Alsóörs – Horgásznap finom ételekkel, óvatos halakkal

A horgásznap délutáni részében mindenki megtalálhatta a neki való programot - Fotó: Győrffy Árpád

A korábbi szokásoknak megfelelően a halak az idén is bojkottálták az Alsóörsi Horgásznap halfogó versenyét, de a főzőversenyen így is finom ételek készültek, mert a résztvevők előre felkészültek nyersanyaggal.

 

Az alsóörsi önkormányzat és a Veszprém Vidéki Horgászegyesület (VVHE) 4. alkalommal megrendezett közös programja hagyományosan a strandon rendezett horgászversennyel indult szombaton reggel. A versenyre tizenkettő három-három fős csapat nevezését fogadták el, mivel a parton annyi versenyzőnek tudtak megfelelő körülményeket biztosítani.
A három órán át zajló csaliúsztatás eredményességét jelzi, hogy a győzelmet megszerző VVHE 3. csapata összesen alíg 2,425 kilogramm halat tudott kifogni, ami még a tavalyi 2,545 kilogrammtól is elmaradt 10 dekával. A második helyet a tavalyi győztes herendi Ponty TIM szerezte meg, a harmadikon a VVHE IV. csapat végzett.
Az egyéni győztes Zenyik Tamás összteljesítménye 1,685 kilogramm volt, amibe rendkívül nagy súllyal szerepelt a szintén általa kifogott legnagyobb hal, egy 1,1 kilogramm súlyú keszeg. A második legtöbbet fogó egyéni versenyző Kröbl Attila, a harmadik Kalász Nándor lett.  A díjakat Hebling Zsolt polgármester és Tatai Lajos, a VVHE elnöke adta át.

A halfőző versenyt az idén a délutáni órákban rendezték, és a strand gyepe helyett a strand előtti parkoló lett a helyszíne. A Zsirai Tünde mesterszakácsból, dr. Bókáné Katona Tímea képviselőből és Ferenczy Gábor alpolgármesterből álló zsűri négy csapat öt ételét kóstolhatta meg.

A veszprémiekből álló Jeruzsálemhegyi Baráti Körcsapata Heiter Sándor vezetésével két étellel indult. Egy bakonyi betyáros pontypaprikást főztek pontyból laska gombával. Köretnek csalános zöldgaluskát készítettek. A másik étel egy kelt tésztás aranypikkely volt hallal töltve, tárcsán sütve.  Ehhez szilva csatnit – hagymásan főzött szilvaszószt adtak.

 

Készülnek az aranypikkelyek – mondhatnánk halas buktának is, de a másik név jobban hangzik – Fotó: Győrffy Árpád

Az alsóörsiekből, siófokiakból álló Dexion Halfőző Brigád versenyételként halászlét készített balatoni módra passzírozott alaplével ponty- és harcsaszeletekkel. Versenyen kívül maguknak, barátaiknak halat is grilleztek – tudtuk meg Bauer Gyula szóvivőtől.

 

A Dexion Halfőző Brigád itt már jóízűen fogyasztja saját főztjét – Fotó: Győrffy Árpád

A Falka Peca Egylet budapesti tagjai afféle fúziós halászlét készítettek, amiben keveredtek a balatoni és a bajai stílus elemei. A halakat egy gyáli sóderos horgásztóból hozták. A halászlét balatoni módra alaplével főzték harcsából, kárászból, törpeharcsából és pontyból. A halaknak azonban csak egy részét passzírozták le, a többi darabokban maradt. A bajaihoz tette hasonlóvá az is, hogy tésztával tálalták – mondta Faragó József.

 

A fúziós halászlé mesterei egy gyáli kavicsos horgásztóban fogták a halakat – mert fontos, hogy ne legyen iszapíze – Fotó: Győrffy Árpád

Az Ahogy mi szeretjük csapat a VVHE tagjaiból verbuválódott. Balogh László vezetésével balatoni halászlét főztek balatoni halakból. Az alaplébe különböző keszegek mellett ponty került, a halszeleteket is egy 5,5 kilogrammos pontyból főzték bele. A halakat még korábban fogták. A halászlével a csapat egy évre elnyerte a verseny vándorserlegét.

 

Az idei főzőverseny fődíjasa az Ahogy mi szeretjük csapat lett – Fotó: Győrffy Árpád

 

Kicsit közelebbről az alaplé húsdarálóval pépesített halai – Fotó: Győrffy Árpád

 

Ezek azok a pontyszeletek, amik egy korábban fogott 5,5 kilogrammos halból a lébe kerültek – Fotó: Győrffy Árpád

A csapatok a nyersanyagvásárláshoz az idén is négyezer forint támogatást kaptak, amiért cserébe leveses étel esetén 15, egyéb étel esetén 10 adagot ki kellett osztaniuk az érdeklődőknek “alsóörsi pikkely” ellenében. A rendezvény hagyományos valutáját, az alsóörsi pikkelyt az idén is 500 forintért lehetett váltani.
Azok sem maradtak éhen, akiknek nem jutott a 60 adagnyi kóstolóból, mert az óvodai konyha dolgozói az idén is közel 300 adagnyi halászlét főzetek a résztvevők ellátására.

 

Az óvodai szakácsok az idén a tavalyi mennyiség dupláját főzték halászléből, hogy jusson mindenkinek – Fotó: Győrffy Árpád

Az evés mellé az idén is játék társult. A pétfürdői “Fanyüvők játszóház” sok érdekes játékkal települt ki a parkoló asztaloktól szabadon hagyott részére. Fél négykor a kulturális program is elkezdődött. Elsőként Fábián Éva, a Kócbabák és Neoton Família egykori tagja mozgatta meg a gyerekeket igazán interaktív műsorával.

 

Sok felnőtt is szívesen játszott a Fanyűvők játékaival – Fotó: Győrffy Árpád

 

Fábián Éva balatoni háttérrel mozgatta meg a közönségét gyermekműsorával – Fotó: Győrffy Árpád

A folytatásban Dávid Roland és barátai, majd a MÉZ Zenekar és az Erin Sztepptánc Társulat, a Füred Dixiland Band és az exPa-Dö-Dös Falusi Mariann lépett fel. A horgásznap a Viktória Zenekar utcabáljával zárult.

Győrffy Árpád



Ha érdekesnek találta, egy lájkkal, vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)

Légy te az első hozzászóló a(z) "Alsóörs – Horgásznap finom ételekkel, óvatos halakkal" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár