Tihany – Gardafesztivál halfőző versennyel, tűzzsonglőrökkel, Búgócsigával és sok-sok sülthallal – 2015.11.13-15.

Tihany – Gardafesztivál halfőző versennyel, tűzzsonglőrökkel, Búgócsigával és sok-sok sülthallal – 2015.11.13-15. 




Az ősz leglátványosabb balatoni programjának ígérkezik az idén is a 14. alkalommal megrendezésre kerülő Tihanyi Gardafesztivál. Sok más mellett halászok, borászok, halsütők, táncosok, népzenészek és tűzzsonglőr lányok tesznek meg mindent, hogy jól érezzük magunkat. Sőt itt lesz Vastag Tamás, Rakonczai Imre, Kökény Attila és a Búgócsiga zenekar is.



Előzetes programtervezet


2015. november 13. péntek


17.00 óra: Pro Tihany díj átadása a Németh László Művelődési Ház színháztermében
18.00 óra. Kozma Imre balatonfüredi festőművész kiállításának megnyitója a Németh László Művelődési Ház tetőterében


 



Igyekszünk, igyekszünk, de eddig még semmi


 


2015. november 14. szombat


9.40 Tihany hajóállomás
9.30 Egy kis néptánc- Titz Tibor és társai előadásában
10.00 Nosztalgia sétahajózás a Tihanyi Kúthoz
11.30 A zsákmány fogadása a Hajóállomáson
12.00 A menet felvonul az Apátság elé
13.30 A hal és az újbor megáldása a Bencés Apátságban


 



Ez egy garda. Jut belőle elég mindenkinek – nyugtatta meg az érdeklődőket tavaly Tósoki Imre polgármester. És jutott.


 



A halakat látványos felvonulással viszik az idén is a Bencés Apátság templomába


 



A gardákat, halászokat, borokat és szőlősgazdákat Korzenszky Richárd perjel áldja meg


 


További programok szombaton


Szabadtéri Néprajzi Múzeum (Parasztgazda Háza- Pisky sétány)
10.00 Geotúra a vulkánok és hévforrások világába
Találkozási hely: Parasztgazda és Halászcéh Háza (Pisky sétány 15.)
11.00 Mesedélelőtt Csizmazia Csöngével
Népi játszóház a Tallabille zenekarral
Sütisziget Bozóky Ágota vezetésével
Vesztergám Miklós tárogatóműsora


14.00 Visszhang-domb
Kezdetét veszi a Gardasütés


Rendezvénysátor
A Tihanyi Asszonykórus fogadja a vendégeket
14.30 Borrendi avatás
15.30 Táncvarázs – Dance Action Táncsoport műsora
16.00 Thunderfoot Dancers Country műsora
16.45 A színpadon: Péter Szabó Szilvia
17.20 Vastag Tamás műsora
18.00 Tűzzsonglőr show a Visszhang Dombon
18.30 Rakonczai Imre zenés estje
21.00 Retro-disco Dworák Tamással


 



A gardasütés hagyományosan a Visszhang-dombon


 



Ez is gardasütés, de kicsit termelékenyebb módon az egyik halsütöben


 



2015. november 15. vasárnap


A Visszhang-dombon
9.00 Kezdetét veszi a halászlé- és halételfőző verseny – a rendezvény díszvendége: Kőszeg városa
11.00 Napsugár együttes interaktív zenés gyerekműsora
14.30 A díszvendég város műsora
15.30 A halászlé és halétel- főző verseny eredményhirdetése


 




16.30 Tihanyi Musical Stúdió – Táncdal és filmzenei örökzöldek műsora
17.00 A színpadon: Kökény Attila
18.30 Garda bál a Búgócsiga zenekarral


A halászlé és halétel- főző verseny nevezési feltételei


Nevezési díj: 2000 .- Ft
Felszereléseket, kellékeket (gázpalackot, bográcsot, fűszereket, stb…) a csapatoknak maguknak kell hozniuk. Minden csapat számára 2 kg pontyot biztosítunk.
A díjakról, a jó hangulatról mi gondoskodunk.
Jelentkezési határidő: 2015. november 10.
Jelentkezni lehet a tihanyi Németh László Művelődési Ház 87/538-022-es üzenetrögzítős telefonszámán, vagy e-mailben a tihany-muvhaz@canet.hu címen.


 


Képek Győrffy Árpád


Ide kattintva feliratkozhat heti hírlevelünkre, ha értesülni akar új cikkeinkről





Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár