A Veszprém Megyei Tűzoltó Szövetség (VMTSZ) az idén is megrendezte hagyományos tűzoltóversenyét. A rendezvény házigazdája a Kővágóörsi Önkéntes Tűzoltó Egyesület volt, a helyszíne pedig a szomszédos Révfülöp kikötő melletti sportpályája.
A szombaton délelőtt, kora délután zajlott versenyeken Veszprém megyéből Tótvázsony, Devecser, Sümeg, Kővágóörs, Zalahaláp, Sáska, Monostorapáti, Zalagyömörő, Bakonyoszlop önkéntes tűzoltói vettek részt. Hagyományosan részt vettek a programon a Zala megyei Balatongyörök tűzoltói és nem települési csapatként a Péti Nitrogénművek Zrt. önkéntes létesítményi tűzoltó egysége is. A rendezvény lebonyolításába, eszközök biztosításába, bírói munkába több hivatásos tűzoltó illetve tűzoltóság is segített.
A versenyeken az egyesületek a 14 év alatti gyermek fiú és lány korosztálytól az akár 101 éves felnőttekig több kategóriában is indíthattak csapatokat. A feladatokat az életkor mellett meghatározta az érintett ÖTE (önkéntes tűzoltó egyesület) motoros fecskendőjének méretet, kapacitása is. A legkisebbeknek például a stafétában nem kellett palánkon átmászni, vagy a kismotor-fecskendő szerelésnél nem kellett meghatározott mennyiségű vizet célba juttatni, elég volt, ha a víz megjelenik a tömlő végén.
Osztott-sugár szerelésben a felnőttek közül három női és nyolc férfi csapat indult, az ifjúságiban két lány és három fiú csapat, a gyermekkorúak között pedig három lány csapat és öt fiú csapat mérkőzött meg.
A leglátványosabb versenyszámban, a kismotor-fecskendő szerelésben induló 10 felnőtt férfi csapat többsége 800 liter/perc kapacitású géppel versenyzett, egy használt 400 literes, egy pedig 1300 literes percenkénti kapacitású eszközt.
A két női csapat, az egy ifjúsági lány, illetve az egy-egy gyermek lány és fiú csapat egyaránt 800 literes kapacitású kismotor-fecskendővel versenyzett.
A focipálya mellett autókkal, sátrakkal, eszközökkel tábort verő résztvevőket a reggeli kezdésnél Igaz Sándor, a megyei szövetség elnöke, Kovács Péter alezredes Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltósági főfelügyelője, Kelemen Zsolt, a Magyar Tűzoltó Szövetség alelnöke, házigazdaként pedig Kondor Géza révfülöpi és korábban Horváth Dezső kővágóörsi polgármester köszöntötte.
A versenyeken az alábbi eredmények születtek
Osztott-sugár szerelés
Gyermek fiú
1. helyezett Sáska II.
2. helyezett Sáska III.
3. helyezett Györöki “Hamutiprók”
Gyermek leány
1. helyezett Zalahaláp
2. helyezett Sáska
3. helyezett Bakonyoszlop
Ifjúsági fiú
1. helyezett Sümeg
2. helyezett Bakonyoszlop
3. helyezett Zalagyömörő
Ifjúsági leány
1. helyezett Zalahaláp
2. helyezett Bakonyoszlop
Felnőtt nő
1. helyezett Kővágóörs
2. helyezett Sáska
3. helyezett Bakonyoszlop
Felnőtt férfi
1. helyezett Nitrogénművek
2. helyezett Zalahaláp II.
3. helyezett Kővágóörs
Kismotorfecskendő-szerelés – 400 l/perc
Felnőtt férfi
1. helyezett Monostorapáti
Kismotorfecskendő-szerelés – 800 l/perc
Gyermek fiú
1. helyezett Sáska II.
Gyermek leány
1. helyezett Zalahaláp
Ifjúsági leány
1. helyezett Zalahaláp
Felnőtt nő
1. helyezett Sáska
2. helyezett Kővágóörs
Felnőtt férfi
1. helyezett Györöki “Hamutiprók”
2. helyezett Tótvázsony
3. helyezett Sáska
Kismotorfecskendő-szerelés – 1300 l/perc
Felnőtt férfi
1. helyezett Nitrogénművek Zrt.
A versenyek után tartott eredményhirdetésen több kitüntetést, elismerő oklevelet is átadtak a megye önkéntes tűzoltó szervezeteinek, önkéntes és hivatásos tűzoltóinak
A VMTSZ elnöksége Veszprém megye tűzvédelméért ARANY fokozat kitüntetést adományozott az alábbi személyeknek
Fenyő Tibor – Nitrogénművek Zrt.
Valler György – Bakonyoszlop ÖTE
Gerencsér Péter – Kővágóörs ÖTE
Hegyi Péter – Kővágóörs ÖTE
Szabó Gergely – Kővágóörs ÖTE
Fekete István – Zirc ÖTE
Bőnyi Andrea – Zalagyömörő ÖTE
Dr. Helga Weiser – Németország Höhenkirchen-Siegertsbrunn, Bakonybél
Horváth Zoltán – Tótvázsony ÖTE
Aschaffenburg Leider (Löschzug 4/5) – Tótvázsony
Bognár Csaba Géza tűzoltó főhadnagy – Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
A VMTSZ elnöksége Veszprém megye tűzvédelméért EZÜST fokozat kitüntetést adományozott az alábbi személyeknek
Donka Péter – Nitrogénművek Zrt.
Czingiszer Bálint – Bakonyoszlop ÖTE
Szalai Gergő – Bakonyoszlop ÖTE
Bittmann Martin – Bakonyoszlop ÖTE
Pál Katalin – Kővágóörs ÖTE
Id. Sümegi László – Kővágóörs ÖTE
László János – Kővágóörs ÖTE
Badics Péter – Zalagyömörő ÖTE
Weinhardt Tamás – Tótvázsony ÖTE
Marton Tamás – Tótvázsony ÖTE
Almsteier Imre tűzoltó őrnagy – Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Nagy Anikó a VMTSZ titkára
A VMTSZ elnöksége Veszprém megye tűzvédelméért BRONZ fokozat kitüntetést adományozott az alábbi személyeknek
Veres Zoltán – Nitrogénművek Zrt.
Antal Imre – Kővágóörs ÖTE
Papp Zsolt – Kővágóörs ÖTE
Kurányi János – Kővágóörs ÖTE
Poórné Takács Lilla – Kővágóörs ÖTE
Szepesi Gusztáv – Ábrahámhegy ÖTE
Dressel Ármin – Ábrahámhegy ÖTE
Ruzsa Tamás – Zalagyömörő ÖTE
Iván Dávid – Zalagyömörő ÖTE
Hock Attila tű főtörzsőrmester – Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Fülöp Kristóf – Zalahaláp
A VMTSZ elnöksége tárgyjutalmát kapta
Ambrus Árpád – Bakonyoszlop ÖTE
Németh Tamás – Zirc ÖTE
A verseny után hagyományosan a csapatok több új tagját is felavatták a víztároló kádba való bedobással.
Előfordult persze az is, hogy a jó hangulatban tévesztettek a kiválasztásnál, a monostorapátiak például a szervezet régóta dolgozó parancsnokát, Tufát is megfürdették.
Kép és szöveg Győrffy Árpád
Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre