Articles by Külső Közlemény







Tihany – Tovább szépül az apátság és a Pisky sétány környéke

Tósoki Imre polgármester, Mihályi Norbert Jeromos, a Tihanyi Bencés Apátság perjele, L. Simon László, az Országgyűlés kulturális bizottságának alelnöke, Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Tihany országgyűlési képviselője közösen mutatta be csütörtökön azt az uniós és hazai forrásból megvalósuló projektet, aminek köszönhetően 2020 szeptemberére továbbszépülhet a település turisták által leglátogatottabb része.












Örvényes – Sajtóközlemény a szabadstrand felújításáról

Örvényes Község Önkormányzat 2017 augusztusában sikeres pályázatot nyújtott be a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz Terület és Településfejlesztési Operatív Program keretén belül Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés tárgyú felhívásra Örvényesi strand turisztikai infrastruktúrájának kialakítása címmel.


Nagy Badacsony kóstoló a New Yorkban

Április 14-én, szombaton újra Budapestre érkezik a Badacsonyi Borvidék. Ezúttal 35 borászat több mint 150 féle bora mellett újdonságképpen 15 turisztikai szolgáltató kínálata is várja a látogatókat a New York Palota Róma termében.



Hévíz – Kiemelt programok 2018-ban

Az idén is a tófürdő nyári bejáratánál lévő Deák térre és az Egregyi rendezvénytérre koncentrálódnak a város jelentősebb programjai, de alkalmanként Hévíz más részeire is kiterjesztik a hangulatos és ingyenes rendezvényeket.






A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár