Mindszentkálla – Kopasz-hegy – Túra a Káli-medence Top1-es panorámakilátójához

Kilátás a Kopasz-hegy tetejéről Köveskál felé - A Hegyestűről sincs ilyen szép a látvány, ráadásul itt még nem sarcolja a kirándulókat a nemzeti park

A Balaton-felvidék második legszebb kilátópontján, a Káli-medence leglátványosabb panoráma kilátóján, a Mindszentkálla fölé tornyosuló Kopasz-hegyen jártunk március első szombatjának délutánján.

 

Annak ellenére csodálatos látványban volt részünk, hogy ilyenkor tél végén a természet színeit még a barnák, feketék, szürkék határozzák meg, élénkséget csak a házak fehér falai, vörös tetői és az ég, illetve a Balaton kékje hoz a képbe.
Március elején különösen fontos, hogy jól válasszuk meg a túra időpontját. A tiszta, páramentes levegő és a napsütés mellett  alapvető kérdés a napfény iránya is. A Kopasz-tetői túra ilyenkor a kora délutáni órákban lehet a legszebb, amikor a nap a hátunk mögül világítja meg a tájat. A késői indulás azért nem szerencsés, mert a hegy nagyon korán árnyékot vet Mindszentkállára.
Mi délután fél három után indultunk, de az út második felét már árnyékban tettük meg felfelé. Amire felértünk, a hegy árnyéka már a mindszentkállai templom falát nyaldosta.
A többit a képekkel.

 

A túrára a falu temploma mellől indultunk. A falut a Rákóczi utca északnyugati végénél hagytuk el. Vissza is abból az irányból érkeztünk, de közben egy másik útvonalat jártunk be – a képre kattintva megnyitható az útvonaltervezős eredeti változat

 

A kirándulás hossza csak 2,2 kilométer volt, de a 140 méteres szintkülönbség így is rendesen megnehezítette az utat. Odafelé különösen meredek emelkedőt kellett leküzdeni

 

A kiindulópont, a 19. század elején klasszicista stílusban épített Mindenszentek (Mindszent) katolikus-templom

 

A Rákóczi utca végén, a Garány-tetőn áll az egykori Kisfalud község templomának romja. Első említése a 14. század harmadánál volt, ezért arra következtetnek, hogy már az Árpád-korban is állt

 

A romok után mintegy 50 méteres szintkülönbséget kell leküzdenünk egy ösvényen, onnan lépcsőn megyünk tovább. A lépcső aljától már ilyen szép kilátás nyílik Köveskálra és a Hegyestűre

 

Az ösvény után egy 277 fokos bazaltlépcsőn folytattuk a “sétát”. Mintegy 13 emelet magasságba kellett felmennünk – a térképen a kék színű vonal. Ráadásként még további 25-30 fából, földből készült lépcsőfok következett a tetőig – piros színű vonal

 

A Kopasz-hegy keleti oldalán lévő kilátóterasz nem a hegy legmagasabb pontja. A 302 méteres igazi csúcstól egy völgy – vagy kráter – választja el a kilátóhelyet

 

Ilyen, amikor az ember láb lógázva kiül a világtetejére

 

Közvetlenül alattunk a mindszentkállai templom, távolabb Szentbékkálla, felette a Fekete-hegy

 

Kelet felé Köveskált és a Hegyestűt látjuk

 

Délkeleti irányban alattunk Mindszentkálla déli része, távolabb a Kereki-domb, a Kis-Hegyestű, majd a Zánka és Révfülöp közötti parti hegyek

 

Balra messzebb Kővágóörs a Fülöp-hegy előtt, jobbra kicsit közelebb a hajdani kékkúti ásványvíz palackozó utódja, mögötte a Felső-hegy

 

A túrázók dolgát könnyítette sokáig a tájékozódásban a kilátóban keleti és nyugati irányban is elhelyezett tájékoztató tábla. A jelek szerint az elmúlt évtizedekben senki sem tartotta fontosnak, hogy megújítsák őket

 

Kicsit közelebbről is nézzük meg, mi látható a Kopasz-hegy tetőteraszáról

 

Ilyennek látjuk észak-északnyugati irányban a Hegyesd-hegyet

 

Szentbékkálla a dombon magasodó templomával

 

Köveskál és Hegyestű kicsit közelebbről

 

A Káli-medence közepéből kimagasodó Kereki-domb, távolabb pedig a Kis-Hegyestű

 

Kővágóörs

 

Az ásványvíz palackozó és a Balaton túlsó oldalán a boglári “hegyek”

A kisörsi, salföldi bányatavak

 

Középen az árnyékos részben Salföld, a túlsó parton a fonyódi hegy

 

Nappal majdnem szemben csak sejteni lehet, milyen szép lenne megfelelő fényviszonyok között a Tóti, a Gulács, a Badacsony és távolabb Szigliget

 

A szigligeti várhegy ellenfényben. Hegy előtt jobbra nem a Balaton csillog, hanem a Szent György-hegy alatti Patacsi-rétet ideiglenesen elöntő víz

 

Széltől tépett szalagok és egy gazdájára váró napszemüveg a kilátóhely zászlótartó oszlopán

 

Lefelé indulva először kicsit délre kerültünk a kopasz hegytetőn

 

Még a lefelé vezető útra is maradt a szép látványból – Buszváró kereszttel a medencét átszelő út és a mindszentkállai bekötőút elágazójánál, s hozzá a Harasztos-hegyre vezető földút szép rajzolata

 

Az út hamar visszakanyarodott a falu fölé, és a Rákóczi utca végégig vitt bennünket. Erősen lejtett, bár korántsem annyira, mint a lépcső.

 

Búcsúzóul a mindszentkállai templom tornyának másik oldala – ez is látott már szebb napokat…

 

Ha kizöldül a természet, újra megyünk.

Aki biztosra akar menni, az ide kattintva letöltheti a Kopasz-hegyi túra GPS-állományát kml-fájlban.
Androidos készülékeken offline módban is használható ingyenes alaptérkép: Maps.me  https://play.google.com/store/apps/details?id=com.mapswithme.maps.pro
Apple készülékeken offline módban is használható ingyenes alaptérkép: Galileo Offline Maps Pro – OSM based project for hikers & bikers traveling the wilderness (Evgen Bodunov)  https://appsto.re/hu/n2ri1.i

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Itt is feliratkozhat a heti hírlevelünkre

A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Légy te az első hozzászóló a(z) "Mindszentkálla – Kopasz-hegy – Túra a Káli-medence Top1-es panorámakilátójához" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár