Isten félelmetes nyilait örökítették meg a viharvadászok a Balaton felett

Akár valami fizikai kísérletben, úgy cikáztak egyszerre tucatnyi irányba a villámok a Balaton felett augusztus 11-én. Míg a többségünk valami védett helyen vészelte át az ítéletidőt, a Viharvonal csapatának tagjai  szerencsére bátran dolgoztak, és fotókon megörökítették nekünk is az elemek látványos játékát.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mint írták, hidegfront érkezett, a feltételek pedig adottak voltak akár szupercellák létrejöttéhez is. A “buli” a vártnak megfelelően Nyugat-Dunántúlon indult, közel voltunk a keletkezéshez, de itt túl látványos dolgok nem voltak, a kipattant cellák pedig gyorsan haladtak észak felé, itt sok sikerrel nem jártunk. Érdemi esemény délnyugaton indult, Kaposvár környékén egy elég szép szupercella alakult ki, amely haladt észak-északkeleti irányba. Már a kialakulásánál rárajtoltunk, az északi parton akartuk elcsípni, de hosszú életű nem volt, legyengülve ballagott a Balaton felé. Közben a Bakonyban a semmiből egyszer csak egy LP szupercella tárult a szemünk elé, nem volt nagy, viszont gyönyörű látványt nyújtott, amolyan lencse szerű alakzatot öltött, látszott rajta a forgás. A dél felől érkező legyengült rendszert mi már multicellásként tudtuk dokumentálni az északi partról, ahonnan igen sok szép villámfotót tudtunk készíteni.
Viharvadászok: Papp Péter, Czimbuli Zsolt, Tiszavölgyi Dávid; koordinátor: Nagy László

 

Iratkozzon fel a heti hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár