Keszthely – Összekötötték a hévízi és a balatoni bicikliutat – 2015.07.10.

A napokban hivatalosan is befejezettnek nyilvánították azt a kerékpárút építő projektet, amivel összekötötték a már meglévő Hévíz és Keszthely közötti kerékpárutat a Balatoni bringakörúttal, egyben javították a városon belüli kerékpározási lehetőségeket a turisztikailag frekventált pontok között.

Mint Molnár Mihálytól, az önkormányzati tulajdonú Város Üzemeltetési Nonprofit Kft. városfejlesztési csoportvezetőjétől megtudtuk, a cég 2012 októberében nyújtotta be pályázatát a projekt megvalósítására. Az elnyert 280 millió forint európai uniós támogatás a beruházás összes költségét fedezte, saját forrást nem igényelt a pályázó részéről.

A 2.751 méter újonnan épült és 983 méter kijelölt kerékpárút érinti Keszthely számos kiemelt turisztikai jelentőségű nevezetességét, látnivalóját. A Helikon Kastélymúzeumot, a sétálóutcát, a Fő teret és a Balaton-partot egy útvonalra fűzve mutatja be a Keszthelyre érkező és Keszthelyen közlekedő kerékpárosoknak a város legjelentősebb látnivalóit.

A projekt eredményeként Keszthely kerékpárral a Georgikon utca nyugati végénél lévő Pipacs utcától egészen a Balaton-partig megfelelően átjárhatóvá vált. A kerékpárút mentén több helyen is pihenőpontok létesültek, ahol turisztikai táblák szolgáltatnak hasznos információkat a kerékpározók számára.
Az út és kerékpárút burkolásával együtt elvégezték a közműveket érintő feladatokat, az utak menti kertészeti munkákat, és elhelyezték a szükséges forgalomtechnikai táblákat.

Az Erzsébet királyné út és a Petőfi utca kereszteződése nagy figyelmet igényel a közlekedőktől

Különösen a Fő tér felől érkező kerékpárosoknak kell nagyon ügyelni a táblákra, mert könnyen baleset lehet, ha nem állnak meg a jobbra kanyarodó autók előtt

Az Erzsébet királyné út felső szakaszán az első időkben az utánfutóval közlekedő bicikliseknek kellett nagyon körültekintően vezetni, mert a pótkocsijuk könnyen fennakadhatott a biciklis sávot az autókétól elválasztó sziget szegélyén

Ahogy a képen is látható később a szigetek átalakításával korrigálták a problémát

Ahogy a képen is látható később az elválasztó szigetek átalakításával korrigálták a problémát

 

A Fő tér és a korzó díszburkolatába ilyen kerékpáros jelzéseket martak. Ha szembe süt a nap, nagyon figyelni kell rájuk

Az igazán nagy kaland a gyalogosok által használt Kossuth utcán való biciklizés

Ilyen és ennél nehezebb helyzetek  is adódhatnak

A Kastély utcában még tanulni kell mindenkinek, melyik a biciklisek sávja. Most még van, aki ezen hirdeti üzletét, vagy éppen készíti az utánpótlást az árukészletéhez

Nem egyszerűbb a helyzet a kastélyt megkerülő szakaszon sem, ahol a gyalogosok előszeretettel használják a biciklisek sávját is.

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

1 Comment on "Keszthely – Összekötötték a hévízi és a balatoni bicikliutat – 2015.07.10."

  1. Máté Sándor | 2016.12.06. at 10:47 |

    Keszthely már gyerekkorom óta az “én városom” is.. Akkoriban nehéz volt biciklivel közlekedni, hiszen még a Fő tér is körforgalmú áteresztő csomópont volt. Óriási változások történtek azóta, sokkal élhetőbb és szerethetőbb lett a város! Mivel már 50 éve állandóan kerékpárral közlekedek, dupla öröm látni ezt az apró csodát. Megőrizték a város arculatát és ehhez igazították a kerékpár utat is.. Szerintem jól sikerült. Vigyázni kell, de Keszthely a mi történelmi városunk – nem száguldani kell, hanem körülnézni! Szeretem ezt a csodaszép, hangulatos, hívogató “Castrum városa”-t! Ide mindig vissza kell térni és végül itt kell maradni!! :o) Köszönöm a Szerkesztőnek a beszámolót. Élmény volt.. Sándor

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár