Vitorlázás – Vadnai Benjamin negyedszerre is a legeredményesebb junior! – 2013.03.07.


Negyedszerre is Vadnai Benjamin a legeredményesebb junior! – 2013.03.07.


Az előző évhez hasonlóan 2012-ben is Vadnai Benjaminnak ítélte a magyar vitorlás sport edzőinek többsége a legeredményesebb ifjúsági versenyzőnek járó Majthényi Zsombor Vándordíjat.


A Lovas András által 2006-ban alapított, évenként szakmai testület által megítélt díj Majthényi Zsombor vitorlás edző emékének tisztelegve viseli az ifjúsági vitorlás sport elkötelezett hívének nevét, s tünteti ki a szezon legeredményesebb ifjúsági versenyzőjét.


 


Vadnai Benjamin a 2011-es Utánpótlás OB-n Fotó Szántó Áron


Vadnai Benjamin a 2011-es Utánpótlás OB-n – Fotó: Szántó Áron (BYC)



Benji számára immáron negyedik alkalommal ítélték oda az edzők a díjat, mellyel a versenyző munkáját és versenyzését támogatva pénzíjutalom is jár, melynek összege minden évben az önkéntes felajánlások mértékétől függ. A magánszemélyek által tett felajánlások koordinálását évek óta Lovas András végzi töretlen lelkesedéssel.


Anno, 2006-ban, a vándordíj alapításának évében szintén Benji bizonyult legeredményesebbnek, így ő nyitotta a sort, s 2012-ben immáron negyedszer nyerhette el a legeredményesebb ifjúsági versenyzőnek járó nemes címet, melyet idén az év legeredményesebb vitorlás versenyzőjének járó díjjal is gazdagított. Vadnai Benji 2012-ben a vitorlássport történetében első ízben szerzett világbajnoki címet az argentínai Buenos Airesben Laser 4.7 hajóosztályban számos Magyar Bajnoki címe és Európa-bajnoki aranyérme mellé.


A Majthényi Zsombor Vándordíj elnyerésére, azaz az év legeredményesebb ifjúsági versenyzőjének járó címre 2012-ben Virág Flóra és Vadnai Jonatán Laser 4.7 versenyző, az optimistes Wolf Szabolcs, valamint Borsos Gergő – Simó Márton kettős szállt versenybe Benjivel.


A díj átadására általában az éves ranglista díjkiosztó ünnepségen kerül sor, melyre idén a hagyományoktól eltérően februárban került sor, amikor is Benji Máltán edzőtáborozott, így a díját és az ezzel járó jutalmat későbbi időpontban veheti át.


Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindazon személyeknek, akik anyagi és erkölcsi támogatásukkal segítik a Majthényi Zsombor Vándordíj fennállását, – melynek elnyeréséért még remélhetően hosszú éveken keresztül küzdhetnek a fiatalok – s segíti, s jutalmazza tehetséges versenyzőink előrejutását.
Eszes Bernadett – a Magyar Laser Osztályszövetség Elnöke
 


Várjuk a friss tapasztalatokat és jó fotókat a szerkesztobalatontipp.hu címre, az oldalunk üzenőjébe, vagy a Facebook oldalunkra – http://www.facebook.com/balatontipp – Lájkoljátok, osszátok meg, hogy más is láthassa











Balatoni strandok, bicikliutak, kulturális, sport, szabadidős programok, koncertek, hangversenyek,  látnivalók

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár