Tihany – Nyílt nap a Balaton kutatásáról, élővilágáról – 2018.07.06.

A Balaton halaival is megismerkedhetnek a látogatók - Fotó: Győrffy Árpád

A Limnológiai Intézet július 6-án ismét megrendezi nyílt napját, melyre Tihanyba várják a Balatont szerető, a Balaton kutatása iránt érdeklődő látogatókat. A rendezvény a gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt kínál érdekes látnivalókat.

 

A hajóállomás mellett, a Klebelsberg Kúno utca 3. szám alatt pénteken 9-16 óráig zajló program során az intézet parkjában terepi bemutatókat tartanak, ahol a Balaton élővilágából a parti öv halait, és a makrogerinctelen szervezeteket (a szemmel látható gerincteleneket) ismerhetik meg a tátogatók. Emellett a terepi vizsgálatok és mintavételek során használt eszközöket is bemutatják.

 

A Balaton vízének átlátszóságát ilyen egyszerű eszközzel vizsgálják – Fotó: Győrffy Árpád

Az intézet laboratóriumaiban a szerves mikroszennyezők vizsgálati módszereit a látogatók “tudományos túra” keretében ismerhetik meg. Emellett a tó mikroszkopikus növényi és állati szervezeteit is bemutatják, illetve geomorfológiai, paleolimnológiai valamint “jeges” bemutatóval is várják az érdeklődőket.

 

A balatoni hínár néha kicsit idegesítő a strandon, de nagyon fontos növény – Fotó: Győrffy Árpád

A Nyílt Nap keretében két ismeretterjesztő előadásra is sor kerül majd. Délelőtt tíz órától a látogatók megismerhetik a Balaton madárvilágát, míg délután kettőtől a Balaton vízminőségének analitikai módszerekkel való vizsgálatáról tudhatnak meg többet az érdeklődők.

A kisebbeket rajzversennyel, kiskeresővel; a nagyobbakat kvíz kérdésekkel várják. A legszebb rajzokat, helyesen kitöltött kvízlapokat sorsolás után ajándékokkal jutalmazzák.

A részletes program

Terepi bemutatók az intézet parkjában

terepi műszerek
vízinövények
makroszkopikus gerinctelen szervezetek
a parti öv halai

Laboratóriumi bemutatók az épületekben

fénymikroszkópos fitoplankton bemutató
zooplankton bemutató
geomorfológiai bemutató
paleolimnológia árvaszúnyogokkal
jeges bemutató

Tudományos “túra”

Az emberi eredetű szennyezések kimutatása, majd az azonosított hatóanyagok élettani hatásainak komplex vizsgálata vízi gerinctelen szervezeteken

Előadások a vendégház előadójában

10:00-10:30 Preiszner Balint: A Balaton madárvilága
14:00-14:30 Molnár Éva: A Balaton vízminőségének analitikai szempontú vizsgálata

 

Akváriumból nem ismerkedem… Fotó: Győrffy Árpád

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár