Keszthely – Május végéig lezárják a Festetics-kastély előkertjét

Keszthely – Május végéig lezárják a Festetics-kastély előkertjét – 2015.03.23.




A Helikon Kastélymúzeum tájékoztatása szerint a park felújítási munkálatai miatt, várhatóan 2015. május végéig bezárják a Festetics-kastély főbejáratánál lévő előkertet. A múzeum kiállításai és a park többi részei továbbra is látogathatók lesznek a kijelölt bejáratokon keresztül.


 



Ezt valószínűleg még egyszer már nem látjuk ugyanígy – kép az előkertről


 




No, ez a kapu is zárva lesz a tavasszal


 



A használható és lezárt bejáratok, valamint a kastélymúzeum fontosabb helyei
1 Kastélymúzeum,  2. Hintókiállítás,   3. Pálmaház,   4. Vadászati és történelmi modellvasút kiállítás (Grafika: Helikon Kastélymúzeum)


 


Egy éve írtunk arról, hogy 243,5 millió forintos uniós támogatásból megújítják a kastélyparkot. A mintegy nyolchektáros területen helyreállítják a veszélyeztetett vagy már teljesen eltűnt kertépítészeti elemeket: a partert, a hercegnői kamarakertet, valamint a tavat és a hidat. A beruházás keretében több száz idős fa ápolását és újak ültetését, cserjék, rózsák, talajtakaró és évelők telepítését, a tó helyreállítását, padok kihelyezését, szórt burkolat építését és gyepesítést végeznek.


A projekt műemléki, művészettörténeti, kerttörténeti és kertépítészeti szempontból is az 1885-89 között megvalósult állapot lehető legpontosabb helyreállítására törekszik. A kastélypark ekkori kinézete az angol Henry Ernest Milner nevéhez fűződik, aki a viktoriánus kertművészet legkiemelkedőbb példáihoz méltó kertet alkotott Keszthelyen. A park akkori stílusjegyeinek, térszerkezetének, növényállományának helyreállítása mellett a beruházás a védett növény- és állatfajok létfeltételeinek biztosítására és a sajátos élőhelyek védelmére is törekszik. Az alapos történeti és kertrégészeti kutatáson alapuló tervek elkészítését geodéziai és növényállapot-felmérés is segítette.


 



A parkmegújítás tavaly közreadott terve (Grafika: Helikon Kastélymúzeum)


 



Február elején egy újabb, az uniós polgároktól kapott kétmilliárd forintos támogatással zajló fejlesztési program indítását jelentették be.  Az akkori híradások szerint a projekt keretében megújul a főbejárat és környéke, az emeleti kiállítás, a pincében található bormúzeum területe, az irodaszárny, a gazdasági bejárat és a hűtőgépház, valamint az ideiglenes kiállítótér, összesen több mint 1500 négyzetméteren.
Megújul a kastély pálmaháza, új látnivalóként a lepkeház és a növényház is része lesz a látogatási útvonalnak.
Mintegy 1,1 milliárd forintos építési költséggel felújítják az egykori Amazon szállót is. Az épületben Főúri utazások címmel nyílik majd állandó kiállítás, valamint veteránautó-látogatóközpont is helyet kap. Ugyanitt kulturális programok számára alkalmas multifunkcionális rendezvényhelyszínt is kialakítanak.


 




A Georgikon és a Kastély utca sarkán álló egykori Amaton szálló is jobb sorsra találhat


A februári bejelentés szerint a teljes beruházást várhatóan 2015 végéig fejezik be.


Kép és szöveg Győrffy Árpád




Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár