Felszabadult a tihanyi Őrtorony-kilátó – Gyönyörű képek és útvonal javaslatok

A Tihanyi Bencés Apátság és a siófoki Aranypart az Apáti-hegyi Őrtorony-kilátóból

Június 8-a piros betűs nap a balatoni természetjárás történetében, mert ekkor szabadult ki a tihanyi Őrtorony-kilátó egyes sajkodi lakosok fogságából, akik a jogra hivatkozva túszul ejtették ezt a csodát.

A kilátót építtető Bakonyerdő Zrt. honlapján 2017. június 10-én jelent meg a közlemény arról, hogy az “Apáti-hegyen található Őrtorony kilátó a mai – 2017. június 8. – naptól jogerős fennmaradási és használatbavételi engedéllyel rendelkezik. A csodás panorámát nyújtó építmény június 8. napjától, egész évben térítésmentesen látogatható!”
Korábban már többször írtam arról a háborúról, amit egyes sajkodi ingatlantulajdonosok tavaly ősz óta folytattak a kilátó lebontatásáért, és közel egy évre gyakorlatilag túszul ejtették az építményt. Most inkább nem rontanám az üggyel a hangulatot, hisz a lényeg, végre lezárult az a rendkívüli állapot, amikor csak a hivatalos tiltást megszegve juthattunk fel a Balaton egyik legszebb panorámát nyújtó messzelátó tornyába.

Június 11-én mi is újra felkerekedtünk, hogy a szikrázó napsütésben, most már a tiltás fenyegetettsége nélkül nézzünk körül az Apáti-hegy tetejéről. A három fő útvonal – Sajkod, Apáti, Belső-tó – közül az utóbbit, a leghosszabbat választottuk. A Belső-tó melletti parkolóból indultunk biciklivel, hogy útközben a félsziget belsejének szépségében közelről is gyönyörködhessünk.

 

A választott útvonaltól függően a Belső-tó melletti parkolótól 3,5-3,7 kilométerre van az Apáti-hegyi Őrtorony-kilátó

A Belső-tó-Őrtorony-kilátó közötti útvonalnál is legalább két alternatíva között lehet dönteni. Az első szakasznál egyik közvetlenül a Belső-tó partján halad, a másik a tó melletti legelő külső oldalán. Az Apáti-hegy oldalában választhatunk egy gyalogosoknak kialakított, néhol sziklás felületű, egyenetlen ösvény, vagy az Őslevenduláson áthaladó lezárt kocsiút között, amit az építkezésnél is használtak. Ha valaki fel akarja tolni a biciklijét – esetleg fel akar biciklizni, – akkor az utolsó szakasznál ezt javaslom. Bár 2-300 méteres kerülőt jelent, de sokkal kényelmesebb.

Mi odafelé az út első szakaszán közvetlenül a Belső-tó partján bicikliztünk végig. Közben derült ki, hogy rendkívül szerencsés választás volt, mert a tó mellett olyan társaságunk lett, ami csak ritkán fordul elő.

 

A Belső-tó partját és az Apáti-hegy gyalogos ösvényét érintő útvonal szintrajza. A nulla szint körülbelül 26 méterrel van a Balaton szintje, 130 méterrel a tengerszint felett

A tó nyugati szélénél felállított padoknál megálltunk kicsit nézelődni. Talán innen a legszebb a tó és a vizet félig körbeölelő falu látványa.

 

Tihany község az apátsággal a Belső-tó nyugati partjáról

Ahogy csendben csodáltuk a tájat, azt vettük észre, hogy társunk akadt a nézelődésben. Egy ürge ágaskodott tőlünk alig 3-4 méterre. 15-20 másodperc nézelődés után valamiért megijedhetett, mert gyorsan elhasalt a fűben, de kis idő múlva újra felállt a hátsó lábaira, hogy jobban lássa, kik járnak erre. Csak akkor bújt vissza a lyukba, amikor egy kutya közeledését meghallhatta.

 

Az ürge be sem mutatkozott, nem is köszönt, csak hosszan kémlelte, mi történik a birodalmában

A tó északnyugati sarkánál ráfordultunk a szőlők között vezető földes, köves kocsiútra, és ezen kacskaringóztunk az Apáti-hegy lábáig. Közben egy helyen rövidíthettünk volna, de a biciklivel inkább maradtunk a jobbnak látszó kocsiúton.

 

Ilyen és hasonló minőségű utakon haladtunk. Normál “városi” biciklikkel is könnyen járható a félszigetnek ez a része

A hegy lábához érve egy fához lakatoltuk a bicikliket, és a gyalogos ösvényen mentünk fel a kilátóhoz. Nagyon jó lenne ide egy kamera, ami legalább egy napig tárolja a felvételeket. Nagyobb biztonságérzetet adna azoknak a bicikliseknek, akik féltik a gépeiket, azok felszerelését, alkatrészeit. Biztosan kijönne néhány tízezer forintból, és fény is van elég a napelemes tápláláshoz. Megnézni csak akkor kellene, ha valami történik. De erre talán nem is kerülne sor, mert maga a riasztás is hatásos lehet. Így a bicikliket sem rongálnánk a feltolással, meg a természetet sem.

 

Megérkeztünk a kilátóhoz

Ahogy a bevezetőben írtam, a kilátót építtető Bakonyerdő június 10-én közzétette, hogy két nappal korábban jogerőssé vált a kilátó használatbevételi engedélye. Úgy tűnik, az illetékesek csak a számítógépig jutottak el a hírrel, mert a lépcsőt most is lánc zárta le, amin a régóta ismert tiltó tábla lógott. Persze így is mindenki felment a toronyba, de volt akinek kicsit kedvét szegte a tiltás.
A láncot rögzítő százas szegekhez kevés volt a zsebkésem, de a feliratot levágtam és a kilátó oldaláról is leszedtem, hogy ezzel is segítsem a Bakonyerdő dolgozóinak munkáját. Ha igényt tartanak a táblákra, jelezzék, egy darabig megőrzöm őket.

 

A táblákat megőrzésre eltettem

 

Sajnos a lánccal nem tudtam mit kezdeni, így mindenkinek bújni kellett alatta

A kilátásról felesleges lenne mesélni. A gyönyörű időben, kiváló fényviszonyok között készített fényképek talán igazolják, nem túlzás ezt a helyet a Balaton egyik legszebb panorámájú kilátójának nevezni.

 

Kezdjük a panorámát északon – Aszófő és felette a Kab-hegy az adótornyokkal

 

Aszófő kicsit közelebbről

 

A Vörös-máli pincesor Aszófő és Füred között

 

Örvényes már kicsit ellenfényben volt. Egyszer délelőtt is fel kell menni, hogy a nyugati végekről is szép fényképeket lehessen készíteni

 

Sajnos a Badacsonyt is inkább csak sejteni lehet a majdnem szemből sütő napfény miatt

 

Kicsit délnyugatra fordulva a földvári magaspart a hajókilátóval már egészen jól mutat

 

A kőröshegyi viadukt és jobbra lenn az előtérben a földvári kikötő

 

A kilátó alatt lévő Őslevendulás

 

A félsziget belseje és a szántódi, földvári part emberi perspektívával

 

A Szántód feletti dombok közelebbről

 

A Tihanyi-félsziget belseje dél-délkelet felé

 

Tihany a Belső-tóval

 

A szántódi és zamárdi part – előtérben a tihanyi házak

 

Tihany és Siófok az Apáti-hegyi Őrtorony-kilátóból

 

Tihany és Siófok központi része

 

A Külső-tó és a Balatoni Riviéra

 

A Külső-tó és a gödrösi, óvári rész – balra fenn a virágzó levendulás

 

A levendulás közelebbről

 

A Külső-tó fodrozódó vize talán egy hattyúval

 

A Külső-tó gémekkel és hattyúval(?)

 

Arács, Csopak, Paloznak, Alsóörs

 

A csopaki vitorláskikötő és strand középen. Fent balra az alsóörsi Somlyó-hegyi kilátó és a református templom – kicsit csalóka

 

Kilátás Füred felé

 

A balatonfüredi hajóállomás és az Annabella Hotel

 

Füredi szállodák, vitorláskikötők

 

A Hajógyári Kikötő Füreden

 

A füredi Fehér és Piros templom a lakóteleppel

Lefelé módosított útvonalon jöttünk. Az első szakaszt a végigbiciklizőknek ajánlott Öreg(Ős)levenduláson keresztül tettük meg. A Belső-tóhoz érve pedig a tó melletti legelő külső oldalán haladó kocsiutat választottuk.

 

Az Őslevendulás lentről

 

A félsziget belseje már lentről

 

Rajtunk kívül is sokan kihasználták a szép időt egy tihanyi kirándulásra

 

Még egyszer a térkép, hogy ne kelljen lapozni – lefelé az Őslevenduláson át, a Belső-tótól kicsit eltávolodva, a piros vonal szerint jöttünk

 

A visszaút szintrajza – kicsit hosszabb, de igazán nincs komolyabb eltérés

 

Búcsúkép szürkemarhákkal

 

A rövidebb gyaloglást tervezők a tihanyi bekötőút melletti parkolóból, az Apáti-templom mellett elhaladva, vagy Sajkodon keresztül is felmehetnek a kilátóba – szigorúan gépjármű nélkül

Ha valaki teljesen biztosra akar menni, akkor vásárolja meg tőlünk okostelefonjához a fenti útvonal GPS-állományát.   A GPS-fájl használatához a Navigálj a mobiloddal a táblák helyett! című írásunkban kap segítséget. Az ott ajánlott térkép GPS-fájl nélkül is nagyon hasznos lehet túráink során.
A fenti kirándulás és más túrák GPS-állományának vásárlási lehetőségéről, az árakról és egyéb feltételekről a Balatoni Bringakör 24 térképes alternatív útvonal javaslattal – ahogy mi szeretjük című túrajavaslatunk végén lehet olvasni.

A vásárlással támogatja, hogy a jövőben is folytatni tudjuk ezt a munkát.

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Itt is feliratkozhat a heti hírlevelünkre

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

4 Comments on "Felszabadult a tihanyi Őrtorony-kilátó – Gyönyörű képek és útvonal javaslatok"

  1. Kedves Zsolt!
    Nagyon köszönöm. Jókor voltam jó helyen. 🙂
    A képek egy részét korábban csináltam egy Canon PowerShot SX60-as géppel. Amikor vettem 140 ezer forint volt, most 130 körül adják. 65-szörös a zoomja, aminek a vége a telénél 135 centiméter(!). Tíz éve ilyent legfeljebb a mesében lehetett elképzelni. Nagyon gyors a képfeldolgozása, és viszonylag gyenge fényben is jó képet csinál. Borzalmasan rugalmas a mindenfelé forgatható, hajtható kijelzője miatt. Elfogadható a keresője is.
    Az újabb gépem egy Canon PowerShot G3 X – a képek többségét ezzel csináltam. Ennek sokkal nagyobb a képérzékelője, így jobb a szín- és árnyalat visszaadása, még kevesebb fénynél is lehet vele fotózni. A nagyobb érzékelő miatt a zoamja csak 25-szörös (24-600 mm a 35-ös filmre vetítve), de ez is elég. Az ára 250 ezer körül van. Sajnos a kijelzője csak billenthető, nem forgatható – bár így is jó majdnem mindenre. Az igazi gond, hogy nincs keresője, ami főleg a rossz szeműeknek probléma, mert olvasószemüveg kell a fotózáshoz. (A keresőket hozzá lehet állítani a szemhez)
    Mindegyik gépnek nagyon jó a videója és a hangfelvétele is. A G3 X-re külső mikrofont és kontroll fülhallgatót is lehet dugni.
    Fontos, hogy mindegyik csak 60-70 dekás, és jól bírják a gyűrődést.
    Jó lenne persze tüköraknás gép, de ugyanezeket a használati lehetőségeket csak jóval drágábban, több objektívvel, nagyobb súllyal lehetne elérni.
    Meg ahogy az elején is utaltam rá, a kép minősége alapvetően a pillanatnyi fényviszonyokon múlik.
    Üdv.
    Győrffy Árpád

  2. Domonkos Zsolt | 2017.12.12. at 23:18 |

    Remek felvételek. Milyen gépet, objektíveket használtál?

  3. Pontosan abból az irányból sütött a nap, így arra csak nagyon halványan lehetett látni, fényképezni bármit is. Kora délelőtt jobb eredménnyel járnánk.
    Győrffy Árpád

  4. Ifi Géza | 2017.06.12. at 17:19 |

    …Boglár és Fonyód felé nem lehetett képet készíteni? Vagy azt takarja valami?

Comments are closed.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár