Tihanyban várhatóan a következő szezontól, már nem okoznak kellemetlen perceket a Gödrös és az Öreg-kikötő közötti szakasz aszfaltjának feltüremkedései, a délkeleti sarkon akadályt jelentő sziklán pedig talán már az ősszel áttekerhetünk majd.
A tihanyi bicikliút délkeleti szakaszát lassan két éve már birtokba vehették a biciklisek, de azóta is gondot okoz a Tihanyi Hajós Egylet kikötőjének közelében az utat elzáró sziklatömb. Szétvágni, robbantani nem merték, mert attól tartottak, hogy az egész hegy megindul utána. Ezért itt 20 méteres szakaszon megszakad a kerékpárút, a bicikliseknek át kell menni a közúton, majd a szikla után vissza kell térni.
Mint Tósoki Imre polgármestertől megtudtuk, remény van arra, hogy ez a probléma rövidesen rendeződik. Ami azért is sürgős lenne, mert így hivatalosan még át sem adhatták az utat. Szakemberek időközben megvizsgálták azt a lehetőséget, hogyan lehetne a sziklán át továbbvinni a bicikliutat. Arra jutottak, hogy a szikla kisebb elbontásával, a kerékpárút rámpás megemelésével olyan optimális megoldást lehet találni, amelyik nem veszélyezteti a hegy stabilitását, ugyan akkor a biciklisek számára sem jelent különösebb problémát a szikla fölött áthaladó út végigtekerése.
A szikla, amit meg kell kerülni
A tervek elkészültek, a közlekedésfelügyelet is megadta az engedélyét, feltételesen a közbeszerzési eljárást is elindították. A finanszírozásra az biztosít lehetőséget, hogy indokolt esetben a pályázati támogatás további 15 százalékát el lehet nyerni, ha közben felmerült problémák megoldását csak így lehet biztosítani. Ennek megfelelően el is nyertek 45 millió forintot. Mivel a pénzt még az előző uniós pénzügyi ciklus keretéből kapják, október végégig be kell fejezniük a munkát és még az idén el kell számolni mindennek.
A tervezetthez hasonló meredekségű rámpa van az Öreg-kikötőnél is
A másik ilyen kritikus szakasz a gödrösi részt a hajóállomással összekötő bicikliút, ahol az aszfalt egyre nagyobb feltüremkedései akadályozzák a biztonságos és kényelmes haladást.
– Az utóbbi évek csapadékos időjárása, a Balaton magasan tartott szintje miatt megtelt csapadékvíz elvezető árkok feláztatták a talajt. A nagy szelek idején az út mellett álló hatalmas jegenyefák gyökerei kimozdultak a helyükről és felnyomták a kerékpárút aszfaltját. Akkor sajnos még nem volt előírva a szegély készítése a kerékpárúthoz, ahogy a harmadik szakasznál már történt. A szegély készítéséhez szükséges 40-50 centiméteres alap építésénél már eleve el kellett volna vágni azokat a gyökereket, amik most a gondot okozzák.
Ilyen és ennél durvább feltüremkedések keserítik jelenleg a kerékpárosok életét
A probléma megoldására pénzt nyertünk a vis maior alapból, de pillanatnyilag még gondot jelent, hogy ezeket a pénzeket csak önkormányzati tulajdonban lévő területek megújítására lehet lehívni. Ez sajnos még mindig állami tulajdonban, ezért elindítottuk a folyamatot, hogy önkormányzati kézbe kapjuk. Ez sajnos lassan megy, de abban bízunk, hogy még ebben az évben sikerrel járunk, mert ezt a pénzt is határidőre fel kell használnunk, hogy el ne vesszük. Ha minden jól megy, a jövő tavaszra ezzel a munkával is elkészülünk.
A polgármester elmondta azt is, hogy a javítási munkák után tovább szeretnék a bővíteni a félsziget bicikliútjait. A község elfogadott rendezési terve szerint egy, a Belső-tó északi oldalán, a félszigetet kelet-nyugati irányba átszelő szakasszal a sajkodi részt is bekapcsolnák a hálózatba.
A Belső-tó északi partján indulva átkerekezhetünk majd a sajkodi oldalra
Az út nyugati vége a nemzeti park kutatóházánál érné el a partot, ahonnan a meglévő sétányon lehet majd továbbmenni a sajkodi strand, illetve a balatoni bringakör felé.
Kép és szöveg Győrffy Árpád
Ide kattintva feliratkozhat heti hírlevelünkre, ha értesülni akar új cikkeinkről