Nyitott Balaton – Az érintett hónapokban nem volt változás a régió vendégéjszakáiban – 2015.03.04.

Nyitott Balaton – Az érintett hónapokban nem volt változás a régió vendégéjszakáiban – 2015.03.04. 




Nem találtuk megnyugtatóan számszerűsíthető jelét annak, hogy a múlt évben lebonyolított Nyitott Balaton akciók mennyit változtattak a régió vendégforgalmán.


A Balatoni Regionális Turisztikai Desztináció Menedzsment Szövetség az idén is meghirdeti a Nyitott Balaton akciót május 1-11. között, jelentették be a közelmúltban. A kampányt először 2014. május 1-11. és október 22-november 2. között szervezték meg, hogy az elő- és utószezonban is megfelelő mennyiségű program, szállás és vendéglő várja a vendégeket a balatoni régióban. Az akció egyben kiváltotta a Magyar Turizmus Zrt. korábbi Balaton 7 akcióját. A nemzeti marketinget végző vállalkozás tavaly az előzetes bejelentések szerint 50 millió forintos kommunikációs támogatást biztosított a Nyitott Balaton akcióhoz.


A szervezők az indulástól azt vallották, hogy jó programokkal lehet növelni a turisztikai forgalmat tavasszal is. Ahol a hosszú hétvégén nem volt elég vendég, ott a turisztikai szakembereknek érdemes elgondolkodniuk azon, jó hívószó-e Balatonra a nordic walking túra, a kedvezményes árú elektromos bringa bérlése és az ingyenes aerobic tornaóra – fogalmaztak.


Szálláshelyek vállalták, hogy kedvezménnyel adják ki szobáikat, több olyan büfé és vendéglő is kinyitott, illetve egész héten át nyitva tartott, amelyik az akció nélkül csak később, vagy csak a hétvégi napokra tervezte a nyitást. Az egyébként is tervezett népszerű programokat másokkal bővítették.


 



A májusi Nyitott Balaton kampány egyik kiemelt eseménye volt az alsóörsi lézershow, amit a rendkívül rossz, szinte télies idő miatt először a sportcsarnokban tartottak meg, majd a hónap végén a strandon is


 


Mivel a Központi Statisztikai Hivatalnál a közelmúltban hozzáférhetővé váltak érintett időszakra vonatkozó előzetes adatok a kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszaka forgalmáról, arra gondoltunk, megnézzük, hogyan alakultak a számok a Nyitott Balaton kampány két főidőszakában, májusban és októberben az előző év hasonló időszakával összehasonlítva. Talán segítünk vele az érintetteknek a folytatás tervezésénél.


A települések fogalmi adatait nézve hatalmas eltérésekkel találkoztunk. A tavalyi jelentősebb programokat ismerve nem lehet biztosan kimondani, hogy a változásokat a plusz programok gerjesztették, mert olyan településeken is voltak jelentős növekedések, ahol nem volt kimagasló esemény vagy különleges új szolgáltatás, miközben máshol sikeres programoknak sem lehetett látni a közvetlen pozitív hatását.


Az alábbiakban néhány fontosabb település jellemzőit soroljuk fel.


Alsóörsön májusban 76,6 százalékos növekedés volt, ami az éves vendégéjszaka számban 1,3 százalékos emelkedést jelentett, októberben 173 százalékos volt a növekedés, éves szinten 0,7 százalékos emelkedést hozva.


Balatonalmádiban májusban 6,5 százalékos növekedés volt, ami az éves vendégéjszaka számban 0,4 százalékos emelkedést jelentett, októberben 14 százalékos volt a növekedés, éves szinten 0,7 százalékos emelkedést hozva.


Balatonfüreden májusban 1 százalékos csökkenés volt, ami az éves vendégéjszaka számban 0,1 százalékos csökkenést jelentett, októberben 14,1 százalékos volt a növekedés, éves szinten 0,5 százalékos emelkedést hozva.


Tihanyban  májusban nem volt változás, októberben  143 százalékos volt a növekedés, éves szinten 2,6 százalékos emelkedést hozva.


Badacsonytomajon májusban 22,7 százalékos növekedés volt, ami az éves vendégéjszaka számban 1,6 százalékos emelkedést jelentett, októberben 8,5 százalékos volt a növekedés, éves szinten 0,6 százalékos emelkedést hozva.


Tapolcán májusban 35,5 százalékos növekedés volt, ami az éves vendégéjszaka számban 2,8 százalékos emelkedést jelentett, októberben 15,6 százalékos volt a növekedés, éves szinten 1,2 százalékos emelkedést hozva.


Alsópáhokon májusban 36,5 százalékos növekedés volt, ami az éves vendégéjszaka számban 3,8 százalékos emelkedést jelentett, októberben 2,7 százalékos volt a növekedés, éves szinten 0,3 százalékos emelkedést hozva.


Hévízen májusban 5,6 százalékos csökkenés volt, ami az éves vendégéjszaka számban 0,5 százalékos csökkenést jelentett, októberben 10,5 százalékos volt a csökkenés, éves szinten 1 százalékos visszaesést hozva.


Balatongyörökön májusban 8 százalékos növekedés volt, ami az éves vendégéjszaka számban 0,3 százalékos emelkedést jelentett, októberben 100 százalékos volt a csökkenés (a KSH nem regisztrált forgalmat), éves szinten 8,6 százalékos visszaesést hozva.


Gyenesdiáson májusban 17 százalékos csökkenés volt, ami az éves vendégéjszaka számban 0,7 százalékos csökkenést jelentett, októberben 100 százalékos volt a visszaesés, éves szinten 4,1 százalékos csökkenést hozva.


Keszthelyen májusban 28,8 százalékos csökkenés volt, ami az éves vendégéjszaka számban 2,2 százalékos csökkenést jelentett, októberben 14,2 százalékos volt a növekedés, éves szinten 0,7 százalékos emelkedést hozva.


Zalakaroson májusban 8,1 százalékos növekedés volt, ami az éves vendégéjszaka számban 0,6 százalékos emelkedést jelentett, októberben 3,2 százalékos volt a csökkenés, éves szinten 0,3 százalékos visszaesést hozva.


Balatonföldváron májusban 28,7 százalékos növekedés volt, ami az éves vendégéjszaka számban 1,6 százalékos emelkedést jelentett, októberben 23,4 százalékos volt a visszaesés, éves szinten 0,4 százalékos csökkenést hozva.


Balatonlellén májusban 60,9 százalékos növekedés volt, ami az éves vendégéjszaka számban 1,5 százalékos emelkedést jelentett, októberben 94 százalékos volt a visszaesés, éves szinten 1 százalékos csökkenést hozva.


Siófokon májusban 27 százalékos növekedés volt, ami az éves vendégéjszaka számban 1,5 százalékos emelkedést jelentett, októberben 25,6 százalékos volt a növekedés, éves szinten 1,1 százalékos emelkedést hozva.


Zamárdiban májusban 12,6 százalékos növekedés volt, ami az éves vendégéjszaka számban 0,3 százalékos emelkedést jelentett, októberben 30,2 százalékos volt a növekedés, éves szinten 0,3 százalékos emelkedést hozva.


Az akció olyan fontos őszi rendezvényhelyszínein, mint Balatonszárszó (Csokifesztivál) és Szigliget (Süllőfesztivál), a KSH nem talált rögzíthető forgalmi adatot októberben.


 



Egy másik jellemző kép az alsóörsi lézershow-ról


 


A régió egészét nézve májusban 0,03 százalékos növekedés volt, ami az éves vendégéjszaka számra nem gyakorolt hatást. Októberben 2,9 százalékkal visszaesett a forgalom az előző évhez képest. Ez éves szinten 0,1 százalékos csökkenést hozott a vendégéjszakák számában.


Kép és szöveg Győrffy Árpád


 




Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár