Siófok – Teleki Miklós zongorakoncertje a Duna Szimfonikus Zenekarral – 2018.04.13.

A Siófoki Tavaszi Fesztivál záróeseményeként megrendezésre kerülő hangversenyen Bach d-moll és Mozart Á-dúr versenyműve csendül fel Teleki Miklós orgonaművész előadásában. Közreműködik a Duna Szimfonikus Zenekar Deák András vezénylésével.

 

Teleki Miklós orgonaművész diplomáját 1995-ben szerezte a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Lehotka Gábor professzor növendékeként.

 

A siófoki illetőségű művész 80-90 hangversenyt ad évente. Sikeres fellépései voltak Európa-szerte és az Egyesült Államokban. Ezidáig nyolc CD-je és egy DVD-je jelent meg. 1993 szeptemberében elnyerte a Budapesi Nemzetközi Liszt Ferenc Orgonaverseny különdíját. 1996-ban a Douwe Egberts Alapítvány díjazottja, majd 2000-ben Fischer Annie Ösztöndíjas volt. Több éven át a Siófoki Nemzetközi Orgona Mesterkurzus oktatójaként dolgozott. 2006-ban Artisjus-díjat kapott.

A Duna Szimfonikus Zenekar 1961-ben alakult Budapesten. Az azóta eltelt időszakban számos rangos belföldi és külföldi hangversenyen lépett fel. Repertoárjuk a barokk zenétől a 20. századi és a kortárs kompozíciókig felöleli az európai zenetörténet valamennyi stíluskorszakát.

A koncert április 13-án 18 órakor kezdődik a Kálmán Imre Kulturális Központban
Jegyár: 1200 Ft

További információ:
Kálmán Imre Kulturális Központ – Élmények szeretettel…
06 84 311 855, Siófok, Fő tér 2.  info@kulturkozpont-siofok.hu, www.kikksiofok.hu

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről!

Légy te az első hozzászóló a(z) "Siófok – Teleki Miklós zongorakoncertje a Duna Szimfonikus Zenekarral – 2018.04.13." íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár