Balatonfüred – Az első hajó fogadása ingyenes sétahajózással – 2018.03.31.

Az idén is nagyszombaton rendezik a hagyományos balatoni hajózási szezonnyitót Balatonfüreden

Az idén is a húsvét előtti szombaton nyitják meg a balatoni menetrend szerinti hajózás szezonját. A hagyományok szerint a balatonfüredi kikötőben ünnepélyes keretek között fogadják a Siófokról érkező hajósokat és más vendégeket. A hivatalos program végén ingyenes sétahajózásra viszik Tihany felé az érdeklődőket.

 

A tervezett program

9.30 órától A Balatonfüredi Ifjúsági Fúvószenekar térzenéje a füredi hajókikötőben – vezényel: Knizner István karmester
Közreműködik a Sellő Tánccsoport

10.00 órakor Az „Első hajó” érkezése

Himnusz, Balaton Himnusz
A Siófoki Férfi Dalkör Egyesület műsora – vezényel: Lovrek Károly karnagy
A hajósok köszöntése:
dr. Bóka István, Balatonfüred város polgármestere
Dr. Lengyel Róbert, Siófok város polgármestere
Ruzsics Ferenc, Keszthely város polgármestere
Kollár József, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója
Balassa Balázs, a Balatoni Szövetség elnöke
Zászlófelvonás a Szózat hangjaira
A Balatonfüred Néptánc Együttes műsora – művészeti vezető: Bácsi Gabriella

Az ünnepséget követően a közönség részére ingyenes sétahajózás a Siófok katamaránnal

 

Zászlófelvonás

 

Érkezik a Siófok katamarán

 

A füredi partok a sétahajóról

 

Visszatérőben Füredre

Képek: Győrffy Árpád

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről!

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár