Balatonalmádi – Litkey-képpel indíthatják a Vörösberényi Művésztelep újraélesztését

Balatonalmádi – Litkey-képpel indíthatják a Vörösberényi Művésztelep újraélesztését – 2015.08.05. 




Balatonalmádiban rendkívül gazdag anyaggal nyílt emlékkiállítás az egykori Vörösberényi Művésztelep vezetésében meghatározó szerepet játszó Litkey György festőművész képeiből Pannónia Kulturális Központban a napokban.


A nagyszámú érdeklődőt, köztük sok hozzátartozót Keszey János polgármester köszöntötte. Az alábbiakban a beszédéből adunk összefoglalót és bőségesen szemezgetünk a kiállított képekből, amiknek többsége Litkey György utolsó alkotói korszakában készülhetett. Pontos információink erről nincsenek, mert a művek mellől és többnyire a képekről is hiányoztak ezek az adatok.


 



 


Természetesen a látvány eredetiben az igazi, hisz a megvilágítási gondok miatt akár kisebb-nagyobb színeltolódások is lehetnek a reprodukciókon.



A polgármester bevezetőjében röviden felidézte a Sajókeresztúron 1907-ben született, 1975-ben Budapesten elhunyt művész életútját.
– Litkey György az 1926-1931-es évek alatt a Budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult, művészdiplomát és rajztanári oklevelet szerzett. Mint ebben a korban oly sokan – mestere Rudnay Gyula tanácsára – ő is foglalkozott néprajzi gyűjtéssel a Borsod-Miskolci Múzeum számára. Túlzás nélkül mondhatom: a gyűjtés afféle kodályi vagy bartóki elhivatottságot, szenvedélyt már-már konok kötelezettségvállalást jelentett az igazi művészek számára. 1933-ban házasodott, felesége Brucker Gizella, akivel hat gyermeket neveltek fel. Az 1933-1936 években Budapesten művészi munkájából tartja el családját. A Magyar Képírók társaságának egyik vezető művésze. Közös kiállításokon vett részt, folyóiratokat és a “népi írók” könyveit illusztrálta. Ez utóbbiak esetében grafikai tudását tudta igazán kamatoztatni – mondta többek között.


 



Ásás


 



Jazz


 



Blues


 


Litkey 1936 és 1962 között művészi munkája mellett rajztanárként dolgozott Kapuváron, Ócsán és Budapesten. 1948-49-ben a Toldy Gimnázium igazgatója. 1953-ban részt vesz a Pedagógus Képzőművészeti Stúdió megalakításában, a Stúdió alapító tagja, 1955-től vezetőségi tag. 1959-től haláláig a Stúdió művészeti vezetője.  1966-,1967-,1969-,1971-ben az év nagy részét Belgiumban töltötte, festett és több sikeres kiállítást rendezett. Képei belga, francia, olasz, svájci, holland, német magángyűjteményekbe kerültek. 1970-71-ben az Egyesült Államokban élt, ott festett, tanított, kiállított.


 



Furulyás lány


 



Hazafelé II.


 



Borsók


 



Elmegy a gőzös


 


 



Holdbéli csónakos


 



Öreg halász


 



Pillangó



 



Körtánc I.


 



Mennyegző


 



Menekülés az árvíz elől


 


Keszey János részletesen szólt arról az időszakról is, amelyikben a művész élete a balatoni tájjal, Almádi közvetlen környékével összekapcsolódott.
– Litkey Évának köszönhetően erről a korról hiteles krónika is rendelkezésünkre áll. íme: 1954-ben a Budapesti Pedagógus Képzőművész Stúdió tagjai a Balaton mellett szerettek volna művésztelepet létesíteni. A stúdió egyik tagja javasolta, nézzék meg Vörösberényt, amely olyan, mint a régi Nagybánya kicsiben. Domboldalon épült falu, érdekes, szép táj, két műemlék templommal. Egy küldöttség felkereste a falut, ahol Csonka Ferenc, az általános iskola igazgatója, művészetkedvelő ember, befogadta a tervezett telepet. Tantermeket bocsátott rendelkezésre, a községi tanács pedig a régi, műemlék kolostor épületében adott egy emeletet. Az első nyáron 20 résztvevője volt a tábornak. Néhány évvel később már 120-an voltak 3×40-es csoportokban. A telepen készült alkotások évente kiállításra kerültek.


 



Vihar előtt


 



Jégvilág


 



Vörösberény


 



Almádi móló II.



 



Balatoni táj


 



Te, csodálatos Balaton


 



Csillaghajók versenyben


 



Horgász


 



Csodálatos balatoni táj



A polgármester beszélt arról is, hogy a művésztelep hatása rendkívül jelentős volt a későbbi időszakra is.
– A Balatonalmádiban élő és alkotó jelenlegi művésznemzedék szinte ráépült arra az alapra, arra a szellemiségre, amely a Vörösberényi Művésztelep sajátja volt. Olyan nagyszerű művészek dolgoztak itt a táj bűvöletében, Litkey György mellett, mint Konecsny György, Schéner Mihály, Mersits Piroska, Bognár Zoltán, Balogh Ervin, hogy csak néhány nevet említsek.


Keszey János itt jelentette be, hogy a Litkey-emlékkiállítás gyakorlatilag csak az első lépés az egykori művésztelep történetének feltárásához, sőt ennél is nagyobb tervet tűztek maguk elé.
– Régi vágyunk a vörösberényi művésztelep felélesztése, ezért is nyújtottuk be idén igényünket az állami tulajdonban lévő egykori Kolostor épületre. Bízom benne, hogy amint lehetősége lesz településünknek egy városi galéria, vagy múzeum létrehozására, Litkey és a vörösberényiek művei méltó helyen lesznek közszemlére bocsátva – mondta.


 



A Litkey-rokonság ehhez már most azzal hozzájárult, hogy Litkey György egy Vörösberényről készült festményével ajándékozta meg a várost – a képet a művész legkisebb lánya, Litkey Réka (jobbról) és a kiállítás létrejöttén aktívan dolgozó unokatestvér, Litkey Éva adta át Keszey Jánosnak


 



A megnyitón Ihász Irén működött közre zongorajátékával.


 



 


A kiállított anyag augusztus 29-ig tekinthető meg. Hétköznapokon 10-20 óráig, szombaton 14-20 óráig látogatható a kiállítás a Pannónia Kulturális Központ és Könyvtárban (8220 Balatonalmádi, Városház tér 4.).
Szöveg, képek, reprodukciók Győrffy Árpád


Ide kattintva feliratkozhat heti hírlevelünkre, ha értesülni akar új cikkeinkről





Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár