Balatonfüred – A Mikulás hozza a műjégpályát a Zákonyi-parkba

A füredi műjégpálya még csak képzeletben - A pálya a jobb oldalon látható járdától a bal oldali rézsűig tart. A bejárata a nyugati oldalon, a felszín alatti parkoló két lépcsőháza között, a Halászkert étterem felől lesz - ahonnan a fotó készült - Fotómontázs: Győrffy Árpád

A napokban elkezdik telepíteni, és december 6-án meg is nyitják Balatonfüred első műjégpályáját az egykori nagyparkoló helyén kialakított Zákonyi-parkban. A pálya karnyújtásnyira a Balatontól, igényes környezetben és felszín alatti parkolóval várja a szórakozni, sportolni, vagy csak nézelődni vágyókat.

 

Az önkormányzat beruházásában létesülő ideiglenes műjégpálya 900 négyzetméteres felületén egyszerre 220 fő mozoghat, korcsolyázhat. A szolgáltatásokhoz tartozik egy 200 darab korcsolyával rendelkező korcsolyabérlő stand és egy aktív élezőgép.

A december 6-ai nyitás feltétele, hogy a levegő hőmérséklete +10 °C alatt legyen. (Az aktuális előrejelzések szerint erre akár mérget is vehetünk – gyá) 

A korcsolyapálya minden nap reggel 9:00-tól este 20:00-ig tart nyitva.

A jegyárak a 2019/20-as téli szezonban az alábbiak szerint alakulnak

Felnőtt jegy: 1000 HUF/2 óra
Diák: 700 HUF/2 óra (diákigazolványt kell felmutatni hozzá!)
Füredi állandó lakosoknak 50% kedvezmény a rájuk vonatkozó kategóriából, illetve 14 év alatt ingyenes (lakcímkártyát kell felmutatni)
Csoportos jegy iskoláknak, iskolaidőben: 25.000 HUF/csoport (előzetes egyeztetéssel max. 200 fő)

A belépőjegyek egy turnusra vonatkoznak, melynek időtartama kb. 2 óra, ezt követően a jégpálya karbantartása történik.

Az árak és nyitva tartás változtatásának jogát az üzemeltetők fenntartják.

 

Sajnos egy hetet várni kell a korcsolyázással. December 5-ei hírünk itt olvasható: Balatonfüred – A Mikulás helyett a Luca székével együtt készül el a jégpálya

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Légy te az első hozzászóló a(z) "Balatonfüred – A Mikulás hozza a műjégpályát a Zákonyi-parkba" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár