Kogart Tihany – Kurátori tárlatvezetés a Táj-Kép-Történetek kiállításon – 2018.08.18.

A kiállítás egyik látványos tájképe - Markó Ferenc (1832-1874) – Vizet merítő leány (1858)

A tihanyi Kogart galériában július eleje óta látható egy reprezentatív válogatás a magyar tájképfestészet korai aranykorából. Most a kiállítást és a korszakot jobban is megismerhetjük az egyik kurátor, Marosvölgyi Gábor kalauzolásával.

 

Táj-Kép-Történetek a 19. századi magyar festészetből című időszakos kiállítás az ideális és a romantikus tájfestészet jellegzetes témáin és motívumain mutatják be a korszakot. A kiállítás anyagában reprezentatív válogatásban jelennek meg a mitológiai témák, és néhány művön keresztül a várábrázolások, valamint az orientalista tájképek, vagyis elsősorban azok a műtípusok, amelyek a konkrét tájakat mitikus, illetve történelmi távlatba helyezik. Hol a táj szolgál egy történet hátteréül, hol pedig maga a táj hordoz történeti aspektust. A tárlaton id.Markó Károly, ifj. Markó Károly, Markó András, Markó Ferenc, Ligeti Antal, Telepy Károly, Lotz Károly és Brodszky Sándor munkái láthatók, mivel ezen művészek képei nyomán emelkedett európai színvonalra a magyar tájfestészet és született meg a nemzeti táj típusa.

 

Marosvölgyi Gábor egy korábbi tárlatvezetésen – Fotó: Győrffy Árpád

Marosvölgyi Gábor művészettörténész tárlatvezetése augusztus 18-án, szombaton 18 órakor kezdődik. A programon a kiállításra váltott belépőjeggyel lehet részt venni.

Helyszín: KOGART Galéria Tihany, 8237 Tihany, Kossuth Lajos u. 10. (tel: +36 30 955 59 58, e-mail: info@kogarttihany.hu)

Ha tetszett, egy lájkkal, vagy megosztással ajánlja ismerőseinek is az írást!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)

Légy te az első hozzászóló a(z) "Kogart Tihany – Kurátori tárlatvezetés a Táj-Kép-Történetek kiállításon – 2018.08.18." íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár