Kalandorok tekerjetek – Szent Iván éji misztikus bringázás a Balaton-felvidéken

Sötétedés után bicikliről is más lesz a világ - Fotó: Győrffy Árpád

A füredi Bike Extrem kerékpárüzlet két különleges biciklis túrajátékkal, egy nappalival és persze egy éjszakaival ünnepli a nyári napfordulót. A Balaton-felvidék középső részére kiterjedő feladatok megoldására örömmel várnak mindenkit.

 

Az alábbiakban a játék felhívását olvashatják

Ha van bennetek egy kis Lara Croft vagy Indiana Jones, akkor ezt a kétfordulós játékot nektek találtuk ki! 😉
Ennek első részét nappal, a másodikat pedig sötétedés után lehet vagy kell teljesíteni.
Természetesen nem kötelező mind a kettőn indulni, a két versenyszámot külön értékeljük, mégpedig külön férfi-női kategóriában.
Fontos, hogy most tényleg csak 1-1 abszolút női és férfi nyertes lesz mind a nappali, mind pedig az esti gurulásnál!
Tehát most nem lesz több korosztály, nem lesz legfiatalabb és legidősebb, és végül de nem utolsó sorban nem lesz csapatverseny sem! 🙂

A már jól ismert Oxigén túrához hasonlóan itt is különböző pontokat kell felkeresni, de annyi különbséggel, hogy a nappali feladványt előző este, azaz június 22-én, pénteken tesszük közzé. Az 23-i éjszakai feladványt pedig csak aznap, 20:00 órakor publikáljuk… 😀 😀
További hasonlóság az Oxigén túrával, hogy a rendezvény teljesen ingyenes, és nem szükséges sem előzetes, sem tárgynapi regisztráció!
Guruljatok egy jót, játszatok velünk és küldjétek el a megfejtéseket!

A nappali táv a következő településeket fogja érinteni: Balatonfüred, Balatonszőlős, Pécsely, Vászoly, Dörgicse

Az éjszakai útvonal pedig: Balatonfüred, Tihany, Aszófő, Örvényes, Balatonudvari

Mivel az esti túra többnyire a Balaton Kör-ön megy, ezért a nappali táv teljesítése után – ha bírjátok szusszal – az ismétléseket kerülendő, Dörgicséről visszafelé a Mencshely-Vöröstó-Barnag-Pécsely útvonalat ajánljuk.
Persze, ha a víz felé fordultok, akkor sincs semmi gond, csak az esti útvonal (Udvari-Örvényes-Aszófő) már nem lesz számotokra újdonság! 🙂

Mi is lesz a feladat? Arra készüljetek, hogy mindkét játékban az összes települést végig kell járnotok. 🙂
Az egyes településeken fel kell keresni azokat a pontokat, amelyeket nem sokkal a játék előtt publikálunk és a leírásnak megfelelően információkat kell gyűjtenetek.
Ezekből áll majd össze a helyes megfejtés, amit a játék végén privát(!) üzenetben küldjetek el a BikeExtrem oldalára! 🙂
Fontos, hogy ne publikusan tegyétek, mert azzal másokat juttattok előnyhöz… 🙂

Mit lehet nyerni? – adódik a kérdés

A játék két támogatója a Hell Energy, illetve a Bike Extrem kerékpárüzlet.

Ennek megfelelően a másnapi sorsoláson mind a nappali, mind pedig az esti feladványnál a helyes megfejtők között kisorsolunk egy-egy szerencsés hölgyet és urat. 🙂
A nappali nyeremény 2-2 karton Xixo üdítőital a Hell felajánlásából, illetve 1-1 Cateye lámpaszett (első-hátsó) a Bike Extrem-től.
Az esti teljesítők között pedig értelemszerűen 2-2 karton HELL energiaitalt sorsolunk az 1-1 Cateye lámpaszettel együtt! 😀

Amire mindenképpen készüljetek

Elsősorban jó lámpa legyen nálatok, méghozzá többféle kivitelben. Egy a bicajra, ami nem egy “olcsó villogó”, hanem jól meg is világítja az utat. Ez azért is fontos, mert Tihanyból lefelé elég nagy sebességre lehet felgyorsulni, vagy Aszófőnél lesz egy rövidebb murvás szakasz, így nem csak látszanotok kell, hanem látni is.
Javaslunk ezen felül egy fej- vagy kézilámpát is, amivel a rafinált feladványok után tudtok majd kutatni az egyes helyszíneken. 😀
Legyen nálatok jó hátsó lámpa is, és ezekhez tartalék elem, akku, vagy powerbank.

Ami az éjszakai guruláskor még nagyon fontos, hogy viseljetek láthatósági mellényt. Bár az útvonal szinte végig kijelölt bicajúton megy, jobb a békesség… nem beszélve arról, hogy a KRESZ is ezt írja elő! 😀

Sisakot mindig viseljetek, tartsátok be a KRESZ szabályokat és vegyétek komolyan a láthatóságra vonatkozó részeket. Kesztyűt sem érdemes otthon hagyni, egy spontán leszállásnál jól lehet rá támaszkodni!
A túrán mindenki saját felelősségére indul!

 

Misztikumban sem lesz hiány – Fotó: Győrffy Árpád

Ha valaki be szeretne kapcsolódni a játékba, akkor figyelje a friss információkat a túrajáték Facebook oldalán https://www.facebook.com/events/170193800500449/

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár