Alsóörs – Nyugdíjas majális kulturális programokkal

A Balatonfűzfői Vidám Fiúk a Hegedűs a háztetőn című musicalből adtak elő részletet hatalmas sikerrel - Fotó: Győrffy Árpád

Tizenkét Veszprém megyei település nyugdíjas klubjának, egyesületének tagjai szórakoztak együtt csütörtökön Alsóörsön a 28. alkalommal megrendezett megyei nyugdíjas majálison.

 

A Nyugdíjasok és Idősek Életet az Éveknek Veszprém Megyei Egyesülete programjának az idén már negyedik alkalommal adott otthont Alsóörs a helyi önkormányzat támogatásának, és az alsóörsi Sirály Nyugdíjas Egyesület aktív szervező munkájának köszönhetően. Az idei rendezvény egyik különlegességét adta az Országos Klubszövetség megalakításának 30. évfordulója. Ebből az alkalomból dr. Hegyesiné Orsós Éva, a klubszövetség elnöke is köszöntötte a résztvevőket.

A majális hagyományosan zajlott, napközben több nyugdíjas klub dalköre és tánccsoportja is bemutatkozott a sportcsarnokban felállított színpadon. Többek között füredi, ajkai, pápai, alsóörsi, pétfürdői, berhidai, hajmáskéri, felsőörsi csoportok és szólisták adtak műsort. Különböző egészségügyi szűréseket is tartottak, és a faluval is lehetett ismerkedni Albrecht Sándor Törökház-ban tartott kalauzolásával. A szabadtéri programok egy részét a rossz idő miatt nem tudták megtartani.
Természetesen az idén sem maradt el a sörivó verseny. A fél liter sört a leggyorsabban az ajkai Vízi János itta meg 5,91 másodperc alatt. Bár eredménye rendkívüli, 0,3-el elmarad Jenei István tavalyi rekordjától.

A találkozó végén Paulics István, a megyei Egyesület elnöke köszönetet mondott a vendéglátóknak a támogatásért és a szervező munkáért.
Hebling Zsolt polgármester örömét fejezte ki, hogy ismét ilyen sokan eljöttek a találkozóra, és arra biztatta a résztvevőket, hogy jöjjenek legközelebb is. Alsóörs vár, marasztal és visszavár – zárta beszédét a község szlogenjével. A helyi nyugdíjasklub képviseletében további támogatását ígérte Böhm Lászlóné, a Sirály Nyugdíjas Egyesület vezetője is.

 

Paulics István (jobbról) oklevéllel köszönte meg Hebling Zsoltnak és Böhm Lászlónénak a helyi önkormányzat és nyugdíjas egyesület segítségét – Fotó: Győrffy Árpád

A majálist a Balatonfűzfői Vidám Fiúk címképen is látható műsora zárta. A tavalyi lakodalmas rock után most a Hegedűs a háztetőn című klasszikus musicalből énekeltek, táncoltak részleteket hatalmas sikerrel.

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár