Zánka – Továbbra is balatoni marad a Balatoni Bringakör településen áthaladó szakasza

Zánka Dózsa György utcaZánka Dózsa György utca - hiába tiltakoztak egyes nyaralótulajdonosok, nem változik a bringakör nyomvonala - Fotó: Győrffy Árpád

A község honlapjára felkerült dokumentumok szerint lezártnak tekinthető a Balatoni Bringakör zánkai szakaszáról évek óta zajló vita, a nyomvonal marad az eddigi helyén, a Balatonhoz legközelebb eső utcákban. Ezzel együtt véglegessé vált, hogy a szepezdi Halász utcában is maradhatnak a biciklisek.

Az elmúlt években többször írtunk arról, hogy a zánkai Dózsa György utca és a szepezdi Halász utca egyes villatulajdonosai gyakorlatilag sajátjuknak tekintik a nyaralójuk előtt futó közutat. Ki szeretnék zárni a bicikliseket onnan, a Balatoni Bringakör nyomvonalát a tótól távolabb, a 71-es főút mellé, sőt korábban a hegy oldalába akarták helyeztetni.

Zánkai bringakör javasolt útvonal

A Halász utcaiak legdurvább javaslata az volt, hogy a nyomvonalat vigyék fel a hegyoldalba – Maps.me-Balatontipp

A vitát végleg lezáró elektronikus egyeztetés utolsó szakaszának történetét és a kialakult döntés indokait Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos foglalta össze egy levélben és a zárótárgyalásról készített emlékeztetőben.
Mint írja, a bringakör zánkai szakaszával kapcsolatban Filep Miklós zánkai polgármester kezdeményezett egyeztetést január közepén, hogy végre lezárhassák az évek óta húzódó vitát. A levél szerint a kormánybiztos az ügyről előzetesen megkérdezte és az egyeztetésre is meghívta az országos lefedettséggel rendelkező, a kerékpáros közlekedés, valamint a turisztikai kerékpározás szempontjából kompetens három nagy kerékpáros civil szervezetet. Részt vett az egyeztetésen a beruházó NIF Nemzeti Ínfastruktúra Fejlesztő Zrt. képviselője, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium Kerékpáros Koordinációs Főosztályának (ITM) vezetője is. Filep Miklós kérésére a zánkai képviselő-testület mellett meghívást kapott és részt vett a fórumon a nyaralótulajdonosok képviselője is, derül ki Révész Máriusz leveléből.

A kormánybiztos összegzése szerint “a kerékpáros civil szervezetek, az ITM Kerékpáros Főosztálya, valamint az AÖFK kerékpáros ügyekért felelős vezetője egyértelműen a jelenlegi nyomvonal megtartása mellett érveltek, mivel az turisztikai szempontból kedvezőbb (71.sz. főút elkerülése, Balaton közelsége, strand, étterem, vasútállomás) és nem jár az önálló nyomvonalon vezető kerékpárút kialakításához szükséges környezetpusztítással (fakivágás, zöld területek igénybevétele).
Meghallgattam és megértettem a nyaralótulajdonosok érveit, akik a növekvő kerékpáros forgalom negatív hatásait kiemelve (balesetveszély, nyugalom megzavarása) a nyomvonal áthelyezése mellett foglaltak állást.

Fentieket mérlegelve, elsősorban a turisztikai kerékpározás szempontjait, illetve az önálló nyomvonalon vezetett kerékpárút kialakításához szükséges jelentős fakivágást és zöld terület igénybevételt figyelembe véve a Balatoni Bringakör jelenlegi nyomvonalának megtartása mellett döntöttem. Jelentős összegért nem építhetünk olyan kerékpárutat, ami a kerékpáros szervezetek véleménye szerint, a jelenlegi helyzetnél rosszabb állapotot hozna létre – írta Révész Máriusz, aki egyben kötelezettséget is vállalt a nagyobb részben rossz minőségű utak felújítására.
“Annak érdekében, hogy a jelenlegi nyomvonalon a közlekedés (gyalogos-kerékpáros-gépjármű) biztonságosabb és gördülékenyebb legyen, felajánlom a szakasz forgalomtechnikai beavatkozásokkal és burkolatjavítással történő fejlesztését” – írta.

Zánkai bringakör nyomvonal

A régi és jövőbeni zánkai bringakör nyomvonal – Maps.me-Balatontipp

Zánka Dózsa-Vérkúti-Rákóczi utca elágazója

A Dózsa-Vérkúti-Rákóczi utca elágazója Zánkán – A korábbi rossz minőségű burkolatot a kereszteződésben és a Dózsa utca teljes szakaszán tavaly megjavították. A tiltó sávok felfestésével, a 30 kilométeres sebességkorlátozással és a megállási tilalom elrendelésével biztonságosabbá tették a közlekedést mindenkinek – Fotó: Győrffy Árpád

Zánkai strand bejárata

A bicikliút a jövőben is elhalad a zánkai strand bejárata előtt, ahol több büfé működik kifelé is – fotó: Győrffy Árpád

A bicikliút a jövőben is érinti a tavaly átadott strand előtti családi mosdót, ami nyilvános WC-ként működik

A bicikliút a jövőben is érinti a tavaly átadott strand előtti családi mosdót, ami nyilvános WC-ként működik – Fotó: Győrffy Árpád

Zánkai vasútállomás

A bringakörnek köszönhetően felújítás előtt álló Vérkúti utca a zánkai vasútállomással, ahol bent is, de az út mellett is található ivóvízcsap – Fotó: Győrffy Árpád

A szepezdi Halász utca

A szepezdi Halász utca is a bringakör része marad – Fotó: Győrffy Árpád

Szepezdi Halász utca csonakkikoto, fürdőhely

Egyes Halász utcaiak ezt a kellemes pihenő lehetőséget is elvették volna a biciklisektől – Fotó: Győrffy Árpád

A kormánybiztos a nyaralótulajdonosok felé is tett egy lépést, de ez pillanatnyilag biztosan nem érinti a régi-új nyomvonal felújítását.
“A lakók igényeit figyelembe véve kértem, hogy az ITM kérje meg hivatalosan a MÁV-ot, hogy vizsgálja meg a vasút melletti nyomvonal kialakításának lehetőségét, mert ez mind a nyaralóknak, mind a kerékpárosoknak megfelelő lehetne. Ennek megépítését azonban csak a vasúi villamosítása után látja lehetségesnek” – írta Révész Máriusz levelében.

A vasút melletti nyomvonal ötletét korábban az önkormányzat javasolta, ahhoz területet is ajánlott. Mint írtuk, az akkori tárgyalásokon a NIF és a kormányzat képviselői elutasították a javaslatot.

Győrffy Árpád

Korábbi írásaink a témában

 Zánka – Kerékpárútról, borhotelről, strandfejlesztésről a közmeghallgatáson -2017.12.01.)

Balatonszepezd – A Halász utcaiak felszámolnák a kerékpárutat a házaik előtt – 2017.09.15.

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár