Badacsony – Eljött az igazság órája a borvidék borászai számára

A borvidék szíve, a Badacsony a vízről

Egy híján kétszázkilencven bort kellett végigkóstolni annak a 42 szakértőnek, akik a múlt héten a Badacsonyi Borvidék idei borversenyére benevezett italokat kóstolták Kállay Miklós professzor elnöklésével.

 

A többségében a Balatoni Borrégió termelői közül kikerülő bírálók hét csoportra osztva végezték munkájukat, így egy-egy személynek “csak” 41 bort kellett megkóstolni.
A versenyre egy termelő átlagosan 6,6 bormintát nevezett, de volt közöttük olyan is, amelyik egyedül 23 borral indult. A magas szám annak, vagy annak is köszönhető, hogy a Badacsonyi borhéten kitelepülő borászok csak olyan borokat kínálhatnak, amik ezen a versenyen legalább bronz minősítést kapnak.

Kállay Miklós professzor (középen) eligazítást tart a bírálat előtt – jobbról dr. Májer János, a bírálatnak helyet biztosító kutatóintézet igazgatója, balról Borbély Tamás, a hegyközségi tanács elnöke – Fotó: Kulka Gábor

A benevezett borok felét a 2016-os évjárat adta, egyharmad volt a 2015-ös borok részesedése, a maradék a korábbi évekből vegyesen került ki. A fajták közül 23 százalék volt az Olaszrizling részesedése, 15 százalékos részt adtak a Kéknyelű szőlőből, 10 százalékot a Szürkebarátból készült borok. (A Kéknyelű borok magas számát magyarázza, hogy a borvidéki versennyel együtt tartották a Kéknyelű borok világversenyét is, amivel külön cikkben foglalkozunk.) A kékszőlők közül Cabernet Sauvignon volt legnagyobb számban, a 11 borból hét vörösborként, négy rozéként került bírálatra.

A zsűri döntése szerint a borok 25 százaléka érdemelte ki az arany, illetve nagy arany minősítést, 46 százalék kapott ezüst oklevelet, 25 százalék kapott bronzot, a maradék egyszerű oklevelet, mondhatnánk, emléklapot.

A versenyen a legjobbnak talált borok

Termelő Bornév Évjárat Pont
Champion díj
Németh Pince Olaszrizling töppedt Finálé 2015 95,2
Nagy arany
Borbély Családi Pincészet Kéknyelű 2012 95
Merényi Zsolt Zeus késői 2015 94,8
EMB-Szeremley Birtok Kft Olaszrizling késői 2000 94,6
Borbély Családi Pincészet Bóbita Gyöngyöző bor 2016 94,3
Varga Pincészet Kft Jégbor Olaszrizling 2013 94,2
Sipos Borház Kéknyelű 2016 94
Borbély Családi Pincészet Kéknyelű 2009 94
Horváth Pince Jégbor 2015 94
NAIK Kutató Badacsony Kéknyelű 2016 94
Varga Pincészet Kft Kéknyelű 2006 94
Arany
Sipos Borház Jégbor 2008 93,2
Hoffmann György Liliomfi VI 2013 93
Varga Pincészet Kft Szürkebarát töppedt 2015 91,2
Németh Pince Kéknyelű 2016 90,5
Borbély Családi Pincészet Jégbor Olaszrizling 2015 90,4
Merényi Zsolt Olaszrizling késői 2015 90,3
NAIK Kutató Badacsony Szürkebarát késői szüret 2015 90,3
Horváth Pince Jégbor Olaszrizling 2009 89,8
Varga Pincészet Kft Olaszrizling Aranymetszés 2015 89,8
NAIK Kutató Badacsony Rózsakő késői szüret 2016 89,7
Sipos Borház Szürkebarát 2015 89,5
Istvándy Pincészet Golgota 2015 89
Borbély Családi Pincészet Zeusz késői szüret 2015 89
Varga Pincészet Kft Rózsakő Aranymetszés 2012 89
EMB-Szeremley Birtok Kft Balatonbor Olaszrizling 2016 88,8
Laposa Birtok Zeus   88,8
Bajnóczy Pince Olaszrizling 2016 88,8
Varga Pincészet Kft Chardonnay 2016 88,7
Szabó Családi Pince Olaszrizling   88,5
Büttner Borászat Kft Irsai – Kéknyelű Gyöngyöző   88,5
Szabó Családi Pince Olaszrizling 2015 88,3
Varga Pincészet Kft Kéknyelű 2015 88,3
Kiss István – Szent György-hegy Kéknyelű 2016 88,2
Kiss István – Szent György-hegy Kéknyelű 1996 88,2
Németh Pince Rózsakő 2016 88
Sabar Dűlő Borház Kft Olaszrizling Hegybor 2015 88
Folly Arborétum Kft Olaszrizling 2015 87,8
Borbély Családi Pincészet Kőmagas Rajnai rizling 2015 87,8
Fata Pince Camino 2014 87,8
Laposa Birtok Friss 2016 87,8
Istvándy Pincészet Kéknyelű 2016 87,7
Szabó Családi Pince Szürkebarát 2016 87,7
Borbély Családi Pincészet Olaszrizling késői szüret 2015 87,7
Laposa Birtok Selection Olaszrizling 2016 87,7
Sabar Dűlő Borház Kft Sauvignon blanc 2015 87,7
Horváth Pince Sauvignon blanc 2015 87,7
Folly Arborétum Kft Kéknyelű 2015 87,5
Szabó Családi Pince Szürkebarát 2015 87,5
EMB-Szeremley Birtok Kft Merlot 2009 87,5
NAIK Kutató Badacsony Szürkebarát 2016 87,5
Varga Pincészet Kft Olaszrizling friss 2016 87,5
Istvándy Pincészet Hárslevelű 2016 87,4
NAIK Kutató Badacsony Zeus 2016 87,4
Sipos Borház Olaszrizling késői Emlékbor 2016 87,3
EMB-Szeremley Birtok Kft Budai zöld 2015 87,3
Sabar Dűlő Borház Kft Kéknyelű 2015 87,3
Szőke Barna Kéknyelű 2016 87,3
Istvándy Pincészet Olaszrizling Hegybor 2015 87,2
Váli Péter Budai Zöld 2016 87,2
Szabó Családi Pince Kéknyelű 2015 87,2
EMB-Szeremley Birtok Kft Zeus késői 2003 87,2
Borbély Családi Pincészet Kéknyelű 2015 87,2
Borbély Családi Pincészet Kéknyelű 2014 87,2
Takács György Olaszrizling 2016 87,2
Kovács József Olaszrizling 2016 87,2
Badacsony Borászati Szövetkezet Kéknyelű 2015 87
Borbély Családi Pincészet Fröcsnekisjó Olaszrizling 2016 87
Borbély Családi Pincészet Pinot Noir Rosé 2016 87
Laposa Birtok Rizling 2 2016 87
Bajnóczy Pince Kékfrankos Rosé 2016 87
Takács György Szürkebarát – Olaszrizling Cuvee 2016 87
Varga Pincészet Kft Rosé Bubis 2016 87

 

 

Szőlők a Badacsony oldalában

A Badacsonyi Borvidék 2017-es  borversenyének hivatalos eredményhirdetése a Badacsonyi Bor7 megnyitóján lesz július 15-én szombaton.

A 2017-es Kéknyelű verseny teljes eredménylistáját itt találja Badacsony – Kéknyelű borok világversenye rendkívül jó eredménnyel

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Itt is feliratkozhat a heti hírlevelünkre

A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Légy te az első hozzászóló a(z) "Badacsony – Eljött az igazság órája a borvidék borászai számára" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár