Alsóörs és Siófok első helyet szerzett aktivitásával a Kihívás Napján

Alsóörsön is terveztek traktorhúzást, de a programnak ezt a részét elmosta az eső - illusztráció egy 2017-es programról - Fotó: kihivasnapja.hu

Két települési kategóriában is balatoni település, Siófok és Alsóörs volt a legaktívabb a május 29-én rendezett Kihívás Napja programon. Két település oktatási intézményét pedig az ajándék sorsoláson vette pártfogásba a szerencse.

 

A Kihívás Napja programot 1982-ben indította el Kanadában két szomszédos város versenye, amin azt akarták eldönteni, melyik a sportosabb a két település közül. Az eredményhez 0 órától este 9-ig folyamatosan számolták, hányan végeznek aktív testmozgást legalább 15 percen keresztül. Az akció gyorsan meghonosodott más országokban is, Magyarország először 1991-ben kapcsolódott be a programba. Az elmúlt közel 30 év alatt összesen 1596 hazai település vett részt a vetélkedésben. Tavaly a versenyben részt vett falvak és városok lakói egyetlen nap alatt több, mint 3 millió negyedórás testmozgást végeztek – írják a szervezők.

Az eredmény megállapításánál a településeket hét kategóriába sorolták. A 8000-24999 lélekszámú településeket tartalmazó 5. kategóriában Siófok városa végzett az első helyen. A településen a 4. éve szervezik a programot városi szinten. A korábbi három alkalommal mindig III. helyezést értek el, tudtuk meg a rendezvényt összefogó Kálmán Imre Kulturális Központ illetékeseitől.
Az idén több mint 13 ezer felett volt a 15 perces mozgásokba bekapcsolódók száma. A rendezvény központi helyszíne a Fő tér, de a negyedórás aktivitásokhoz a városban mozgó, előzetesen regisztráló csapatok, magánszemélyek is csatlakoztak. A tervezett programok egy részét késő délután az eső elmosta, de zárt helyszíneken (KIKK, munkahelyek, edzőtermek, csarnok, edzések stb.) folytatódott tovább a sportolás.
Több más mellett közös sétákat szerveztek minden korosztálynak, sakkozni lehetett, akrobatikus rock and rollt, zumbát, versenytáncot lehetett járni, volt ugróiskola és többféle jóga, hogy csak néhányat említsünk a különlegesebb sportolási formák közül.

 

A siófoki program egyik pillanata – Fotó: KIKK

Közel 150 érdeklődőt vonzott a Siófoki Kajak-Kenu Sportegyesület Sión szervezett kajakos evezése is. Többen is lettek volna, ha délután a rosszra forduló idő nem lehetetleníti el a programot.
Végül így is sikerült Siófok lakóinak annyit közösen mozogni, hogy Makót és Dombóvárt megelőzve megszerezzék az 5-ös kategória első helyét.

A 3. kategóriába sorolt 1500-2999 fő közötti lélekszámú települések csoportjában Alsóörs érdemelte ki az első helyet a helyi lakosság közös aktivitása alapján. A községben közel 500 ember vett részt a programban. A spontán bekapcsolódókon kívül az akcióban részt vett a község két nyugdíjas klubja, óvodája és iskolája is. Több más mellett nyugdíjas tornát tartottak, bicikliversenyt, focimeccset szerveztek. Az alsóörsi résztvevők a 15 perces szakaszok összesítésével együttesen 53.700 “aktivitást” végeztek el 24 óra alatt. Ennél is többet szerettek volna, de a program több részét, például a lovaglást, íjászatot, traktorhúzást itt is elmosta az eső.
Alsóörs Szankot és Nyírturát megelőzve lett az első a kategóriájában.

A programba bekapcsolódó települések és intézmények sorsoláson is részt vettek. A szervezők a 167 benevezett oktatási intézmény közül 81-et minősítettek aktívnak, így közöttük sorsoltak ki tizenöt darab ötvenezer forint értékű sportszerutalványt. A nyertesek között van a cserszegtomaji Pipacs Óvoda-Bölcsőde és a balatonföldvári Mesevár Óvoda.

Győrffy Árpád

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Légy te az első hozzászóló a(z) "Alsóörs és Siófok első helyet szerzett aktivitásával a Kihívás Napján" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár