Balatonföldvár – Uniós és helyi pénzből újították fel a közösségi házat

A balatonföldváriak látványos ajándékkal köszöntötték magukat a település hagyományos születésnapján, a város alapját adó fürdőtelep egykori megnyitásának 119. évfordulóján.

A közös ünneplés előtt Holovits Huba polgármester sajtótájékoztatón jelentette be a Bajor Gizi Közösségi Ház és Könyvtár felújításának befejezését. Mint elmondta, nem vitatja a hagyományos mondás igazságát, miszerint egy város ereje nem a kövekben, hanem a benne élők szellemiségében zajlik, a mai világban egy település fejlődésének fokmérője a területén megvalósuló fejlesztések, beruházások mennyisége. Balatonföldvár elmondhatja magáról, hogy az elmúlt négy esztendőben az európai uniós források felhasználásával, állami vagyonjuttatások, önkormányzati ingatlanvásárlások és fejlesztések révén több mint kettőmilliárd forint értékű beruházást tudott megvalósítani.

A közösségi ház bejárata a felújítás után

A polgármester szerint a fentiek alapján a város 2300 fős állandó lakosához mérve a fejlesztéseket, talán a Balaton-part egyik legdinamikusabban fejlődő települése címét viselhetik. A felújított Bajor Gizi Közösségi Ház átadásával egy újabb jelentős lépést tesznek ehhez, hiszen az intézmény a település egyik leglátogatottabb, legkedveltebb közösségi tere.

Holovits Huba szerint Balatonföldvár a Balaton-part egyik legdinamikusabban fejlődő települése 

 

Mint elmondta, nagyon fontos volt, hogy a közösségi ház felépítése után több mint két évtizeddel, sikerült egy olyan európai uniós pályázatot elnyerni, aminek segítségével a régen várt felújításokat, korszerűsítéseket elvégezhették. A közel 91 millió forintos, vissza nem térítendő támogatás segítségével egy 110 millió forintos energetikai felújítást hajtottak végre az épületben. A múlt év őszén elkezdett munkálatok során elkészítették az épület teljes külső hőszigetelését, ugyancsak hőszigetelést kapott a tetőszerkezet és lecserélték a héjazatot. Kicserélték a külső nyílászárókat, és a legkorszerűbb, geotermikus energiára építő fűtési, illetve hűtési rendszerrel szerelték fel az épületet.

 

Az intézményi hőközpont

 

A polgármester szólt arról is, hogy a képviselő-testület az uniós pályázathoz kapcsolódóan közel negyvenmilliós helyi forrást biztosított arra, hogy más fontos munkák elvégzésével teljessé tegyék a felújítást. Ennek köszönhetően megújították az épület belső burkolatait és a színpadot, valamint más esztétikai jellegű fejlesztést végeztek.

A nagyterem új burkolatot és székeket is kapott

A polgármester szerint az energetikai felújítás a város egész szempontjából is nagyon fontos lépés. A város vezetése egyik fő célkitűzéseként jelölte meg, hogy a 2020-ig tartó fejlesztési ciklusban a város összes intézményében korszerűsítik az energetikai rendszert, a működést a lehető legnagyobb részben megújuló energiákra szeretnék alapozni, korszerű fűtési-, hűtési rendszereket akarnak kiépíteni, hogy ezzel csökkentsék az üzemeltetési költségeket. A most elvégzett beruházásnak köszönhetően éves szinte hárommillió forintot spórolnak meg, ami a város évi 700 milliós működési költségihez képest nagyon jelentős tétel egy intézmény esetén – hangsúlyozta a polgármester.

Holovits Huba annak a reményének adott hangot, hogy minél többen, minél tartalmasabban tudják majd eltölteni a szabadidejüket, találják meg az érdeklődési területüket a közösségi ház falain belül.

A sajtótájékoztató után az intézményben működő csoportok fellépésével ünnepélyesen is birtokba vették a felújított közösségi házat. Az eseményt köszöntötte Bíró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke, aki úgy vélte, hogy ott, ahol fontos ágazat a turizmus, különösen támogatni kell a közösségi épületek megtartását, gyarapítását. Gratulált a földváriaknak, amiért ők is így gondolták.

 

Bíró Norbert szerint a földváriak jól választották ki a fejlesztési irányokat

Külön is elismerően szólt azért, hogy mindezt a jövőre gondolva, korszerű energetikai fejlesztéssel összekapcsolva tették. Jó irányba halad Balatonföldvár, összegezte véleményét az alelnök.

Holovits Huba a köszöntő beszédek után az ünnepségen adta át az önkormányzati kitüntetéseket azoknak a személyeknek, akik különösen sokat tettek a város fejlődéséért, jó híréért. A méltatásokat a Balatonföldvári Közös Önkormányzati Hivatal vezetője, dr. Kiss Pál címzetes főjegyző ismertette.
Az egészségügyi ellátásban nyújtott magas szintű munkájáért, Balatonföldvár és kistérségének lakosságáért végzet egészség megőrzési munkájáért kapott oklevelet dr. Torondi Márta.
A köznevelés területén nyújtott több évtizedes, magas szintű munkáját és a térségben élő gyerekek érdekében végzett tevékenységét ismerték el Horváth Karolin általános iskolai tanárnőnek.
A Balatonföldvári Római Katolikus Egyházközségnél 35 éven át templomatyaként és sekrestyésként végzett önzetlen munkát köszönték meg Kentner Józsefnek. Kitartó és áldozatos sportteljesítményét, kiemelkedő hazai és nemzetközi eredményeit ismerték el Fekete Farkas Mór kyokushin karate versenyzőnek.

Holovits Huba (balról), Bíró Norbert, Kiss Pál, Fekete Farkas, Kentner József, Horváth Karolin és Torondi Márta

 

A ünnepi műsorban fellépett a Brenner Éva vezetésével működő Kolping Kórus.

Külön is közösen is táncolt az intézmény két tánccsoportja, a Szigeti Angéla, illetve Papp Károly vezetésével működő Szamóca és Szömörce tánccsoport. A kép a közös fellépésről készült

Az ünnepi műsort vezető Berkesné Hegedűs Márta igazgató köszönetet mondott azoknak az intézményeknek, amelyek a közösségi ház féléves zárva tartása idején otthont adtak a közösségeiknek.

Berkesné Hegedűs Márta

A település születésnapi ünnepségsorozata már az intézményavatás előtti napon elkezdődött. Pénteken a Sonoro Kórus – a közösségi ház vegyeskara (vezetője Kapuné Dojcsák Edit) adott koncertet a katolikus templomban a Balatonföldvári Gyermekkarral (vezetője Cziberéné Ráduly Irén).

 

A közösségi házban kiállítás is nyílt, amelyen a helyi festők mutatkoztak be. Szombaton este a kikötőben a helyi felekezetek vezetői megáldották a vitorlásokat és a Balatont, majd a Tihanyi Musical Stúdió lépett fel Abba műsorával. Az estét tűzijáték zárta.

Vasárnap a közösségi ház szervezésében megtartották a hagyományos emlékfutást a Kvassay sétányon, illetve gyaloglást, amivel minden évben a fürdőtelepet alapító Széchényi család előtt tisztelegnek. A Csigaháztól – mólótól – a Nyugati szabadstrandig terjedő 1200 méteres szakaszt hatvanöten tették meg, volt, aki többször is. A legfiatalabb induló még babakocsiban tette meg a távot, a legidősebb már elmúlt 80 éves.

 


A résztvevők kisebb-nagyobb ajándékokat kaptak a szervezőknek és helyi vállalkozók felajánlásainak köszönhetően.
A rendezvénysorozat zárásaként ünnepi szentmisét tartottak a településért, amin megáldották a városi jelképeket.
Kép és szöveg Győrffy Árpád

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár