Balatonföldvár – Rendezvénycsarnokot és működő szállodákat szeretnének több más mellett

Balatonföldvár a vízről - Egy olyan elegáns, színvonalas üdülővárost szeretnének, amilyent egykor az alapító Széchényi Imre és segítői elképzeltek - Fotó: Győrffy Árpád

Az idei szezon végével egy ötéves ciklus is lezárul a balatoni önkormányzatoknál. Ezért nem csak a tervekről és a jelenlegi helyzetről, hanem az elmúlt években végzett jelentősebb fejlesztésekről is kérdeztük Holovits Hubát, Balatonföldvár polgármesterét.

 

– Mi a képviselő-társaimmal a második ciklusunkat zárjuk a földváriak megbízásából, így februárban már a 9. költségvetést raktuk össze. A 2011-ben közösen megfogalmazott 8 évre szóló gazdasági programot szinte teljes mértékben megvalósítottuk. A benyújtott pályázatoknál mintegy 95 százalékos teljesüléssel számolhatunk. A két ciklusban több mint négymilliárd forintot fordítottunk fejlesztésre, ami a kétezer lakoshoz képest jelentős összeg.
Elkészült a hajózástörténeti látogatóközpont és kilátó, felújítottuk a közösségi házat, az orvosi rendelőt, a Keleti strandot és a Nyugati strandot. Tizenhét utcát hoztunk rendbe, utakat, járdákat korszerűsítettünk. Közel 400 millió forintból kialakítottuk a településen átvezető kerékpárutat, kétszázmillió forintot fordítottunk a kistérség kerékpárút hálózat modernizálására. Kiépítettünk egy parkolási rendszert, és felújítottuk a parkolók jelentős részét, a többi még felújításra vár. Négy éve zajlik az egészségfejlesztési programunk. Ez általában egészségügyi intézményekhez kapcsolódik, csak kevés helyen az önkormányzat az irányítója, ahogy nálunk. Ugyanilyen büszkék vagyunk arra, hogy az országosan összesen 50 helyen működő ingyenes felnőttképző központ közül az egyik itt van nálunk, az ugyancsak felújított Kulipintyóban működik. Központi finanszírozással nyelvi, informatikai és más olyan képzések zajlanak, amik közvetlenül felhasználható tudást adnak.

 

A hajózástörténeti látogatóközpont és kilátó a magasparton – Fotó: Győrffy Árpád

 

A Keleti strandot több más mellett homokos gyereköböllel bővítették – Fotó: Győrffy Árpád

 

A Nyugati strand faburkolású napozópartja, játszótere az előző szezonra készült el – Fotó: Győrffy Árpád

 

A Bajor Gizi Közösségi Ház megújult nagyterme – ez már nem az az “ócska színpad”, amiről Bródy János énekel – Fotó: Győrffy Árpád

 

A megújult orvosi rendelő – Fotó: Győrffy Árpád

 

A Kulipintyó, ahol gróf Széchenyi Zsigmond, a neves vadász, utazó, író is rendszeres nyaralt. Ma ingyenes tanfolyamoknak ad ottont

Most zajlik a városháza felújítása, akadálymentesítve lesz az északi szárnya, gyakorlatilag egy új városháza alakul ki. Még ebben az évben következik a szabadtéri színpad felújítása is. Cseréltük, illetve cseréljük a városközpontban a járda-, illetve térkőburkolatokat. Kidolgoztunk egy buszmegálló felújítási programot is, aminek megvalósítását szintén 2 megálló korszerűsítésével az idén indítjuk. Szeretnénk, ha a 30-40 éves, fából készült építmények eltűnnének a városból, és a helyükre a kor elvárásainak megfelelő, a városképbe illő építmények kerülnének a négy évesre tervezet programmal. Ebben az évben bővíteni szeretnénk a városban lévő játszótereket. Ugyancsak az idén bővíteni, javítani szeretnénk a szolgáltatásokat a Nyugati és a Keleti strandon is. Bővítjük a sétafelületeket, új szabadtéri sporteszközöket, árnyékolókat telepítünk mindkét helyen.

 

A Városháza felújításával az eddiginél egységesebb lesz az épület megjelenése – Fotó: Győrffy Árpád

 

Egy hangulatos játszótér a kikötő előtt – Fotó: Győrffy Árpád

– Az önkormányzati fejlesztések mellett magánberuházásban is jelentős építkezések zajlanak Földvár központjában, amikkel kapcsolatban negatív vélemények is megfogalmazódnak.

– Igen, a városközpontban megkezdődtek az apartmanházas építkezések is. Jelen pillanatban három négyemeletes, 50 lakásos épület készül magán beruházásban. Sok beszélgetés, vita volt már eddig is, és valószínűleg lesz a jövőben is, hogy mennyire van szükség az ilyen monstrumokra. Megértem azokat is, akiket ezek esztétikai, vagy érzelmi okokból riasztanak, nem tetszenek nekik, de településvezetőként úgy látom, hogy az ezekből származó építményadó jelentős forrást biztosít majd a város működéséhez. A tulajdonosaik fogyasztóként meg fognak jeleni a város szolgáltatói piacán, ezzel új munkahelyeket is teremtenek. Természetesen azzal én is egyetértek, hogy meg kell találni az optimális arányt az ilyen építményekkel. Szerintem nálunk még nincs ezzel probléma.

 

Nem mindenkinek tetszenek a város központjában épülő apartmanházak – Fotó: Győrffy Árpád

Ugyanígy a várost szolgálja szerintem az a másik nagy magánfejlesztés is, amelyikkel egy 80 telkes, családi házas telep épül a Kőröshegyi úttól keletre lévő területen, a Rét utca folytatásában. Évtizedeken át egy alvó projekt volt, de most egy agilisebb, tőkeerősebb társaság kezébe került. Az önkormányzat a rendezési terv módosításával, útkapcsolat kialakításával segíti a fejlesztést.
Ezek a projektek is azt mutatják, hogy van fejlődési lehetőség a város előtt. Úgy gondolom, nagyon jó esélyünk van arra, hogy a mostani 2000-2300 fős állandó lakosság egy 5-10 éven belül közel kétszeresére nőjön. Reméljük, hogy ezeknek a fejlesztéseknek köszönhetően a lakosság életkor szerinti összetétele is fiatalodik. Hisz szinte az összes Balaton-parti településhez hasonlóan nálunk is az idősebb korosztály adja a meghatározó részét az összlakosságnak. Talán már csak 300 18 év alatti lakos van, a 2000 felnőttkorú túlnyomó része pedig a idősebb, illetve nyugdíjas korosztályhoz tartozik.

– Mi az ami a hiányzó 5 százalékot adja, amit nem sikerült megvalósítani?

– Talán két olyan fontos dolog volt, ami nem valósulhatott meg. Még az első ciklus lett volna lehetőségünk arra, hogy az oktatási intézmények infrastruktúráját egy 700 millió forintos térségi pályázat keretében fejlesszük. Az egész oktatási rendszerünk, az iskola és az óvoda épülete teljes felújításon esett volna át, komfortosabbak, szebbek, korszerűbbek lettek volna. Sajnos nem valósult meg, mert a csoportos pályázatunk a kistérség egyik településének utolsó pillanatban meghozott nemleges döntése miatt kiesett második fordulóból. Hat éve zajlik egy jogi folyamat miatt, mert kártérítést szeretnénk a 180 millió forintnyi fejlesztési lehetőség elvesztése miatt. Érdekes, hogy minden jogalapot megítélt az első- és a másodfok is, ugyanakkor precedens teremtésre hivatkozva magát a kártérítés összegét nem.
Persze sok fejlesztés zajlott így is az oktatási intézményekben. Az óvodát több pályázatból és saját önkormányzati forrásból újítottuk, szépítettük. Az iskola 2013. január 1-én állami kezelésbe került, de így is próbálunk segíteni, gazdaként foglalkozni az intézménnyel. Új tantermeket alakítottunk ki, napelemeket telepítettünk, segítettünk felújítani az energiaellátást, a vizesblokkokat. De továbbra is sok megoldatlan probléma van a nyílászáróktól kezdve más problémákig az épülettel kapcsolatban. Látni kell, hogy egy önkormányzat lényegében kívülállóként kevés ahhoz, hogy egy jó iskolát csináljon, ehhez az állami szerveknek is partnernek kellene lenni.

– Mi volt a másik meg nem valósult nagy terv?

– Sajnos a közparkok fejlesztésére vonatkozó nagy ívű elképzelésünket eddig nem sikerült megvalósítani. Földváron nagyon sok az olyan parkosított terület, sétány, amire nagyon büszkék vagyunk. Mivel az állapotuk a település alapítása óta változatlan, egy nagy ívű elképzeléssel rendbe szerettük volna tenni, modernizálni szerettük volna a zöldterületeket, frissíteni a faállományt és az egyéb növényzetet. Volt pályázati lehetőség is rá, de a pályázatunk sajnos nem nyert. Persze nem adjuk fel, továbbra is nagyon fontos feladatként kezeljük a közterületek állapotának javítását. Fel kell frissíteni, meg kell újítani a zöldterületeinket, amik a település arculatát formálva kedveltté tették a városunkat. Ez a feladat különösen szép és nagy kihívás, mert a száz éves fasorok, illetve az egyes fák egészségi állapota egyre romlik. Ez egy évtizedes, évente sok pénzt és munkát felemésztő, nagyon kényes feladat lesz, de nem halogathatjuk tovább az indítását. Az előkészítése, tervezése folyamatban van, egyelőre a faállomány felmérését, kataszterizálását végezzük. Elsőként megnézzük, melyek azok a frekventált helyeken lévő fasorok, facsoportok, ahol gyorsan lépni kell. Sajnos a szakértők szerint valamennyi balatonföldvári platánsorral, gesztenyesorral kapcsolatban erősen javallott, hogy mielőbb foglalkozzunk a felújításukkal, esetleges pótlásukkal.

 

Gyönyörű, de egyre több problémát hordozó platánsor a kikötőtől a Keleti strand felé vezető sétány és bicikliút mellett – Fotó: Győrffy Árpád

Ha nem foglalkozunk velük mielőbb, akkor 10-20 év múlva az egy időben koncentráltan jelentkező pusztulás, elöregedés tönkre teheti a városnak ezt a különleges lombkorona fedettségét. Ha akkor kezdenénk csak hozzá, akkor a jövő nemzedéke 10-20-30 évet veszíthet azzal, hogy nem időben kezeltük ezt a problémát.

– Másfél évvel ezelőtti beszélgetésünkben szó volt arról, hogy a Bahart bővíteni szeretné a vitorláskikötő befogadóképességét, aminek feltétele a szükséges parti infrastruktúra megépítése, benne egy új parkoló kialakítása, amihez a város biztosított helyet. Ezzel párhuzamosan az önkormányzat megvásárolhatta a kikötő Csigaházként ismert bejárati épülete előtti területet. Ebből – a kaszinó mellett már meglévő parkkal összekapcsolva – egy olyan egybefüggő közparkot alakítanának a kikötő előtt, amilyent a település alapításakor 115 éve elképzeltek. Februári hír, hogy az alapvető jogok biztosa a Kúriához fordult, mert úgy ítélte meg, hogy az önkormányzat az üggyel kapcsolatos döntései során a helyi építési szabályzat módosításánál túllépte az építési törvény által biztosított jogalkotói felhatalmazását, másfelől a módosítás magasabb szintű jogszabályokba ütközik.

– A rendezési terv, a helyi építési szabályzattal kapcsolatos döntések a helyi önkormányzat kompetenciájába tartoznak. Ahogy beszéltünk róla, Balatonföldvár város központja a magyar tenger legnagyobb vitorláskikötője, ami 1992 óta nem volt felújítva. A kikötő sétafelületét, az áramellátási rendszerét és más közműveket is korszerűsíteni kellene, illetve ki kellene építeni, hogy megfelelően használni lehessen. Jellemzésként csak annyit, hogy egy közforgalmú kikötőként menetrendi hajókat fogadó, indító helyen nincs nyilvános vécé.

 

A vitorláskikötő egyik része – Fotó: Győrffy Árpád

A kikötő betáplálása, megközelítése a korábbi évtizedekben a szokásrend alapján működött. Például eddig is volt benn parkoló a kikötő és az ott működő sportklubok kiszolgálásához, csak hivatalos út nem vezetett hozzá. Ez a helyzet így fenntarthatatlan, hisz a tervezett fejlesztésekre csak úgy adnak építési engedélyt, ha hivatalosan is biztosítjuk a közúti kapcsolatot az érintett területhez. A különböző szakhatóságokkal, államigazgatási szervekkel egyeztetve megtaláltuk a jogi megoldást erre, de ennek most egy részét megkifogásolta az alapvető jogok biztosa.
A kifogás nem az önkormányzat által megvásárolt bejárati részre, hanem magára a műemlék Csigaház épületének telkére vonatkozik, amit érintene a kikötő megközelítését biztosító út. Ennek az útként szereplő résznek a Csigaházon belül, a kikötő felőli önkormányzati területen van egy olyan 50 méteres szakasza, amit nem kifogásoltak meg, csak azt az 5-8 méteres részt, ami a Csigaház telkét érinti. Az általunk használt alövezeti megjelölés az ombudsman szerint felsőbb szintű jogszabályokat sért.

 

A kikötő bejárata, ahol egy a kaszinóig érő parkosított területet szeretnének kialakítani a képen jobbról látható épületek helyét is használva. A kúriai vitára okot adó szabályozás a bal oldalon  háttérben álló Csigaház telkét érinti – Fotó: Győrffy Árpád

Mi jóhiszeműen, az érintett hatóságokkal egyetértésben, más települések ma is létező hasonló gyakorlata alapján választottuk ezt a megoldást. A következő rész a jogászok dolga, mi várjuk a Kúria döntését. Amennyiben az ombudsmannak adnak igazat, jelentős hatása lehet, mert ahogy mondta, más települések, így frekventált északi parti település rendezési terve is tartalmazza ezt a fogalmat, de megyei jogú város és több budapesti kerület is hasonló megoldással élt korábban. Ha nálunk ezt törlik, akkor a többi települést is érintheti. Természetesen ebben az esetben is tudomásul kell vennünk a döntést. De ez nem jelenti azt, hogy feladnánk a fejlesztési terveinket, illetve nem segítenénk a kikötőfejlesztés megvalósítását. Nekünk mindenképpen változtatni kell a kikötő mai mostoha helyzetén, mert ha nem tesszük, a város le fog maradni az idegenforgalmi versenyben. Van már tartalék elképzelésünk arra, mit lépünk. ha a Kúria nem fogadja el a mostani szabályozást. Természetesen mindent csak a jogszabályok betartásával, hisz csak akkor számíthatunk építési engedélyekre, ha minden rendben lesz. Persze közben megy az idő, így mindenképp vesztünk a késés miatt.

– Az idén emlékévvel tisztelegnek a települést alapító gróf Széchényi Imre munkája előtt. Az ünneplésen kívül mire készülnek vele kapcsolatban?

– Széchényi Imre volt, aki megálmodta és megalapította a települést, Balatonföldvár fürdőtelepet. Felparcelláztatta saját birtokát, a Magyar Tudományos Akadémia, Spur István építő mérnök és mások közreműködésével megterveztette, kiépíttette az út és járda hálózatot, parkokat. Nagyon sokat tett azért, hogy Balatonföldvár elindulhasson. Több mint negyven villa megépítésére beszélte rá kortársait, családtagjait, ismerőseit. Az Ő idejében épült a kikötő és a kaszinó is.

A település születésnapján, június közepén felállítjuk a szobrát, és a nevéhez, emlékéhez kapcsolódva egy olyan fejlesztési programot szeretnénk összeállítani ami a következő 8-10 évre tartalmazza a szerintünk fontos tennivalókat. Nyilván a program része lesz a kikötő fejlesztése, az egykori kaszinó 2020-ra tervezett újranyitása korszerű szolgáltatásokkal. Szeretnénk egy olyan nagyobb méretű, 4-500 főt befogadó zárt rendezvénycsarnokot is építeni, ami a városnak, és a Földvárhoz kapcsolódó 10-13 településnek megfelelő lehetőséget biztosít komolyabb programok lebonyolításához. Siófok és Boglár között nincs ilyen méretű létesítmény. Sportolni is lehetne benne, de elsősorban rendezvények lebonyolítása lenne a cél. Az ehhez szükséges, mintegy 1,5 milliárd közötti összeget elsősorban hazai és uniós forrásokból szeretnénk biztosítani. Azt gondoljuk, a jövőben az lenne a település fejlesztés optimális módja, ha nem szétaprózva, hanem egy-egy térségben gondolkozva adnának forrásokat, mert így biztosítani lehetne a megfelelő minőséget és a fenntartást.

 

Az új tervek szerint a kaszinó 2020-ra készülhet el – Fotó: Győrffy Árpád

– Van-e valami olyan területe a város életének, működésének, amivel nagyon elégedetlen?

– Ilyen talán a kereskedelmi szálláshelyek működése, amiben nagyon negatív folyamatok zajlottak az elmúlt időszakban. A települést régóta ismerők emlékezhetnek rá, hogy az 1990-es évek elején még olyan nagy szállodák működtek nálunk, mint a Juventus, Festival, vagy a később Riviera Park Hotelként ismert egykori pártüdülő. Volt olyan, amelyik egykor egész éven át vendéget fogadott. Most azt látjuk, hogy hotelként a régi szinten igazán egyik sem működik, talán a Riviera évente egy-két hónapra kinyit.

 

Az egykori nagy forgalmú hotelek ma már inkább csak látványelemek – Kilátás a látogatóközpont tornyából Tihany felé – Fotó: Győrffy Árpád – Fotó: Győrffy Árpád

Fáj látni azt, hogy milyen lehetőségeket vesztünk el, miközben akár egyetlen egész évben nyitva tartó 150-200 szobás, négycsillagos, vagy magasabb minőségű hotel csodákra lenne képes ebben a környezetben. Ez egy óriási kitörési pontja lehetne a településnek. Ha közvetlen ráhatásunk nincs is, megpróbálunk mindent elkövetni, hogy végre megfelelő fejlesztések induljanak – mondta Holovits Huba polgármester.

Győrffy Árpád

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

1 Comment on "Balatonföldvár – Rendezvénycsarnokot és működő szállodákat szeretnének több más mellett"

  1. Barta György | 2019.06.11. at 10:59 |

    Tisztelt Juventus Home Projekt Ügyintéző Ig!
    Érdeklődnék,hogy a Balatonföldváron 2020 áprilisi átadással felujitott
    Apartman ügyében Önnél hol lehet érdeklődni a megvételre ( 1 db.apartman érdekelne)
    Köszönettel!
    Barta György
    T:+30/9819417

Comments are closed.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár