – Motoros bojkott készült a város ellen, de talán elmarad

Az igazán el sem kezdődött balatonfüredi motoros bojkott végét hirdető plakát - Forrás: onroad.hu

Néhány napon át úgy nézett ki, hogy komoly háború alakulhat ki Balatonfüred és a járdán, téren való parkolás miatt vegzált motorosok között. Egyesek már a város bojkottálását is meghirdették, de mostanra csillapodni látszanak a kedélyek.

 

Az ügyet a motorage.hu szerkesztője, Amrein László robbantotta ki a Balatonfürednek nem kell a motorosok pénze??? című írásával, amiben saját tapasztalatai mellett a Facebookról gyűjtött motoros véleményeket adta közre.

“Nem értem a balatonfüredi önkormányzat hozzáállását a turizmushoz (főleg ennél az idei necces szezonkezdésnél), ugyanis az utóbbi 2 hétben ma már harmadszor futottam bele olyan FB beírásba, ahol azt „panaszolták” a motorosok, hogy Balatonfüreden, a sétányon nem tűrik meg a motorosokat, akik a járdán parkolnak. Vagy a közterületesek, vagy a rendőrök úgymond elzavarják őket, büntetéssel fenyegetőznek” – írta

“A Tagore sétány előtti nagy térről elzavartak vagy húsz motorost, akik szemmel láthatóan nem tudták mit kezdjenek magukkal ezután.. Mi autóval parkolót kerestünk, aztán gyalog visszamentünk a butiksorra. Ott egyszer csak láttuk, hogy járőrautó áll villogva, két járőr fényképez négy motort, amelyek a sok-sok éve motoros parkolóként használt sárga “műkavics” sávon parkoltak. Kérdeztem az egyik járőrt, hogy mi a gond velük, azt mondta, hogy helyi önkormányzati rendelet alapján nem lehet itt gépjármű (sem tábla, sem felfestés nem figyelmeztet a rendeletre). Na,most egy kérdésem van…Balatonfüred nem kíván több motoros vendéget látni???? AsszenY főszezonban napi 300-500 motorostól esnek majd el a vendéglátósok” – idézte az egyik fészbukos hozzászólást.

De saját tapasztalata is volt az ilyen eljárásokról. “Beültünk kajálni a kikötő egyik éttermébe, ahol több, mint egy órát biztos eltöltöttünk, aztán visszaballagtunk a motorokhoz, hogy Keszthely felé megkerüljük a balcsit. Öltözködés közben jött oda hozzánk egy rendőr, aki azt mondta, hogy tilos helyen parkolunk, ezért a rendszerükbe rögzítették mind a négy motor rendszámát, és, ha még egyszer ilyen előfordul, akkor figyelmeztetés nélkül postán fogjuk kapni a büntetési csekket automatikusan”

 

Még a karanténos időszakban is voltak motorosok a Zákonyi utca “sétányán” – Fotó: Győrffy Árpád

A szerző ekkor gondolta tovább az írása címében feltett kérdést, hogy Balatonfürednek kell-e a motorosok pénze. Egy válaszlehetőséggel is előállt. “ha tényleg helyi önkormányzati rendelet miatt „marják el” a motorosokat, akkor csak gratulálni tudok a vezetőségnek, hiszen a turisztikai szezonban a motoros társadalom nem kis pénzt hagy a Balatonon! Pl. mi csak egy gyors pizzára álltunk meg, és így is több, mint 15.000 Ft-ot hagytunk ott! Egy szezon alatt szerintem a motorosok elég komoly pénzeket hagynak az éttermekben, cukrászdákban, butikokban, stb. De, ha Balatonfürednek nem kell ez a bevétel, a motorosok majd szépen megállnak másik városban, ott is el tudják költeni a pénzüket! Ha minél több ilyen atrocitás ér bennünket ott, az elég hamar elterjed, és majd szépen leszokunk a balatonfüredi megállásról!” – írta.

 

Volt, aki plakáton is megfogalmazta a bojkottfelhívást – Forrás: onroad.hu

Később maga is meglepődött, hogy cikke hatására milyen polémia alakult ki a motorosok körében. Voltak, akik arra jutottak, szervezett bojkottal kellene a füredi önkormányzatot jobb belátásra bírni.

Egy másik motoros, Medve az ondroad.hu oldalon kapcsolódott a vitához. Már a címben leszögezi, hogy szerinte a bojkott nem megoldás.  “Balatonfüred tipikusan az egyik “legalább egy szezonban egyszer” célpont, a Tagore sétányon tavasztól őszig legkevesebb tucatjával állnak a motorok. Annak is leginkább a kimenő végén, a kikötőnél. Csakhogy egyre másra érkeznek a sztorik: a közeg cseszteti a megálló motorosokat. Több se kellett, meg is született a bojkott kampány… De tényleg ez volna a jó megoldás? Hogy Balatonfüred egy amolyan motoros bojkott áldozatává váljon, és soha többé ne tegyük be a lábunkat a sétányra? Őszintén úgy gondolom, hogy nem. Leginkább most nem. Ha így teszel, nem a város vezetését leckézteted, és még csak nem is a rendőr vagy a közterület felügyelő figyelmét hívod fel arra, hogy ugyan, hagyjanak már minket békén. Ezzel az akcióval a fagyist bünteted, meg az étterem tulajdonost és a butikost. Mert szerinted kinek fog fájni az a bevételkiesés, ami így fellép?” – írta.

Két nappal később a vitát elindító Amrein László adta közre annak a levelezésnek a részleteit, ami Csapó Zoltán Zsolt, a Motorosok Érdekvédelmi Egyesület elnöke és Bóka István balatonfüredi polgármester között zajlott a kérdésről.

„Szeretnénk megnyugtató megoldást találni rövid- és hosszútávon a sétányt használó gyalogosok és a városunkba látogató motorosok közmegelégedésére. Reméljük, ez a megnyugtató megoldás mielőbb megszülethet. Természetesen szeretettel várunk továbbra is Balatonfüredre mindenkit, így a motorosokat is”- idézik a polgármester reagálását.
Csapó Zoltán Zsolt a válasz alapján türelmet és megértést kért a motorosoktól, míg megoldják a helyzetet. “Erre a kis időre, kérnék minden motorost arra, hogy a legnagyobb odafigyeléssel közlekedjen Füreden (IS) és amennyiben lehetséges, kerüljünk mindenféle olyan dolgot, ami etikailag és morálisan nem elfogadható, vigyázzunk a kiépített környezetre és a gyalogosok nyugalmára” – kérte többek között a motorosoktól.

 

Parkoló motorok – csak illusztráció – Fotó: Győrffy Árpád

A reagálások szerint nem mindenki veszi komolynak a sikert, van aki sima lenyugtatásnak veszi a választ, hogy a kérdés lekerüljön napirendről.

A konfliktus alapja az a 2015-ös helyi jogszabály, amiben a balatonfüredi önkormányzat egyedileg szabályozta a Tagore sétány és környékének rendjét. A rendelet szerint a Tagore sétány, a Gyógy tér, a Széchenyi park, a Vitorlás tér és a Zákonyi sétány területére csak áruszállítás és rendezvényekkel kapcsolatos feladatok ellátása esetén és csak polgármesteri engedéllyel lehet bejtani, parkolni. Egyébként mindenféle jármű behajtása és parkírozása tilos.

Amennyiben komolyan vesszük a fentieket, akkor ez nem csak a motorosokat érintheti. Ha a füredi közterület felügyelők, vagy rendőrök egy nap úgy kelnek fel, akkor akár azokat a bicikliseket is megbüntethetik, akik a Balatoni Bringakör Vitorlás téren átvezető szakaszán nem tolják, vagy nem kézben viszik a biciklijüket, illetve a felsorolt területeken parkolnak a kerékpárokkal.

 

Nyaranta már ez is megszokott dolog Füreden – akár heteken át – Fotó: Győrffy Árpád

A füredi motoros mizéria megoldásánál fontos kérdés lehet, hogy a balatonfüredi helyi szabályok hogyan egyeztethetők össze a felsőbb szintű jogszabályokkal.

A KRESZ szerint járdán akkor szabad megállni, várakozni, ha jármű a járda szélességének legfeljebb a felét foglalja el; a járdán a gyalogosok közlekedésére legalább 1,5 méter szabadon marad, és a jármű tengelyterhelése az 1000 kg-ot nem haladja meg. Bár a KRESZ azt is rögzíti, hogy megállni, várakozni csak akkor szabad, ha azt jelzőtábla vagy útburkolati jel megengedi. Ugyanakkor egy következő pontban kimondja azt is, hogy a járdán a kerékpár, a kétkerekű segédmotoros kerékpár és a kétkerekű motorkerékpár a korábban írt egyéb feltételek fennállása esetén akkor is megállhat, várakozhat, ha a megállást jelzőtábla vagy útburkolati jel nem engedi meg.

Persze kérdés az is, hogy Füreden mit tekinthetünk járdának.

Győrffy Árpád

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

1 Comment on "Balatonfüred – Motoros bojkott készült a város ellen, de talán elmarad"

  1. Ferenc Bodó | 2020.06.11. at 19:59 |

    Szerintem nem az a baj,hogy megállnak a járdán mert a legtöbb ember még gyönyőrködik is a sok műremeken,inkább ahogy viselkednek motorbőgetés stb.Tisztelet a kivételnek:egy öreg motoros.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár