Balatonföldvár – Kilátó hajót raktak a magaspartra

Az idei nyártól már egy hajó árbockosarából csodálhatjuk egyszerre az egész Balatont, ha felmegyünk a balatonföldvári magasparton épülő múzeumkilátó tornyába. 

 

Persze nincs szó igazi hajóról, csak egy félig-meddig balatoni bárkát formázó építményről, ami lassan már végleges alakját mutatja a város délnyugati végénél elterülő ligetes területen, közvetlenül a 7-es főút mellett.

Mint Holovits Huba polgármestertől megtudtuk, a 475 millió forintos európai uniós támogatásból készülő robusztus építménnyel kettős turisztikai attrakciót akarnak létrehozni. Az egyik lesz ebből a Balatont és a balatoni hajózást, vitorlázást bemutató interaktív múzeum, illetve kiállítás, ami a kétszintes épület háromszáz-háromszáz négyzetméteres szintjein kap helyet. Terepasztalokkal, makettekkel, filmvetítésekkel, szimulátorokkal és egyedi ismeretterjesztő programokkal, előadássorozatokkal mutatják be a hajózást a kialakulásától napjainkig.

 

Így néz ki a múzeumkilátó a 7-es főút felől

A látványtev az épület metszetével

Valahogy így néz majd ki a belseje

A másik attrakció a kiállító épületre épülő kilátótorony, aminek teljes magassága 25 méteres lesz. Így a mintegy 40 méteres magasparttal együtt közel 70 méteres magasságból lehet végignézni a Balatonon mindkét irányba, a 29 kilométerre lévő balatonakarattyai magaspartig és a 49 kilométerre lévő Keszthelyig, illetve Fenékpusztáig. Szép időben eddig is a Balaton egyik legszebb kilátó pontjának tartották a földvári magaspartot, a kilátóval kiegészülve biztosan különleges élményt nyújt majd. Ráadásul könnyen megközelíthető, hisz közvetlenül a városból kivezető főút mellett található.

 

Már a torony tetejére vezető csigalépcsőt szerelik

A látványterv szerint az “első fedélzeten” preszó is lesz

Sajnos párás időben jártunk a magasparti sétányon, de a Badacsony körvonalai jelzik, hogy szép látványban lesz majd része a kilátó látogatóinak

Ezt láttuk párában északkelet felé fordulva – a kilátó teteje 30-40 méterrel magasabban lesz annál, mint ahonnan mi körülnéztünk

Holovits Huba elmondta, hogy májusban el szeretnék indítani a próbaüzemet, hogy júniusban a település születésnapi rendezvényeihez kapcsolódva hivatalosan is felavathassák. Balatonföldvár-fürdőtelepet 1896. június 14-én adták át a Széchényiek és segítőik a nagyközönségnek. Ennek emlékére minden évben ekkor ünnepelik a város születésnapját. Az idén a múzeumkilátó egy szép születésnapi ajándék lehet mindenkinek.

A polgármester elmondta, hogy különösen szépen indult az év a településnek azzal, hogy a földvári Spartacus Vitorlás Egyesületben vitorlázó Majthényi Szabolcs és Domokos András 11. alkalommal is világbajnoki címet szerzett a Sydneyben megtartott repülő hollandi-világbajnokságon.  (Erről itt írtunk bővebben.)

– Ez az eredmény is megerősíti, hogy Balatonfüred mellett Földvár a vitorlássport és vitorlásturizmus egyik fellegvára az országban. Nálunk van a legnagyobb befogadóképességű vitorláskikötő, ami több mint 600 hajó tárolására alkalmas. Ez áprilistól októberig minden évben meghatározza a hozzánk érkező vitorlázók és egyúttal a város életét is.

A polgármester beszélt arról is, hogy az idei évben már nem kezdenek komolyabb fejlesztésekbe, hanem a korábban elkezdetteket fejezik be. A hamarosan átadásra kerül a termelői piac, amit a vasútállomás szomszédságában, a Vak Bottyán utcában alakítottak ki.

 

A múzeumkilátó helyét pirossal, a piacét sárgával jelöltük

 

Várhatóan május végére befejezik a közösségi ház teljes felújítását is. Európai uniós forrásból egy százmillió forintos energetikai korszerűsítést végeznek az épületen, és 35 millió forintos önkormányzati pénzből felújítják a bútorzatot és egyes burkolatokat.
Mint megtudtuk, ez már nem az a kultúrház, csak utódja annak, amelyiknek “ócska színpadáról” Bródy János énekelt 35 éve a Földvár felé félúton című kultikus dalában. De a polgármester szerint még akár az is elképzelhető, hogy Bródyt így is meghívják az avatásra.

Holovits Huba kérdésünkre beszélt arról is, hogy a strandok működésében az idei szezonban nem várható változás. A Keleti szabadstrand és a Nyugati szabadstrand is ingyenesen működik az idei szezonban és továbbra is ingyenesen lehet fürödni a hajóállomás melletti “Központi” szabadstrandon is.

Az elmúlt években megújult Keleti szabadstrand partja és játszótere

A Nyugati szabadstrand bejárata – a fotó korábbi 

A polgármester szerint a jövőben is csak akkor kerülhet szóba a belépődíj szedése a két nagy strand valamelyikén, ha ott olyan jelentős infrastrukturális fejlesztést hajtanának végre, ami indokolttá tehetné pénzszedést. Az önkormányzat ilyen esetben is ragaszkodna ahhoz, hogy a két strand valamelyike és a kikötő melletti rész továbbra is szabadstrandként működjön.
Győrffy Árpád

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

Comments are closed.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár