Vitorlázás – Ideális szél, csodás napsütés Bogláron – 2011.08.28.


Ideális szél, csodás napsütés Bogláron – 2011.08.28.


Csodálatos napsütésben, ideális szélviszonyok között az idei sorozat legjobb túra- és pályaversenyeit teljesítette az a 98 hajó, amelyik részt vett az V. UNIQA Balaton Regatta amatőr vitorlásverseny- sorozat idei utolsó előtti, balatonboglári futamán, mely egyben a IV. Autós Regatta volt.


– Szakmai szempontból kiváló futamra adott lehetőséget az időjárás, gyönyörű napsütésben végig 20-25 kilométeres szélben teljesítették a vitorlázók a Balatonboglár- Lelle- Révfülöp- Boglár távot. A verseny cirkáló szakasszal indult, amely a vitorlázás sava-borsa, ez tényleg nem arról szól, hogy kinek van jobb hajója, hanem, hogy ki tud jobban vitorlázni – osztotta meg tapasztalatait Dániel Gábor versenyigazgató.
Ezúttal nem volt szükség pályarövidítésre sem, le tudták tesztelni a betétbója rendszert, azaz a gyorsabb hajók kicsit hosszabb távot teljesítettek. A légvonalban mintegy17 kilométeres táv a cirkáló szakasz miatt egyébként is legalább 25 kilométerre nőtt. Sokat voltak vízen a versenyzők szombaton, hisz a szigligeti versenyen elmaradt pályaversenyt is bepótolták, így az ügyességet két pályaversenyen is kellett bizonyítani.
– Végre egy igazi versenynap volt, nagyon jó kis széllel, próbára is tette a mezőnyt, hisz a pályákkal együtt volt, aki majdnem hét-nyolc órát vízen volt – értékelt a versenyben eddig vezető Kepi Kormányosa, Czédula Tibor. A Yardstick I. kategóriát ezúttal is megnyerő hajó legénysége barátokból, családtagokból áll, s 2007. óta a Balaton Regatta egyetlen futamát sem hagyták ki. Nem kérdés: ott lesznek az idei utolsó megmérettetésen Balatonszemes is, hisz mint ahogy a kormányos fogalmazott: a verseny kiélezett, még legalább három hajó megszerezheti az összetett elsőséget.


A IV. Autós Regattán autószalonok, importőrök, autóalkatrész kereskedések is képviseltették magukat. A verseny fővédnöke Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége (GÉMOSZ) elnöke volt, s jelen volt Herczig Norbert rally bajnok, valamint a parton a szokásosnál több autó, motor, oldtimer, tuning autó.



Balaton Regatta Team


 



Balaton Regatta Team


 


Balaton Regatta Team


 


Eredmények


Yardstick I. osztály
1. Kepi (Kormányos: Czédula Tibor)
2. Márta Mária (Matlaszovszki Miklós)
3. Madárka (Kéri László)


Yardstick II.osztály
1. Sio- Car Dolce Vita ( Sáfián László)
2. Albatros (Kétszeri Csaba)
3. Gé. (Pál Gaszton)


Yardstick III.osztály
1. Penny (kormányos: Seres Péter)
2. Hablaty (Stankovics Réka)
3. Blue Fly (Kék Tamás)


Autós  futam


1. Gardazzura – FCI Autóalkatrész (Simó Béla)
2. BMW Sailing Team (Hollósi Gábor)
3. Mercedes Benz Hungary  (Lehoczky Ádám)


A versenysorozat következő helyszíne szeptember 10-11-én Balatonszemes.


Forrás: Balaton Regatta Team


 











Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár