Sármellék – Újra repülhetnénk akár Londonba is a Hévíz-Balaton Airportról

A sármelléki Hévíz-Balaton Airport futópályája és a volt szovjet laktanya leromlott épületei a háttérben a Balatonnal - jelentős fejlesztéseket terveznek

Néhány éven belül a tavalyi forgalom mintegy tízszeresét, a korábbi csúcs megduplázását szeretnék elérni a sármelléki Hévíz-Balaton Airporton, amihez jelentős fejlesztésekbe kezdenének rövidesen – derült ki egy a napokban tartott tájékoztatón.

 

A tavaly mintegy 20 ezer utast fogadó reptérrel kapcsolatos fejlesztési tervekről Papp Gábor hévízi polgármester tartott sajtótájékoztatót. Mint bevezetőjében elmondta, a repteret 2012 óta üzemeltető Hévíz-Balaton Airport Kft. száz százalékban a hévízi önkormányzat tulajdonában van. A reptér mintegy 400 hektárnyi területe – beleértve a kerítésen kívüli egykori szovjet laktanya területét is – a zalavári és a sármelléki önkormányzaté. A Hévíz-Balaton Airport Kft. a két önkormányzattól bérli a repüléshez szükséges részt. Ugyancsak bérletként használják azokat a repülőtéri eszközöket, amik a korábbi felszámolás során Széles Gábor cégéhez kerültek.

 

Papp Gábor a sármelléki sajtótájékoztatón

Mivel a repülőtér a jelenlegi kis személy-, illetve teherforgalom miatt nem képes kitermelni a működéshez szükséges forrásokat, a hévízi önkormányzat évente 50 millió forinttal támogatja a Kft. működését, és garanciát vállalnak a cég által használt bankhitelhez. A Kft. évente átlagosan további 120-150 millió forint üzemeltetési támogatást kap a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól is.

Tíz évvel ezelőtt több menetrend szerinti járat közlekedett a repülőtérről például Londonba is. Abban az időszakban a repülőtér éves forgalma meghaladta az évi 100 ezer utast. A jelenlegi forgalom ennek ötöde, charterek, magángépek és áruszállító járatok használják a repülőteret. A turistákat szállító charterek német nagyvárosokkal kötik Hévízt és a környező üdülőhelyeket.

 

A Ryanair Londonba induló – és onnan érkező – járata a sármelléki terminál előtt tíz évvel ezelőtt

 

Ma a forgalom javát a Lufthansa német városokból érkező charterjáratai adják

A polgármester szerint az önkormányzatnak a jelenlegi forgalom, illetve támogatás mellett is hasznos a repülőtér működtetése, mert a Hévízen és környékén ennek köszönhetően keletkező turisztikai bevétel, illetve a hozzá kapcsolódó adó és kiegészítés többszörösen visszahozza a pénzt. Korábban Moszkvából is volt charter. Mint Papp Gábor elmondta, ennek támogatását azért állították le, mert a turisztikai szakemberekkel arra jutottak, hogy az állandó járat nélkül is produkálni tudják közel ugyanazt a forgalmat, ami a csúcs idején volt.

 

Korábban az orosz UTair járatai is rendszeresen hoztak utasokat

A repülőtér, illetve az üzemeltető cég közvetlenül is nyereséges működéséhez Papp Gábor szerint minimálisan 150-200 ezer utas kellene egy évben. Ezt szeretnék elérni azokkal a fejlesztésekkel, amiket a következő két évben akarnak megvalósítani. A fedezetet egy 2016-os kormányrendeletben vállalt 6,6 milliárdos támogatás biztosítaná. Ezt a pénz a Hévíz-Balaton Airport Kft. a repülőtér technikai, technológiai, illetve infrastrukturális fejlesztésére fordítaná. A támogatási szerződést néhány hónapon belül alá szeretnék írni, hogy elindíthassák és 2020-ra befejezhessék a fejlesztést.
A repülőtér mellett a munka érintené az egykori laktanya területét is. A tervek között szerepel a terminálépület bővítése, a jelenleg 2,5 kilométer hosszú futópálya félkilométeres meghosszabbítása. A külső területeken legalább egy részletes közműterv kialakításáig szeretnének eljutni, hogy az eddig is már meglévő külső érdeklődőket fogadni tudják.

 

Megnövelnék a jelenlegi terminált is

 

A jelenleg 2,5 kilométer hosszú futópályát félkilométerrel megtoldanák

A repülőtér személy- és áruszállító szolgáltatásaival a nyugat-magyarországi régió mellett a határ közeli szlovén területeket is ki szeretnék szolgálni. A térség turizmusának jobb működéséhez is mindenképp szükség van a reptér jobb működésére és menetrend szerinti járatok újraindítására.

 

A londoni indulásra váró utasok 2008-ban – néhány éven belül az akkorinál is nagyobb forgalmat szeretnének

A nemzetközi járatokkal olyan területeket szeretnének megcélozni, amelyek nagyobb utasforgalmat tudnak generálni, amelyekkel kifelé menő turizmus, illetve kiutazó forgalom is lenne – gondolnak például Frankfurtra, Londonra. Előrehaladott tárgyalások zajlanak Tel-Avivba, Szentpétervárra, Norvégiába menő járatokról is – mondta Papp Gábor.

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről!

Hasznos lehet!

1 Comment on "Sármellék – Újra repülhetnénk akár Londonba is a Hévíz-Balaton Airportról"

  1. Beata Gizella Keczeli | 2020.01.12. at 19:59 |

    Nagyon jó lenne, ha Svájcból is lennének repülőjáratok. Úgy mint Debrecenbe. Azoknak az embereknek akik a Dunántúlon laknak…pl. Wizz Air vagy Easyjet…

Comments are closed.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár