A tavalyinál mintegy húsz százalékkal többen, 238-an futották le a valamelyik távot az 5. alkalommal megrendezett Alsóörsi Mikulás-futáson.
Az évről-évre népszerűbb programot az alsóörsi származású, Veszprémben élő ultrafutó, Gurdon Éva indította el és szervezi ma is az alsóörsi önkormányzat, helyi és környékbeli magánszemélyek, vállalkozások és más szervezetek támogatásával. A támogatók a közvetlen lebonyolítás segítése mellett az idén is ételeket, italokat, süteményeket adtak össze az indulók megvendégeléséhez és a tombolasorsoláshoz. Sokan a résztvevők közül is bekapcsolódtak a támogatásba azzal, hogy az egyébként nevezési díj mentes versenyre édes és sós süteményeket hoztak a közös megvendégeléshez.
Az idei versenyre 190 előnevező volt. A helyszíni nevezésekkel együtt 238 főre nőtt a valóban futók száma, akik között 132 fővel többségben voltak női indulók. A nevezők tizenegy helyszínről érkeztek. A helyi indulókon kívül többen voltak Veszprémből, Lovasról, Felsőörsről, Hajmáskérről, Pécselyről, Gyulafirátótról, Paloznakról, Csopakról, Balatonfüredről, Ajkáról és Budapestről.
A versenyzők négy távon indultak a sportcsarnok előtt kialakított rajt-cél helyről. Az ovisok 400 méteres távon együtt futottak a mama-papa kategóriába tartozókkal. Az alsó tagozatosoknak 800 méteres távot, a felső tagozatosoknak és a rövidebb pályát választó felnőttek 1500 méteres pályát jelöltek ki a falu utcáin. A legnagyobb kihívás az idén is a 4700 méteres Mikulás-kör teljesítése volt, amit jelentős szintkülönbség is nehezített.
A verseny legjobbjai
Ovis, nagyszülős – 400 méter – lány
1. Szemán Dorka
2. Nagy Jázmin
3. Obermayer Hanna
Ovis, nagyszülős – 400 méter – fiú
1. Esső Ádám
2. Szántó Ábel- Kajári Kristóf
3. Csalló Bulcsú
![A második és harmadik helyen végző ovis lányok szülői felvezetéssel](http://www.balatontipp.hu/wp-content/uploads/2016/12/Ovisok-szulokkel-Alsoors-Mikulas-futas-balatontipp-gyorffya.jpg)
A második és harmadik helyen végző ovis lányok szülői felvezetéssel
![Volt olyan ovis, aki kutyával együtt futott](http://www.balatontipp.hu/wp-content/uploads/2016/12/Ovisok-szulokkel2-Alsoors-Mikulas-futas-balatontipp-gyorffya.jpg)
Volt olyan ovis, aki kutyával együtt futott
![Akár más lábán is el lehetett jutni a célig](http://www.balatontipp.hu/wp-content/uploads/2016/12/Ovisok-szulokkel4-Alsoors-Mikulas-futas-balatontipp-gyorffya.jpg)
Akár más lábán is el lehetett jutni a célig
Alsós – 800 méter – lány
1. Bátor Bogi
2. Vajthó Barbi
3. Nagy Zsófia
Alsós – 800 méter – fiú
1. Simon Bence
2. Ódor Attila
3. Szigetfi Dominik
![Az alsósok rajtja](http://www.balatontipp.hu/wp-content/uploads/2016/12/Alsosrajt-Alsoors-Mikulas-futas-balatontipp-gyorffya.jpg)
Az alsósok rajtja
Felsős, felnőtt – 1500 méter – lány
1. Tóth Eszter
2. Bol Dóra
3. Gábor Hanga
Felsős, felnőtt – 1500 méter – fiú
1. Vida Áron
2. Kiss Bence
3. Szabó Nimród
![A felsősök és a felnőttek közös rajtja -](http://www.balatontipp.hu/wp-content/uploads/2016/12/Felsos-legjobb-lanyok-Alsoors-Mikulas-futas-balatontipp-gyorffya.jpg)
A felsősök és a felnőttek közös rajtja – jobbról a későbbi győztes, Tóth Eszter, mellette a második Bol Dóra (89), majd a harmadik Gábor Hanga (192)
Mikulás-kör – 4700 méter – nő
1. Kovács Ida – Tóth Lívia
2. Buriánné Káldosi Éva
3. Kőkuti-Gáspár Anett
Mikulás-kör – 4700 méter – férfi
1. Kis Áron
2. Burián András
3. Kálmán Áron
![A Mikulás-kör rajtja -](http://www.balatontipp.hu/wp-content/uploads/2016/12/Mikulas-kor-rajt-Alsoors-Mikulas-futas-balatontipp-gyorffya.jpg)
A Mikulás-kör rajtja a későbbi győztesekkel
![mrazik_denesne-alsoors-mikulas-futas-balatontipp-gyorffya](http://www.balatontipp.hu/wp-content/uploads/2016/12/Mrazik_Denesne-Alsoors-Mikulas-futas-balatontipp-gyorffya.jpg)
Legidősebb futó a 70 éves alsóörsi Mrázik Dénesné volt 123-as rajtszámmal a 400 méteres körön
![A legfiatalabb "induló" a versenyt szervező Gurdon Éva két és fél hónapos kisfia, Bocska-Gurdon Márk volt, akit apukája, Bocska István tolt végig a 400 méteres távon lányuk, Bocska-Gurdon Emma kíséretében.](http://www.balatontipp.hu/wp-content/uploads/2016/12/Bocska_Istvan-Bocska-Gurdon_Mark-Emma-Alsoors-Mikulas-futas-balatontipp-gyorffya.jpg)
A legfiatalabb “induló” a versenyt szervező Gurdon Éva két és fél hónapos kisfia, Bocska-Gurdon Márk volt, akit apukája, Bocska István tolt végig a 400 méteres távon lányuk, Bocska-Gurdon Emma kíséretében.
A rendezvény alatt minden résztvevő szabadon fogyaszthatott a teából, forralt borból, langallóból, süteményekből. Minden induló Mikulás csomagot is kapott és a tombola sorsoláson szerepelt a számuk. Ráadásképp még egy csősállal vagy rajtszámtartó övvel is gazdagodtak a futók.
![A teát és hozzá a pogácsát az óvoda konyháján készítették, a süteményeket a résztvevők adták össze, a langallót Gurdon Éva helyi vendéglős szülei készítették](http://www.balatontipp.hu/wp-content/uploads/2016/12/Tea-bor-suti-Alsoors-Mikulas-futas-balatontipp-gyorffya.jpg)
A teát és hozzá a pogácsát az óvoda konyháján készítették, a süteményeket a résztvevők adták össze, a langallót Gurdon Éva helyi vendéglős szülei készítették
![Minden induló ajándékot kapott a Mikulástól](http://www.balatontipp.hu/wp-content/uploads/2016/12/Mikulas-ajandek-Alsoors-Mikulas-futas-balatontipp-gyorffya.jpg)
Minden induló ajándékot kapott a Mikulástól
![A futáshoz karácsonyi vásár is kapcsolódott a turisztikai egyesület szervezésében - Bácsi Gabriella fenyőfára is akasztható csipketojásokat, Bácsi Zita (a háttérben) kerámiákat kínált, de volt méz, kolbász, sonka és sok más ajándéknak való](http://www.balatontipp.hu/wp-content/uploads/2016/12/Bacsi_Gabriella-es-Zita-Alsoors-Mikulas-futas-balatontipp-gyorffya.jpg)
A futáshoz karácsonyi vásár is kapcsolódott a turisztikai egyesület szervezésében – Bácsi Gabriella fenyőfára is akasztható csipketojásokat, Bácsi Zita (a háttérben) kerámiákat kínált, de volt méz, lekvár, kolbász, sonka és sok más ajándéknak való
A szervezők abban bíznak, hogy egy év múlva az ideinél is több érdeklődőt vonz majd a nagyon kellemes hangulatú adventi futóverseny.
Kép és szöveg Győrffy Árpád
Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre