Viharjelzés a Balatonon – kitüntették a megújítóját – 2013.03.31.









Kitüntették a balatoni vihar-előrejelzés megújítóját – 2013.03.31.


A napokban kitüntettek valakit, aki régóta közvetlenül hozzájárul ahhoz, hogy biztonságosabban és egyúttal kellemesebben is érezhessük magunkat a balatoni nyaraláson, strandoláson. A Balaton Fejlesztési Tanács Közbiztonsági Testület díjbizottságának döntése alapján a “Balaton Régió Közbiztonságáért” díjjal ismerték el Horváth Ákos meteorológus kiemelkedő munkáját.


Az Országos Meteorológiai Szolgálat Balatoni Viharjelző Obszervatóriuma vezetőjének március 28-án, a balatoni viharjelző rendszer elindítása kapcsán tartott rendezvényen vette át a kitüntetést.
A hivatalos méltatás szerint Horváth Ákos 1984-ben végzett az ELTE TTK Meteorológus szakán és ekkor azonnal eddigi és egyetlen munkahelyén az Országos Meteorológiai Szolgálatnál kezdett el dolgozni. Közel három évtizedes munkájának döntő részét a Balaton és a balatoni emberek biztonságának szolgálatában töltötte. Tudományos és közéleti tevékenysége összeforr a Balatonnal, a Balatonnál élő és nyaraló emberek biztonságával. Munkáját nagy szakmai hozzáértéssel és felelősséggel végzi. Döntéseinél arra figyel, hogy azok sokszor százezernyi ember biztonságát befolyásolják. Különösen sokat tett a lakosság és az önkormányzatok tájékoztatásában, illetve a hivatásos- és civil szervezetekkel való együttműködés javításában.
Nevezett a balatoni viharjelzés fejlesztésével, de a veszélyek előrejelzését megújító kutatói tevékenységével is jelentősen hozzájárult a Balaton és környékének biztonságosabbá tételéhez.
Horváth Ákos Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) Siófoki Viharelőrejelző ObszervatóriumaA veszélyek előrejelzését megújító tudományos munkájának eredményeként megalkotott MEANDER program, valamint hazánk részvétele a nyolc ország képviseletével zajló INCA-CE (Integrated Nowcasting Comprehensive Analysis – Central Europe) projektben döntően eddigi munkásságára épít. E program célja egy nemzetközi időjárási információs rendszer létrehozása a minél pontosabb rövid távú analízis készítése érdekében. A megvalósítás érdekében szorgalmazta azt a számítógépes fejlesztést, amely lehetővé teszi a légkört leíró matematikai egyenletek gyors megoldását.


Ami számunkra különösen fontos, hogy munkájával, tudásával, elszántságával meghatározó szerepe volt abban, hogy 2012-től a Balatont viharjelzési szempontból a korábbi kettő rész helyett három részre osztották. A Tihanytól keletre eső terület marad a régi rendben megmaradt “keleti medenceként”, de a Tihanytól nyugatra eső területen két körzetet jelöltek ki. Az egyik a Tihanytól Fonyódik tartó “középső medence”, a másik a Badacsony-Fonyód szorostól Keszthelyig tartó nyugati medence. Így azóta viharveszély esetén itt nem az egészre adják ki a figyelmeztető jelzést, csak arra területre, ahol valóban számolni kell a viharral. Ez pedig nekünk azt jelenti, több időnk jut a fürdésre, vízi sportokra.
(
A megújult és pontosabbá vált a balatoni viharjelzésről itt olvashatsz bővebben >> )


Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) Siófoki Viharelőrejelző Obszervatóriuma


Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) Siófoki Viharelőrejelző Obszervatóriuma














Várjuk a friss balatoni tapasztalatokat és jó fotókat a szerkesztobalatontipp.hu címre, az oldalunk saját vagy fészbukos üzenőjébe, 
Ha lájkoljátok Facebook oldalunkat –
http://www.facebook.com/balatontipp -, akkor folyamatosan friss információt kaptok a Balatontipp új híreiről, anyagairól



Balaton balatoni szabadstrandok bicikliutak boros kulturális sport szabadidős programok koncertek látnivalók

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár