Vendéglátóhelyek – Tavaszköszöntő a Balaton legnagyobb és legromantikusabb pincéjében Szigligeten – 2015.03.12.

Tavaszköszöntő a Balaton legnagyobb és legromantikusabb pincéjében Szigligeten – 2015.03.12.




Afféle jó értelembe vett beetetésként, vidám hangulatú partnertalálkozóval köszöntötték az új szezont a szigligeti Esterházy-pincében a napokban. Bár egész éven át nyitva vannak, arra gondoltak, hogy néha kicsit erősíteni kell a kapcsolatokon. Meg akarták mutatni a szervezésben, működtetésben segítőknek, hogyan is fogadják a vendégeket a Balaton talán legromantikusabb pincéjében, ahol egyszerre akár 300 embert is le tudnak ültetni.


Az est annak a szertartásrendnek megfelelően zajlott, amit az előd, Tóth László a múlt század 90-es éveiben kialakított kollégáival, akik közül többen ma is a pincében dolgoznak. A szállodai, utazási irodai vezetőkből, különböző beszállítókból és más partnerekből álló, mintegy százfős gyülekezetet ágyas vegyespálinkával és pogácsával köszöntötték a székelykapus hátsóbejáratnál. Azért itt, mert a vendégeket a program közben így tudják végigvezetni a pincerendszer különböző korokban épült részein.


 




 


A program első része a több mint 250 éves öregpincében tartott borkóstoló volt. Ez a rész és még inkább a következő szakasz olyan, mintha Csipkerózsika elvarázsolt kastélyában járnánk, ahol száz éve vastagodik a por a hordókon, üvegeken, borászati eszközökön. Mindez a sejtelmes fényekkel és köszöntő pálinka jótékony hatásával párosulva különleges hangulatot ad a helynek.


 




 



 



 


Raposa Lajos pincemester stílszerűen egy hatalmas hordónak támasztott létra tetejéről köszöntötte a vendégeket, mutatta be a pincét és a borokat. Az első a Szászi pince száraz Olaszrizlingje volt. Másodikként egy félédes Szürkebarátot kínáltak Rizapusztáról. Hogy a vörösborokat kedvelők se maradjanak ki, harmadikként megkóstolhatták a Szent György-hegyi Boksay pincészet száraz Cabernet Sauvignonját.
Az utolsó ital is a Boksay Pincészet specialitása. Ez hivatalosan nem is nevezhető bornak, csak boralapú italnak, mert az Olaszrizlinget egy bodzavirággal dúsított második erjesztésnek is alávetik. Ettől azután egy nagyon édes, nagyon illatos valami lesz belőle. Az igazi borokat kedvelők nem biztos, hogy a szívükbe zárják, de másoknál nagy sikere van.


 




Raposa Lajos a Szent György-hegyi Szászi Pince Olaszrizlingjével


 



Soför nélkül sajnos én megint csak egy kortyot kaptam – ahogy itt mondják, egy möttyöt


 


A borkóstoló után egy újabb romantikus szakaszon vezetett át a séta, hogy eljussanak a pince száz éve készült legnagyobb termébe, ahol a program további részei zajlottak. Elsőként is a vacsora, amihez a helyhez illően sonkával, szalonnával, kolbásszal, tepertővel, májassal, sajttal, hagymával, paprikával, gyümölcsökkel megrakott pinceszertálak sorakoztak az asztalokon. Az ételekhez Olaszrizlinget, Kékfrankost, az édesebbet kedvelőknek Szürkebarátot, Muskotályt kínáltak, de volt bodzaszörp is az alkoholt kerülőknek.


 




 



 



Vörös Andor többször is rakott a kályhára, hogy a hűvös pincében ne csak belülről működjön a fűtés


 


Amikor már kicsit kezdtek ellankadni a vendégek, az utolsó kóbor bakonyi betyár hatalmas pisztoly dörrenéssel riasztott fel meg mindenki. Fódi Tibor érdekesművész igazi hangszere persze nem a pisztoly, hanem a tárogató, amivel végigmuzsikálta a vendégekkel töltött hosszú termet. Közben meg-megállt egy koccintásra, hogy ki ne száradjon. Úgy tűnik, ez a néhány pohár bor kevés volt neki, mert a színpadon még külön is kapott Major Tibortól, aki a lopóból közvetlenül a betyár torkába engedte az Olaszrizlinget.
– Nem kell nyelni, csak ki kell nyitni a gégét, hagyni kell, hogy lefolyjon – magyarázta a tárogató és bornyelő érdekesművész az elhűlten figyelő nézőknek, hogy hogyan folyik bele pillanatok alatt egy egész lopónyi bor.


 




Fódi Tibor a pisztolyos belépő után végig tárogatózta a hatalmas pincét


 



Közben meg-megállt egy korty borra


 



Nem kell nyelni, csak ki kell nyitni a gégét, hagyni kell, hogy lefolyjon – magyarázta a módszert


 


A tárogatós bemelegítés után a Batsányi Kamara Táncegyüttes műsorával folytatódott a program. A tapolcai táncosok középkori palotással nyitottak, majd dél-alföldi, szilágysági táncokat jártak. Ezeket egy sárközi cinegés szólótánc és egy tolnai üveges követte. A nagy sikerű műsort szatmári táncokkal és a bátrabb nézők megtáncoltatásával zárták.


 



 



 



 



Néhány pillanat a Batsányi Kamara Táncegyüttes műsorából


 



A műsor végén a bátrabb vendégek is megmutathatták hogyan tudnak táncolni


 


A program ezzel persze nem ér véget, hisz bőven volt még étel az asztalokon, a lopóval töltögető vendéglátók is sűrűn jártak és a színpadon egy zenekar igazi tánchoz való zenéket játszott.
A mostani programhoz még volt egy rendkívüli ráadás is. A kiváló Olaszrizlinget is készítő Szászi Endre más borait is bemutatta a vendégeknek.
Mint a vendégeket is köszöntő Polgár Tibor ügyvezető és Tóth Andrásné Marika gasztronómiai vezető elmondta, ilyenkor hagyományos tánczene színesíti a programot, de április közepétől az idén is munkába áll a 100 Tagú Cigányzenekar zenészeiből álló banda, amelyik persze ugyanúgy játszik tánchoz való nótákat is.
A “Népünnep” című 4-5 órás programot a téli, későőszi, koratavaszi időszakban pénteki napokon rendezik meg, de csoportok más időpontokban. Tavasztól őszig pedig folyamatosan nyitva vannak, és a borkóstolást is akár már egy családnak is megtartják.
Csak a közlekedést kell valahogy megoldani.
Kép és szöveg Győrffy Árpád




A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár