Balatongyörök – Jégcsodák korcsolyázásra alkalmas jég helyett

Napsütést ígértek a meteorológusok keddre a Balatonnál, ezért jó lehetőségnek tűnt egy körútra, hogy a jég állapotát megnézzem. A jó jeget még nem találtam, a nap sem bújt elő, de a györöki kikötő és a Festetics-kastély parkja kárpótolt a látványával.

A napsütés helyett szürke fények fogadtak, a jég is inkább csak a part közelében látszott komolyabbnak, de ott sem érte el a szükséges vastagságot. Ráadásul a hullámos fagyás és a ráragadt hó miatt eleve alkalmatlan a korcsolyázásra.

A balatongyöröki strand egyik gyereköble

Hogy mégse járjak hiába, az idén is megnéztem, lefényképeztem a balatongyöröki kikötő jégcsodáit. A cseppkőszerű képződmények, oszlopok, “jégesések” és más alakzatok még ebben a kicsit ködös, fénytelen időben is nagyon látványosak voltak.

Utána még benéztem a keszthelyi Festetics-kastély parkjába is. A szomorkás idő ellenére is nagyon szép volt az is.

A kirándulás végén bekukkantottam a keszthelyi strandra, majd a jégpályához is.

Kacsák, sirályok, hattyúk a Városi strand előtti jégen

Most is többen korcsolyáztak, de bőven lett volna hely másoknak is – az ingyenesen használható keszthelyi jégpályáról itt írtunk bővebben

Fontos tudni, hogy  a jégen tartózkodás szabályainak a betartásával nemcsak a kijelölt területeken lehet korcsolyázni, ugyanakkor a kijelölt területeket is csak akkor szabad használni, ha mi magunk is meggyőződtünk arról, hogy adottak az előírások szerinti feltételek a biztonságos sportoláshoz.

Kép és szöveg Győrffy Árpád

Ide kattintva feliratkozhat heti hírlevelünkre, ha értesülni akar új cikkeinkről

 Ugrás a Balatontipp címlapjára

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár