Révfülöp – Hetente két nap várják a vásárlókat az új termelői piacon

Sokan gyűltek össze a megnyitóra a piac falu felőli oldalán lévő kis téren, amit a főút felől a biciklikölcsönző és a büfé határol - Fotó: Győrffy Árpád

A tervezettnél néhány héttel korábban, június 23-án hivatalosan megnyitották a révfülöpi termelői piacot, és június 28-án a folyamatos működés is elindult.

 

Az ünnepélyes megnyitón Kondor Géza polgármester elevenítette fel a piac létrehozásának történetét. Mint elmondta, nagyon sok ötletadó volt, örül, hogy hallgattak rájuk. Köszönetet mondott a tervezésben, a pénz előteremtésében dolgozóknak és kivitelezést szervezőknek, elvégzőknek. A piacot és a kiegészítő létesítményeket az Európai Unió hetvenmillió-hétszázötvenezer forintos támogatásából és a helyi önkormányzat saját hozzájárulásából valósították meg. A megnyitón köszöntőt mondott Fenyvesy Zoltán országgyűlési képviselő.

 

Kondor Géza sorra bemutatta a piac egyes egységeit – Fotó: Győrffy Árpád

 

A megnyitón a Sforzato Brass Quartet játszott – Fotó: Győrffy Árpád

A piac a nagyközség keleti részén, a 71-es főút és a vasútvonal között húzódó kis ligetben, a Napfény kempingtől mintegy 50 méterre, közvetlenül a kerékpárút mellett helyezkedik el.

A piac nyugati oldalán egy miniszervizt is működtető biciklikölcsönző és a Fülöp Sziget nevű büfé kapott helyet, ami a nyári hónapokban minden nap üzemel. A többi épületben a mosdókat, irodát ás raktárat alakítottak ki.

A piacra magára a kiszolgáló épületek által alkotott kapunk keresztül jutunk be. Az árusok egy része az itt található szökőkút körül, a többiek a ligetet átszelő út két oldalán kap helyet. Parkolni a vasút másik oldalán lévő új parkolóban lehet, ahol elektromos autóknak töltőállomást is kialakítottak.

 

A piac keleti része, ahol az árusok standjai állnak majd a kis téren és a fák közötti út mellett – Fotó: Győrffy Árpád

Mint Kondor Gézától megtudtuk, a piac a következő időszakban szerdai napokon reggel hét órától délelőtt 11 óráig, pénteki napokon délután 4-től este 9 óráig lesz nyitva. Kezdetben mintegy húsz árussal indulnak. A többségük élelmiszereket – zöldséget, gyümölcsöt, tejtermékeket, húsárút – gyógynövényeket előállító őstermelő és saját termékeit árusító kézműves.

 

Több állandó árus már a nyitó ünnepségre is kipakolta termékeit – Fotó: Győrffy Árpád

Az árusok száma rövidesen bővülhet. Ehhez már megrendelték az újabb asztalokat, de ideiglenes megoldásokkal addig is lesz lehetőség a bővítésre.
Győrffy Árpád

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár