A hazai forgalomban elmaradt a balatoni növekedés az ország más részeitől

Balatonfüredi látkép kempinggel, szállodákkal 2017 őszén

Visszalőhetett egyes szálláshelyek radikális díjemelése a Balatonnál. A régióban 2017-ben 4,7 százalékkal nőtt a turistaforgalom az előző évhez képest, de az ország más részeivel összevetve, vagy külön a hazai vendégeket nézve már nincs igazán okunk az ujjongásra.

 

Február 9-étől hozzáférhetővé váltak a Központi Statisztikai Hivatal tavalyi forgalomól gyűjtött adatai. Mint ezekből kiderül, a turisták 2017-ben 29,5 millió vendégéjszakát töltöttek el a kereskedelmi szálláshelyeken, ami 6,7 százalékkal haladja meg a 2016-os eredményt. Az ország 9 turisztika régióját nézve a balatoni régió 4,7 százalékos növekedése az utolsó előtti a listán, ennél csak a Dél-Duántúl 1,6 százalékos növekedése volt kisebb. Budapest és környéke 7,8, Észak-Magyarország 7,5, az Észak-Alföld 5,5, a Tisza-tó 13,3, a Dél-Alföld 11,3, a Közép-Dunántúl 8,6, a Nyugat-Dunántúl pedig 5 százalékkal növelte a vendégéjszakák együttes forgalmát.

A külföldi vendégek által tavaly országosan eltöltött 14,9 millió vendégéjszaka 7,9 százalékkal magasabb a 2016-os eredménynél. Ezen a területen a balatoni régió rendkívül jól teljesített. A tavaly realizált 1 966 000 vendégéjszaka 10,4 százalékkal haladja meg a 2016-os adatot. Ezt a növekedést csak a Dél-Alföldön regisztrált 19,7 százalékos emelkedés haladta meg. Budapesten és környékén 7,8, a Nyugat-Dunántúlon 4,1 százalékos volt a növekedés, miközben a Tisza-tónál 1,4 százalékos csökkenést könyvelhettek el.

 

Szelfiző távol-keleti lányok a tihanyi Pisky sétányon – a külföldi forgalomban országosan a második legnagyobb növekedést produkálta a balatoni régió tavaly

A balatoni régió együttes forgalomban való lemaradása, és a kimagaslóan jó külföldi forgalom még inkább jelzi, hogy a belföldi forgalomnál valami nincs igazán rendben. Bár ennél a vendégkörnél is 2 százalékkal jobb volt az eredmény az egy évvel korábbihoz képest, az országos 5,6 százalékos növekedéstől való jelentős elmaradás azt mutatja, hogy máshol eredményesebben reagáltak a hazai turisták megnövekedett utazási kedvére. Budapesten és környékén 7,8 százalékos volt a javulás, de csak a fővárost nézve is 4,9 százalékos emelkedést regisztráltak. Észak-Magyarországon 7,8, az Észak-Alföldön 5,1, a Tisza-tónál 21,1, a Dél-Alföldön 8,8, a Közép-Dunántúlon 9,1, a Nyugat-Dunántúlon 5,9 százalékos volt a növekedés. A balatoni régió a 2 százalékos növekedéssel egyedül a Dél-Dunántúlt tudta lekörözni a javulásban, ahol 0,2 százalékkal kevesebb volt a belföldi forgalom. Mivel a tavalyi szezon sikere nem múlhatott a Balaton vízének minőségén, de még az időjárásra sem lehetett igazán panaszunk, a növekedés visszafogottságát talán az egyes helyeken túltolt szállásdíj emelésekkel  magyarázhatjuk.

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Iratkozzon fel a heti hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár